2014. május 31., szombat

66. fejezet

Hii,
Hoztam egy rövid kis fejezetet, ha nem bántjátok. Mindenképp felszerettem volna ezt tenni, mielőtt elutazom. Ha hazajöttem, 15154115151% hogy lesz ihletem, mivel a koncert után már egész más érzés lesz írni Harryről egy fanfiction-t, hehe. Aki esetleg nem tudja miféle koncertről beszélek, az belemerülhet egy kicsit az askom olvasásába is! :D És ezzel kapcsolatban is lenne egy kérdésem. Ha valakit érdekelne majd egy beszámoló Angliáról + egy 1D koncertről, az figyelemmel követheti a jövőheti twitcam-et, amit én és a barátnőm fogunk csinálni! :) Ezzel kapcsolatban szintén az askomat kell figyelnetek majd. Na oké, nem szaporítanám a szót, jó olvasást!
U.i.: ez még nem a befejező rész, akármennyire is tűnik annak.



66. fejezet


Harry már egy teljes napja nem adott magáról életjelet. Kicsit berágtam rá amiatt, hogy Izz problémáival foglalkozik már megint. Az a nő mindig baljós felhők alatt jár. Én pedig azt érzem, hogy Harry túl sokat törődik vele. Rendben van, hogy néhány éve együtt voltak, de.. Ugyan kérlek! Meg sem merem említeni az észrevételeimet ezzel kapcsolatban, mert biztosan én lennék az aki "már megint túlreagál mindent".
Nos, tegnap dél óta nem válaszoltam Harry hívásaira, és üzeneteire. Egy kis bűntudatot akarok kelteni benne. De elég fura, hogy már másnap késő délután van, ő pedig nem keresett már múlt éjszaka óta. Nem az a fajta, aki könnyen feladja a próbálkozást. Most nem tudom mi lehet vele..
Kisebbfajta görcs állt a gyomromba, mikor magamhoz vettem a telefonom, s a H betűig görgettem a névjegyzékben. Rossz előérzetem volt. Az ablakhoz álltam, mialatt a fülemhez tapadt a mobilom, s hallgattam az idegesítő kicsengést. Tekintetemmel feszülten követtem az ablaküvegen lecsorduló esőcseppek versenygését.

- Sam? ─ remegő női hang szólt bele a telefonba, a túloldalról.

- H.. ─ nyögni próbáltam Harry nevét, de belém fojtották a szót.

- Sam, óriási gáz van! Azonnal gyere Harry lakáshoz! ─ hadarta.

Izz hangja volt az. Felismertem. És hallomás alapján elég kétségbeesettnek tűnt. Kinyomtam a telefont, majd pánikszerűen néztem körbe a szobában. Megindultam a kijárat felé, s közben magamra kaptam a dzsekimet. Belebújtam a tornacipőmbe, zsebre dugtam a mobilom, majd elhagytam a lakást. Lefutottam a lépcső sorokon, és semmi más nem járt a fejemben, csak az, hogy valami baj van. És Harry benne van. Csak remélni tudtam, hogy nem vele történt valami.

*

Gyalog körülbelül fél óra volt az út a lakásáig. Minden porcikám remegett az aggodalomtól. Épp nyitottam volna a ház bejárati ajtaját, mikor egy fájdalmas kiáltás ütötte meg a fülem, a ház mellőli sikátor felől. Mély levegőt vettem, és tudtam, hogy oda kell mennem. Éreztem, hogy ott lesz a baj forrás. Félve oda siettem a szűk utca "bejáratához".

- Legközelebb jól gondold meg kivel állsz le, te fasz! ─ egy nagy darab pasas üvöltözött.

Egy pillanatig megfagyott bennem a vér, és nem tudtam egy lépést se tenni. A kigyúrt fickó izomból oldalba rúgta Harryt, aki erőtlenül omlott a földre. Abban a percben fogtam fel mi is történik. Félelmet nem ismerve rohantam a helyszínre, és nem érdekelt, hogy akár én is rosszul jöhetek ki ebből. Letérdeltem Harry mellé, s próbáltam felmérni a benne tett károkat. Közben a hústorony megragadta Izz kezét - mivel ő is ott lapult valahol -, és elviharzott onnan.
Az eső szakadni kezdett, és sötét volt. A sikátorban kevés fényforrás volt. Alig láttam Harry arcát.

- Mi a szar történt már megint veled, Harry? ─ a könnyeimmel küzdve kérdeztem.

Azért kezdtem el sírni, mert újra így kell látnom. Már nem is tudom hanyadik alkalomra. Mindig belekeveri magát valamibe, a tudtom nélkül. És nagyon fáj így látni. És tudni, hogy igazából nem is tudok róla semmit.

- Sajnálom, egy balfasz vagyok ─ nyögte halkan.

Próbáltam felállítani valahogy, és elsétálni vele a lakásig. Nem szóltam semmit, csak hagytam, hogy rám támaszkodjon, és hogy haladjunk. Iszonyú harcot vívtam magamban, hogy visszafogjam a könnyeim. Legbelül valami felismerhetetlen fájdalom söpört végig rajtam. Egyszerűen nem bírom elfogadni a tényt, hogy az állandó szájtépéseim ellenére sem veszi figyelembe, hogy nekem szörnyű ez az élet így. Hogy bármikor nincs mellettem a barátom, attól kell félnem, hogy vajon most is épp félholtra vereti magát valaki miatt?

*

Leültettem Harryt egy bárszékre, a konyhapult elé. Kivettem egy csomag jeget a fagyóból, és dühösen a szája melletti vérző repedéshez nyomtam. Erre felszisszent, de jobbnak látta, ha nem szól semmit, csak tűr. Örüljön, amíg nem szavakban fejezem ki a mérgem.

- Nézd, baby... ─ szólalt fel nehezen.

- Nem! Ne hívj babynek, ne kezdj magyarázkodni, és ne próbálj meg kibékíteni. ─ szakítottam félbe.

- De tudnod kell, hogy mi volt ez az egész..

- Dehogy kell! Nem érdekel, Harry! Nem bírom már ezt tovább.. ─ sóhajtottam.

- Szeretlek ─ mondta bánóan.

- Te mégis mit képzelsz? Azt hiszed, hogy attól még, hogy ezt a szót hajtogatod, nyer valami jelentést? Nem, Harry. Te képtelen vagy felfogni, hogy mi az amikor szeretsz valakit. Tudod, akit az ember igazán szeret, annak nem szokott hazudozni folyamatosan, és nem titkol el előle fontos dolgokat, valamint nem vereti magát félholtra a kibaszott exének, a kibaszott pasijával ─ kiabáltam.

- Sam, tudom, hogy sok hibát követek el, és tudom, hogy nehéz már bíznod bennem.. De soha ne kételkedj bennem, mikor azt mondom: szeretlek.

- Ezzel elkéstél. Nagyon elkéstél ─ rosszallóan csóváltam a fejem.
- Itt az a kérdés, hogy te szeretsz-e még engem annyira, hogy kitarts mellettem ─ nézett a szemembe.
Nem szólaltam meg ismét. Egyszerűen nem tudok már mit mondani. Az egyik felem vele akar maradni, a másik viszont már lezárná a Harrys fejezetet. Örökre. Talán így lenne a legjobb.

- Se veled, se nélküled nem megy... ─ suttogtam, majd a könnyek legurultak az arcomról.

- Mióta ismerjük egymást, baby? Gondolj bele. Együtt váltunk felnőttekké. Együtt annyi mindent megéltünk. Jót, rosszat egyaránt. Soha, semmi nem lesz olyan, mint veled lenni. Nem akarlak elveszíteni. Egyszer már megtörtént, többé nem akarom. Nélküled nem kapok levegőt sem. Nem megy semmi. Ha te és én nem lennénk, én azt nem élném túl. Ezt nem azért mondom, hogy bűntudatot keltsek benned... De tudnod kell, hogy nagy dolog az, amit velem teszel. És soha nem volt, és nem lesz hozzád hasonló. Csak azt akarom, hogy erre gondolj, mikor bizonytalanná válsz.

- Mióta elmentél, és most újra felbukkantál.. Nem ugyanaz már semmi. Megváltoztál. És lehet, hogy én is. De te is megmondtad. Együtt váltunk felnőttekké. Azaz mindketten másokká váltunk. Ez már nem az a szerelem, ami két-három éve volt.

Vele szemben ültem a pult másik végénél. Végig egymás szemébe néztünk, s úgy mondtuk el ezeket a dolgokat. Őszinte akartam lenni. Tudnia kell, hogy mit gondolok igazából. Nagyon szeretem! Nem is tudnám nem szeretni... Viszont néha tudnunk kell tovább lépni. Nem csinálhatjuk ezt örökké. Állandóan ugyanaz a körforgás.. Összeveszünk, kibékülünk. Nem tudom már kezelni ezt a kapcsolatot. Akármennyire is fáj. El kell engednem.

*

Az ágyamban feküdtem. Az óra hajnali kettőnél kattogott. Csak bámultam a plafont, és sírtam. Az elmúlt évekre gondoltam. Mérlegeltem, és agyaltam. Most is külön ágyban alszunk. Nem maradtam ott nála. Hagyom, hogy ő is gondolkodhasson. Ránézek, és tudom, hogy legbelül ugyanazt érzi, mint én. Nem akar elbúcsúzni. Ez egy túl kényelmes állapot mindkettőnknek. Nehéz kilépni, és itt hagyni több felejthetetlen együtt töltött év eredményét. Sosem hittem, hogy ilyeneken kell gondolkodnom. Hogy hogyan szakítsunk Harryvel, hogy ne fájjon annyira. Amint ebbe bele gondolok, azonnal rám jön a sírógörcs. A takaróm csücskébe harapva küzdöttem, hogy ne kezdjek el hangosan bőgni. Az oldalamra fordultam, a fejemet a párnámba nyomtam, és csak zokogtam.

- Sam? ─ Clar nyitott be a szobámba.

Szó nélkül bejött, s mellém feküdt. Magához szorított, s olyan erősen ölelt, ahogy csak tudott.

- Nagyon szeretem őt ─ sírás közben motyogtam.

- Tudom, szívem, tudom ─ puszit nyomott a fejem búbjára.

Zokogva aludtam el aznap éjjel. Nem tudtam megmagyarázni semmit, és nem is akartam. Csak azt vártam, hogy az eszeveszett sírás most kihoz belőlem valami megoldást is. De nem. Bármit teszek, az fájni fog. Mindkettőnknek. És nem akarom, hogy fájjon. Nem akarom, hogy véget érjen. És itt egy hétköznapi, normálisan gondolkodó embernek egyből az ugrik be, hogy "csessze meg, akkor ne vess véget a kapcsolatnak!". Az egyik felem nekem is ezt kiabálja. A másik viszont.. Belefáradt. Tovább lépne. Új célokat keresne. Egy jó darabig távol mindenféle kapcsolati dologtól. Remélve, hogy nála jobbat is találnék. De valahogy nem tudok egyelőre senkit elképzelni, hogy úgy szeressen, mint Harry. Ő igazán különleges. Felejthetetlen dolgokat tett értem. Hálás vagyok mindenért. Viszont nehéz vele bánni. Ez az ami már elfáraszt.

*

Egy kivételesen szar éjszaka után a korai kelés volt a minimum. Reggel hatkor már a kávémat szürcsölgettem az ablak párkányon támaszkodva. Néztem az utcán mászkáló embereket. Már kora reggel kézen fogva sétálgattak a szerelmesek. Ó, igen. Kezdem átérezni milyen bosszantó is ez néha. Mélyeket sóhajtoztam, s csak merengtem a korai londoni élet látványán. Az életben vannak nagy csalódások, szakítások, be nem teljesült, vagy épp reménytelen szerelmek. Az ember annyi minden megtapasztal, míg végre célba ér. Azt is tudom, hogy mindenkinek van az életében egy Nagy Ő. A Nagy Ő, akit sosem fog elfelejteni, és akinél jobbat soha nem fog találni. Viszont az is tény, hogy semmi sem tart örökké. Nehéz belátnom, de így van. Nem tudok mit kezdeni magammal. Tegnap este, ahogy megláttam Harryt, és azt a jelenetet.. Valami bekattant. Századjára is felmerült bennem a kérdés: megéri? És a szívem sajnos egyre inkább a "nem" felé húz. Nem tudom elégszer tisztázni magammal az ügyet. Mindig belegondolok, hogy milyen lenne nélküle. Azt tudom, nagyon is jól tudom, hogy milyen vele... A nélkülét is megtapasztalhattam már. De be kell valljam, volt, hogy könnyebb volt egyedül. Bár hiányzott mellőlem egy biztos pont, de mindent összevetve: új életet kezdtem. Egy stresszmentes, barátokkal teli élet. Már teljesen beletörődtem és elfogadtam a tényt, hogy Harry elment, és nem jön vissza.. Aztán megjelent. Hideg zuhanyként ért a látványa, és nem örültem neki. De képtelen voltam ellenállni a szemeinek. Meg a mosolyának. A csókjának. Az érintésének. Valamit feltámasztott bennem. Mindig ezt tette, teszi, s fogja tenni. Ezzel teljes mértékben tisztában vagyok.

Idő kell még.

6 megjegyzés:

  1. Mindjárt bőgök- nincsenek erre szavak. Tudom,hogy nem ez a vége, de olyan mintha egy korszak zárult volna le. Nehéz ezt elfogadni,bármilyen élethelyzetben. Nekem legalábbis. Ezt a vívódást látni meg különösen fáj, főleg,hogy mind a ketten imádják egymást... De Samet meg kell, hogy értsem. Ez így nem járja. Remélem Harry azért még fel tud benne éleszteni valamit, ami visszatartja a visszafordíthatatlantól :( Sarry forever<3

    VálaszTörlés
  2. Mindjárt sírok :''"( Te tuti meg akarsz ölni.Ha szakítanak,én akkor is továbbképzelem,hogy együtt legyenek,mert a Számomra tökéletes világban a Shadownak soha nincs vége és ők ketten örökké együtt vannak.Lehet,hogy együtt kéne éreznem Sammel,de én ilyen vagyok.

    VálaszTörlés
  3. aaanyira imádom <333 tökéletes.

    VálaszTörlés
  4. Ne ne ne ne! En meg az en eletemet nem tudom elkepzelni Sam es Harry nelkul. Annyira a szivembe notte magat ez a tortenet, hogy ha befejezed, azon fogok agyalni hogy a kesobbiekben mi lesz Harry vel es Sam mel. Szoval en se tudnek donteni Sam helyeben. Minden esetre imadlak teged is meg az egeszet. Apropo:A twitcam mikor is lesz pontosan? :)

    VálaszTörlés
  5. Uuuu tokeletes <33 a,kovit nagyon varom :33

    VálaszTörlés
  6. Majd írj a koncert élményeidről , puszi szeretünk;)

    VálaszTörlés

Tiny Hand