34. fejezet

Hai, babes!
Chapter 34. is here! Most kicsit komplikáltabban ment a megírása, mert egy ideig csak ültem felette és nem nagyon jöttek a szavak. Az ötletek és a gondolatok megvoltak, csak nem tudtam azonnal leírni őket.. Szóval nem tudom milyen rész lett. Azért bízom benne, hogy lesz olyan, akinek tetszeni fog!
U.i.: OMFG hamarosan 80 feliratkozó lesz! Wow! Tényleg hihetetlen, hogy ilyen tempóban gyülekeznek a drága olvasóim! Nagyon boldoggá tesztek ezzel a pár a kattintással! :)
Jó olvasást a fejezethez! Várok sok-sok megjegyzést! xx  

34. fejezet - I need you. I love you.

*A következő este*

Suzanne felhívott, hogy érdekelne-e egy rövid munka; és én belementem. Kicsit hiányzott a nyüzsgés körülöttem. A rendezvény, ahol épp dolgoztam  egy középkategóriás helyen volt. Nem túl nagy felhajtás, de a résztvevők annál gazdagabbnak néztek ki. A munka nem nagyon ment, mivel Harry öt percenként bombázott az üzeneteivel, hogy aggódik értem és ha bármi történik szóljak. Mostanában ez a kedvenc elfoglaltsága. Vigyázni rám.

- Hogy vagy, Sam? – Suzanne lépett oda hozzám.

Tudta, hogy mi történt velem az elmúlt napokban, de még nem volt alkalmunk leülni és beszélgetni. A forgalom kicsit csendesedett, így volt lehetőség váltani pár szót.
Helyet foglaltunk egy asztalnál, ami épp szabad volt. Suzanne elkezdte hadarni a mondanivalóját, s közben kinyílt a bejárati ajtó. Az én szemszögemből tökéletesen rá lehetett látni a fém ajtóra. Két kigyúrt férfi lépte át a küszöböt. Rájuk vetődött némi fény és az arcvonásaik tisztázódtak. A múltkori üldözőink. A szívem hevesen verni kezdett, az ereimben a vér erőteljesen lüktetett. Szó nélkül felpattantam asztaltól és ott hagytam Suzanne-t. Bíztam benne, hogy nem látott meg a két félelmetes alak. Lehajtott fejjel, gyors léptekkel vágtam át a terem közepén. A hátsó kijárathoz siettem, s próbáltam észre vétlenül kiosonni. Nos, a tervem füstbe ment. Hátra néztem és az edzett fickók vigyorogva követtek. A félelmem nem volt semmihez sem fogható. Az autók között szlalomozva igyekeztem kiutat találni a nyílt utca felé. Ám egy hirtelen pillanatban megrántották a karom. Hamarabb a földre zuhantam, mintahogy láthattam volna a támadóim arcát. Öntelt nevetésük vízhangzott az üres parkolóban, mialatt bántani készültek.

- Úgy hallottuk mostanság sokat legyeskedsz Styles közelében – nevetve szólalt meg az egyikőjük.

Ahogy befejezte a mondatát, egy erős szorítással ragadta meg a csuklóm. Felállított, s közben elkapta a másik csuklómat is. Erős testével neki nyomott egy kocsi oldalához, én pedig felnyögtem a fájdalomtól.

- Olyan ártatlannak tűnsz – a fülemhez közel hajolva suttogta. - Én szívesen elrontanálak, gyönyörűm.

Undorodó hangot adtam ki magamból, ahogy vágyakkal teli szavait a fülembe motyogta. Mozgolódni kezdtem, s próbáltam kibújni testének szorítása elől.

- Mondd meg Styles-nak, hogyha nem fizet, akkor kénytelenek leszünk likvidálni. Örökre.

Mondandója végén megrántott, majd egy hatalmas lendülettel a földre lökött. Ismét felnyögtem, ahogy az oldalamra estem. Mozdulatlan maradtam és vártam, hogy eltűnjenek a közelemből. Tapogatni kezdtem a zsebemet, hogy a telefonomért nyúlhassak. Reszkető ujjaim között azt is csak nehézségek árán tudtam megtartani. Az alsó ajkamba harapva vizsgáltam meg a mobilt, melynek képernyője megrepedt kicsit. Bár akkor ez tűnt a legkisebb problémámnak. Remegő hüvelykujjammal tapintottam a kijelzőt és a névjegyzékben keresgéltem Harry nevét. Már bánom, hogy nincs ott a gyorshívós listán.

- Baby? – rekedtes hangja csendült fel.

- Értem jönnél, kérlek? – nyöszörögve mormoltam a kis hangszóróba.

- Adj öt percet – sietve beszélt, s ezalatt hallottam, ahogy csapódik a kocsija ajtaja.

Kinyomtam a készüléket és visszacsúsztattam a szűk zsebembe. Gyengén feltápászkodtam és fájó hátamat a mellettem lévő autónak támasztottam. Minden testrészem sajgott az előbbi lökésektől és szorításoktól. A mellkasomban továbbra is hangosan dörömbölt a szívem, és a pulzusom is ingadozott.

Hosszú percekig ültem a hideg talajon, s türelmetlenül vártam Harryre. Felkaptam a fejem, amint meghallottam, hogy egy kocsi leparkol nem messze. Képtelen voltam felállni, tehát csak bízni tudtam abban, hogy Harry rám talál.
A közeledő lépések hangja azt súgta, hogy nem kell sokat várakoznom.

- Sam! – kiáltotta kétségbe esetten a nevem.

Halkan mondtam, hogy ˝itt vagyok˝, de minden szavamat tompította a bennem tomboló félelem és fájdalom.
Ismerős Converse cipők tűntek fel a jármű mellett. Tekintetemet felvezettem rajta, s megbizonyosodtam az egyértelműről. Harry kicsit bizonytalanul méregetett, mert nem volt biztos abban, hogy mi történt velem. Arcvonásai meglágyultak, s közelebb jött hozzám. Aggódó tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam. Letérdelt mellém és várta a magyarázatomat. De én nem bírtam megszólalni. Mozgolódni kezdtem, s rémült kisgyerekként öleltem át Harryt. Az arcomat a nyaka hajlatába temettem és halkan zokogtam. Kisebb sokk hatás uralkodott rajtam.

- Most már itt vagyok, Sam – duruzsolta a fülembe.

Nem erőltette, hogy beszéljek. Némán ölelt magához és hagyta, hogy kisírjam a problémáimat. Néhány perc múlva összeszedtem magam és szembe néztem Harryvel. Remegő ajkaim szétnyíltak, s készültem kifejezni magam szavakkal.

- Valaki bántott? – feszülten kérdezte.

Hüvelykujjaival letörölte az arcomon csorgadozó könnycseppjeim és várt a válaszomra.

- A-Az a két férfi... Akik üldöztek minket – kezdtem bele dadogva. - Azt mondták, hogy megölnek, ha nem fizetsz nekik – sírásban törtem ki újra.

A gondolataim tovább vittek és egészen addig meg sem álltam a képzelődésig, míg elém nem került egy borzalmas jövőkép. Nem vehetik el tőlem. Harry nélkül nem lehetne teljes az életem. Már a puszta gondolat is tragédiához vezet. Mi lesz, ha tényleg tesznek vele valamit?

- Ssh, nem kell ettől félned – halkan motyogta. - Én veled maradok, Sam.

Az ajkaimat összeszorítva bólogattam, s próbáltam úgy tenni, mintha biztosra vettem volna amit mond. A két férfi sokkal többre képes, mint amennyit eddig megmutattak magukból. Azt hiszem elkezdhetek rettegni a következő napoktól.

*

Harry nem bajlódott sokáig a zár kinyitásával. Könnyen elforgatta a kulcsot, majd megfogta a kilincset. Én még mindig gyenge voltam és csak arra vártam, hogy ráfekhessek egy puha ágyra. Harry aggódva figyelte, ahogy apró lépteimmel közelebb kerülök hozzá. Csupán sürgetni akartam a bemenetellel.

- Hadd segítsek – suttogva beszélt, s ezzel egy időben kezeivel értem nyúlt.

Erőfeszítések nélkül felkapott a karjaiba, s nekem nem volt időm meg szólalni sem. A nyakába kapaszkodva tartottam magam. Lábával berúgta mögöttünk az ajtót és könyökét a közeli villanykapcsolóhoz tolta. Nem túl éles fény sütött az előtér szerű helyiségre, de ennyi épp elég volt.

Vigyázva felültetett a konyhapultra, s kezeivel szét nyitotta a lábaim. Testével a térdeim közt állt és némán bámult engem. Ujjvégeit végig húzta a halvány zúzódásokon, melyeket az erőszakos fickó okozott a szorításaival. Kicsit felszisszentem, de rejteni akartam a fájdalmat.

- Ez nem fordulhat még egyszer elő – motyogta dühösen.

Szúrós tekintete a zúzódásaimra vetődtek, s finom érintéseivel szerette volna enyhíteni a fájást. Kétségbe esetten bámultam őt és elképzeltem, hogy mi zajlódhat most le benne. Volt egy olyan érzésem, hogy miattam képes lenne bármire. Persze tudom, hogy megszeretne kímélni minden sötét ügyének a részleteitől, de nekem nem tud hazudni. Arckifejezéséről már le lehetett olvasni, hogy bosszút fog állni. De én ezt nem akarom. Csak fizesse ki a tartozását és felejtsük el őket. Ez minden vágyam. Valami viszont azt súgja, hogy ez korántsem lesz ilyen egyszerű.
A szívem hevesen dobogott és mindezt a feszültség okozta. Nem bírtam ki verni a fejemből azokat a szörnyű jövőképeket. Csak remélni tudom, hogy ezek csak a gondolataimban lebegő képzelgések, és hogy semmi sem fog beigazolódni.

- Ne csináld ezt, kérlek – halkan felszólaltam.

- Umm, most mi rosszat csinálok? – gyermeki ártatlansággal nézett rám.

- T-Tudom mire készülsz és ne tedd – féltve mondtam.

Néhány másodpercig csend szállt le közénk. Aggódóan meredtem el Harry tekintetében, míg ő kisebb makacssággal vizsgált engem. Beleharaptam az alsó ajkamba, s karjaimat a vállaira fektetve készültem beszélni. Az érzéseim arra késztettek, hogy most mondanom kell valamit. Nem tudom legközelebb mikor leszünk újra így kettesben és nyugalomban, szóval most rajtam a sor. Mióta hangot adott az érzelmeinket, én nagyon nyomorultul érzem magam. Nem mondtam ki azt a szót, ami megalapoz egy jó kapcsolatot. Már magam sem tudom, hogy gyávaságból vagy félelemből nem nyögtem-e azt az egy szót.

- Nekem szükségem van rád, Harry – suttogtam. - M-Mert szeretlek.

A mondatom végén Harry elmosolyodott, s talán kicsit zavarba is jött. Halvány mosoly görbült a számon, ahogy a homlokát az enyémnek döntötte. Ajkaim az övéinek nyomódtak, s játékos csókot kezdeményeztem. A vallomásom kicsit oldotta a hangulatot és ennek kimondhatatlanul örültem. Pár percre sikerült megfeledkeznünk a többi gondról.
A bennem kavargó gondolatok annyira vegyesek voltak. Rettegtem a holnaptól, de közben örültem a mának. Mert végre megkönnyebbültem. Elmondtam neki mit érzek. Azt hittem ez nehezebb feladat lesz, de kellemes meglepetésben volt részem. Életemben először mondtam ezt valakinek és ez azt jelenti, hogy tényleg őszinte vagyok vele kapcsolataban. Szeretem. Ezelőtt még soha nem volt hasonló érzésem. Nem tudtam, hogy miként lehet úgy szeretni egy embert, ahogyan azt másoktól hallottam. De mostanra körvonalazódott bennem minden kételyemmel kapcsolatos dolog. Az ember hamarabb szerelembe eshet, mint azt észre venné.

*Következő reggel*

- Harry szemszöge -

Az oldalamon feküdve figyeltem Samet, ahogy mozdulatlanul feküdt a vastag takaró alatt. Mélyen aludt és egy szót sem szólt, én pedig értelmetlenül mosolyogtam. A néma gondolat menetemet a csengő hangos jelzése szakította félbe. Sam keze kicsit megrándult a matracon, mialatt az éles zaj vízhangzott a lakásban. Fáradtan kikászálódtam a biztonságot nyújtó ágyból, s miközben az ajtóhoz igyekeztem, felkaptam magamra egy útba eső pólót és beleugráltam egy rövidnadrágba. A csengő másodjára is megszólalt, mikor a szűk folyosón végig sétáltam. Hátra néztem, s attól féltem, hogy a zaj felébreszti Samet. De szerencsére mély alvó, így nem aggódtam sokáig.
Lassan elcsoszogtam a bejáratig és bizonytalanul magam felé húztam az ajtót a kilincsnél fogva. Tágra nyílt szemekkel fedeztem fel a lábtörlőn várakozó személyt, aki óriási meglepetést okozott a jelenlétével.

- Anya? – álmos hangon kérdeztem a nyilvánvalót.

Hevesen bólogatott, majd bátortalan mozdulatokkal bentebb botorkált. Ekkor eszméltem fel arra, hogy tegnap felhívtam őt és beszéltem neki Samről. Nos, a telefonban nem mutatott túl nagy izgalmat. Talán azt gondolta, hogy ˝egy újabb alkalmi kapcsolat˝. De akkor miért jött ide?

- Te mindig ilyen magas voltál? – lábujjhegyre állva nyomott egy puszit az arcomra.

Zavarba esve bólintgattam és igyekeztem nem mutatni mennyire meglepett az érkezése.

- Tehát, rend van. Tiszta ruhában vagy. A cipőid pedig szokatlanul sorba vannak állítva – kis mosollyal az arcán állapította meg. - Tényleg van barátnőd?

Kíváncsian tanulmányozta a reakcióm, ami csupán bólogatás és széles vigyorgás volt. Anya alaposan körül nézett a lakásban, s elismerő pillantásokkal dolgozta fel a rendet. Én a konyhapult szélénél ácsorogva néztem a terepszemlét. Idegesen tekintgettem a folyosó felé, tudva, hogy Sam bármelyik percben felkelhet.
Anya egy őszinte mosolygással jelezte, hogy tetszik neki a látvány. Miután mindent szemügyre vett, leült egy magas bárszékre és beszélni készült.

- Samnek hívják, igaz? – kérdezte alacsony hangerővel. - Hány éves? Mivel foglalkozik?

- Igen. Ő tizennyolc és időnként felszolgálóként praktizál – informáltam. - És persze  velem is sokat foglalkozik – nevetve válaszoltam az utolsó kérdésére.

Halkan kuncogott és kezével játékosan összeborzolta amúgy is kusza tincseim. Gesztenyebarna szemeiben mérhetetlen kíváncsiságot véltem felfedezni a barátnőm iránt. Tudja jól, hogy korábban rengeteg zűrös ügyem volt – többek közt – a lányokkal. Ahogy elmúltam tizennyolc, leléptem otthonról, de igyekeztem ápolni a kapcsolatot vele. Az apámmal pedig csak akkor, amikor épp volt lehetőség rá. És ez ritka volt. Börtönben van pár éve; súlyos testi sértés, többszöri lopás és halálos közúti baleset okozása miatt. Elég hosszú az ellene felhozott vádlista, de ettől függetlenül rendes ember. Legalábbis a családját szereti. Talán az ő hatására lett nekem is a kelleténél eseménydúsabb életem. A nevelőapámhoz hasonlóan én is gyűlölöm azokat az embereket, akik bántják a náluk gyengébbeket. Főleg, ha a nőkről van szó. Jelen helyzetben pedig ilyen fickókkal vagyok körülvéve. Bántották azt a személyt, aki most a legfontosabb számomra és ezt nem hagyhatom annyiban. Sam egy teljesen ártatlan lány, aki nem tehet semmiről. És nem tudok azzal a tudattal élni, hogy miattam bántották őt.

- Ő nem fogható egyik korábbi barátnőmhöz sem – az ujjaimat piszkálva beszéltem.

Anya csak megértően bólogatott és nem szólt semmit. Azt hiszem még neki is szokatlan volt, hogy ilyet hall az én számból.
Egy csendes ajtó záródás hatására fejünket a folyosó irányába kaptuk. Türelmetlenül vártam, hogy felbukkanjon a falak közül Sam. Percekkel később sem történt semmi. Ijedten felpattantam a székről és elindultam az előbb észlelt hang felé. A hálószoba ajtaja csukva volt, így feszülten berontottam. A tekintetem ide-oda cikázott a szobában és nem tudtam hová tűnt a barátnőm.
A következő pillanatban bátortalanul lépett ki a fürdőszobából az alacsony, kócos hajú lány. Az egyik pólómat viselte, ami meglehetősen nagy volt rá. De még ekkor is gyönyörűbbnek találtam bárkimásnál. Kicsit lenyugodtam, ahogy apró lépéseivel közeledett felém.

- Azt hittem elmentél – ujjaimmal körbefontam a csuklóit, s magam elé húztam.

- Ideje megszoknod, hogy engem nem tudsz lerázni – mondta incselkedve.

- Nem lesz könnyű, de igyekszem – vigyorogva rávágtam.

Kuncogva tűrte, ahogy ajkaimmal végig csókoltam a homlokától a nyakáig. Kezei a tarkómhoz ragaszkodva biztosították a közelségem. Ujjaival finoman a hajamba túrt, s emiatt a rakoncátlan tincseim kerültek előtérbe. Rövid időre megfeledkeztem a konyhában üldögélő nevelőanyámról, aki már hatalmas lelkesedéssel, tűkön ülve várja Samet.

- Szeretnék bemutatni neked valakit – tekintetemet az övébe vájtam, miközben járt a szám.

Reggeli huncutsága kicsit lankadt, ahogy észre vette a komolyabbik hangnemem. A szemöldökeit összehúzva várta volna, hogy folytassam a megkezdett mondanivalóm. Kék szemeiben tökéletesen csillogott az érdeklődés.

- Gyere – fejemet az ajtó felé biccentettem.

Megragadtam a kezét, s ujjainkat összekulcsolva hagytuk el a szobát. A lépéseket megtéve lepillantottam néhányszor Samre. Szinte köröm rágva várta a következő perceket.