2013. május 5., vasárnap

33. fejezet

Sziasztok, drágák!
Nos, elérkeztünk a 33. fejezethez... Mostanában kicsit megcsappant a hozzászólások és a vélemények száma, amit egy kicsit sajnálok. Remélem azért hamarosan visszatérnek a lelkes kommentelők, akik mindig biztatnak! Panaszkodni viszont egy pillanatig sem szeretnék, mert van 68 fantasztikus feliratkozóm! És ez sokat számít.. azt hiszem. :')
Egyébként azt szeretném kérdezni tőletek, hogy valaki tud-e esetleg egy jó kritikás blogot?! Már megszámlálhatatlan oldaltól kértem véleményt, de még eddig csak kettőt kaptam meg. :s Én viszont nagyon szeretnék kritikát olvasni a blogomról, hisz ezzel is tudnám, hogy min javítsak vagy mi az amit jól csinálok!
Btw eszembe jutott az is, hogy ha van olyan vállalkozó szellemű olvasó, aki épp unatkozik, az mondjuk írhatna egy rövid véleményt a blogról! Szívesen várok bármiféle segítséget! xx

33. fejezet - It's a feeling. It's called love.

A motor leállt, ahogy egy hatalmas épülethez értünk. Némán bámultunk ki a szélvédőn, s közben figyeltük az üvegen fokozatosan lecsorduló esőcseppeket.  Az alsó ajkamat rágva vártam, hogy történjen valami. A fejem ismét hasogatni kezdett, de ezúttal nem az emlékek visszatérése miatt. Az ujjaimmal masszíroztam a homlokom és eközben felszisszentem párszor. Mintha a fejem apró darabokra akart volna széthullani.

- Jól vagy, édes? – Harry aggódva kérdezett.

Óvatosan bólogattam. Nem szerettem volna, ha megint elkezd anyáskodni. Néhány másodperc múlva összeszedtem magam. Lassú mozdulatokkal kiszálltam a járműből, Harry pedig azonnal ott termett mellettem. Jobb kezét a felkaromhoz érintette és magához húzott. Nem tudtam ellenkezni, mert elég rossz állapotban voltam. Komótos léptekkel indultunk meg a stadion bejárata felé, s közben Harry egy pillanatra sem eresztett el. Testének melegsége nyújtott valamifajta biztonság érzetet. Mialatt eljutottunk a széles ajtóig; elállt a szemerkélő eső. Kicsit fellélegeztem, hogy legalább az idő nem fokozza az alap komor hangulatot.

- Hol vagyunk? – halkan felszólaltam, miután bezárult mögöttünk a bejárati ajtó.

Harry nem válaszolt, csak megszorította a kezem. Sietősen maga után húzott, nekem pedig időm se volt kibújni erős fogásából.
Felmentünk néhány lépcsőfokon, majd berontottunk egy kisebb helyiségbe. Körül néztem, de erre sem volt sok időm, mivel csak futólag átsuhantunk a páholy szerűségen. Beléptünk a következő ˝szobába˝ és Harry elengedte a kezem. Bízott benne, hogy nem futok el. De szerintem sejtette, hogy megtenném. Ujjaival elvégzett egy-két megszokott mozdulatot. Benyomott pár gombot egy nagy konzolon, s hátrébb lépett. Felvont szemöldökkel néztem rá, ahogy várja a végeredményt.
Kicsit megugrottam, amikor egy hangos kattanás után felgyulladtak a pályára mutató reflektorok. Kis ideig szótlanul tanulmányoztam az elénk táruló látványt, majd a fejem ismét görcsölni kezdett. Ez volt az eddigi legélesebb fájdalom, amit az állapotom óta éreztem. Képtelen voltam megtartani magam. A testem elgyengült és szédültem. A tekintetem elhomályosodott, majd minden elsötétült.

*

Bizonytalanul pislogtam néhányszor, miközben a látásomat akartam élesíteni. Lassan körvonalazódtak Harry arcvonásai, én pedig elmosolyodtam. Feszülten ismételgette a nevemet és én feldolgoztam, hogy visszatértek az emlékeim. Minden kitusztult az agyamban. Próbáltam visszafogni a feltörekvő vigyorgásomat és hallgatni akartam. Némán figyelemmel kísérni Harry ma esti terveit. Tudni akartam, hogy hogyan készül visszaszerezni.

- Annyira megijesztettél, szépségem – bátortalan mosoly ült az arcára.

- Most már minden rendben – fájdalmasan motyogtam.

A kijelentésemmel nem csak az ájulásra utaltam, hanem az emlékezet kiesésre is. Minden rendben.
Figyelmesen felsegített a földről és egyik karjával megtartott. Annyira szerettem volna megölelni és elmondani neki, hogy mennyire hiányzott. Két oka volt annak, hogy nem szólaltam meg. Az egyik: próbára szeretném tenni. A másik: képtelen lennék erre. Ahányszor ilyesfajta megnyilvánulással kell szembe néznem, megtorpanok. A szavak megfagynak bennem és nem tudok mit mondani. Nem először fordul ez elő. Már ahhoz is eget rengető bátorságra volt szükségem, hogy azt mondjam bízom benne.
Tudom, egyszer szembe kell nézzek a legkomolyabb vallomással is. Egyszer tudatnom kell vele, hogy mit érzek iránta. De egyelőre ezt tartom a legnehezebb feladatomnak.
Lementünk a csigalépcsőn, s egy szót sem szólva haladtunk a füves pályáig. A friss pázsit illata megtöltötte az érzékeim és pont ugyanolyan érzés volt belépni, mint legelsőnek. Amikor még tartózkodtam a mellettem sétáló magas sráctól. Amikor még minden más volt.

- Ha egyszer emlékezni fogsz rám.. – kezdett bele komoly hangnemmel.

Az ajkaim összeszorultak és megálltam. Megrekedt benne a mondanivalója, s nem beszélt tovább. Elém lépett; velem szemben állt. Bepánikoltam. Féltem a gondolataitól, melyek kezdtek volna szavakká válni. Azt a hangsúlyt hallottam meg, amit általában akkor használ, ha fontosat tervez mondani. Én pedig nem bírtam tovább.

- Harry, é-én már emlékszem – halkan suttogtam.

Tágra nyílt szemekkel meredt el rajtam, de halvány jelét sem mutatta a meglepettségnek. Ezután éreztem, hogy tényleg mondani akar valamit. Arcvonásai ellazultak, s próbált úgy tenni, mintha nem érte volna meglepetésként az előbbi mondatom.
Közelebb lépett hozzám, s testeink szoros közelségbe kerültek. Egy hatalmas pálya szélén ácsorogtunk és csak mi ketten voltunk ott. Tekinteteink találkoztak; Harry sokat mondó pillantásai pedig felzaklattak. Zöld szemeiben volt valami, ami arra utalt, hogy egy percre sem szeretne komolytalan lenni. Az oldalamnál lógó kezeimért nyúlt, s felemelte őket, majd ezzel párhuzamosan összekulcsolta az ujjainkat. A kezeim körülbelül vállmagasságban voltak, Harry pedig folyamatosan tartotta őket. Hihetetlen volt, hogy az ujjaink mennyire tökéletesen illettek egymáshoz.

- H.. – remegő ajkaim közül majdnem kicsúszott a neve.

- Ssh – csitított.

Puha ajkai a számhoz nyomódtak, s egy érzelmes csók jött létre kettőnk közt. Miközben ő belemosolygott a csókba, én kétségbe estem. Ezek után már kétség sem fért hozzá, hogy hamarosan kimondja azt az egy szót. Azt a szót, ami csupán kilenc betű, de a világ legsúlyosabb szava.
Ez egy érzés. Ezt hívják szerelemnek.

A szemem sarkába könnycseppek futottak. Nem tudtam visszafogni az érzelmeim. Harry talán most először nem vette észre, hogy sírok. Mély levegőt vett és becsukta a szemeit. Ajkai szétnyíltak, s majdnem megszólalt. Ekkor eleresztettem a kezeit és hátrálni kezdtem.

- Sam? – rémülten közelített.

De én nem álltam meg. Szüntelenül csóváltam a fejem és hátra lépkedtem. Futni kezdtem, ahogy Harry léptei egyre gyorsabban lettek. A szívem majdnem kiugrott a mellkasomból, mialatt futó lépésben haladtam. Megcéloztam az első ajtót, ami a legközelebb volt. Kirántottam, majd erőteljesen becsaptam magam mögött. Elforgattam a kulcsot a zárban, majd a kemény ajtónak dőltem. Addig csúsztam lefelé, míg meg nem éreztem a talajt magam alatt. Halk zokogásba kezdtem és közben hallgattam, ahogy Harry a kilincset mozgatta. Be akart jutni, de én abban pillanatban nem bírtam volna a szemébe nézni. Igen, gyáva vagyok. Elmenekültem. Pedig tudom, hogy mennyire nehéz lehet most neki.

- Sam, kérlek engedj be – elcsukló hangon kérlelt.

Továbbra is rezzenéstelenül kuporodtam a sötét raktárban és vártam, hogy teljen az idő.

*

Fogalmam sincs meddig voltam odabent. Talán egy óra, talán kettő. Volt időm, hogy végig gondoljak ezt-azt. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy gyűlölöm magam. Képtelen voltam megemészteni, azt ahogyan ott hagytam Harryt. Hisz ő nekem akarja adni a szívét és az érzelmeit. Meglehet, hogy ettől rémültem meg. Még soha nem szeretett senki igazán. Vagyis én még nem éreztem. És most itt van Harry. Bár nem ő a legtökéletesebb ember a Földön, de én mégis azt érzem, hogy nála jobbal még nem találkoztam.
Nagyokat sóhajtozva, félénken nyitottam ajtót. A tekintetem a földhöz tapadt és csak Harry Converse-ének megkopott orrát láttam. Türelmesen várt rám, nem hagyott itt.

- Nos, akkor megmagyaráznád mi volt ez? – ujjait az állam alatt érintette, s késztetett, hogy emeljem fel a fejem.

Szégyelltem magam. Nagy erőfeszítések árán tudtam a szemébe nézni. Szemöldökeit összeráncolva bámult engem. A könnycseppjeim újra legördültek az arcomon, mert hibásnak éreztem magam.

- Nagyon sajnálom – mormoltam szipogva.

- Nem kell, baby – halkan beszélt. - Ez nekem épp olyan szokatlan, mint neked.

Homlokát az enyémnek döntötte, s az orrával megbökte az enyémet. Lélegzet vételeim szabályozódtak, kicsit megnyugodtam.

- É-Én beléd szerettem, Sam – suttogta.

A mély levegőt vettem, ahogy a szavak elhagyták a száját és a fülemnél értek célba. Aztán szép lassan eljutottak az elmémig és onnan a szívemig. Az én szavaim viszont nem tudtak távozni az ajkaim közül. Harry gyengéden megcsókolt, s nem akarta erőltetni. Tudja, hogy nagyon nem vagyok a szavak embere, főleg ilyen helyzetekben. Minden egyes szervemmel küzdöttem a bennem lévő szótlansággal, de nem ment. Nem tudtam legyőzni önmagam.
A könnyeim szüntelenül csorogtak az arcomról, s mutatták, hogy szenvedek. Harry lassú sóhajai kínzóak voltak. Tudtam, hogy ez fáj neki.
Néhány centire voltunk egymástól. Lehunytam a szemeim, mialatt Harry ajkai súrolták az enyéimet. Ujjaink ismételten összefonódtak és most talán elválaszthatatlanabbak voltak, mint máskor.

Elindultunk a pálya legszéléhez, a palánk felé. Harry arcáról lehetetlen lett volna leolvasni, hogy mit érez éppen. Egy felől boldognak tűnt, más felől viszont kételkedőnek. Bár a kapcsolatunk pár nappal ezelőtt már tovább lépett egy következő szintre; igazán csak most jöttem rá mennyit is jelentünk egymásnak. Eleinte mindenki kételkedett bennünk, de azt hiszem adtunk elég okot arra, hogy megértsék az emberek a kettőnk közt lévő érzéseket. Nos, négy hónappal ezelőttig én magam sem vártam sokat ettől az egésztől. Soha sem hittem volna, hogy ő lesz az, aki életemben először dobogtatja meg így a szívemet.

Harry leült a földre, s hátával a magas palánkhoz támaszkodott. Lábai között csinált egy kis helyet, majd kezével legyintett. Lassú mozdulatokkal ültem le elé. Fejem a mellkasának döntöttem és némán kerestem a legkényelmesebb helyzetet. Hatalmas kezei megtalálták az enyéim, s újra összekulcsolta az ujjaink.

- Harry – suttogva beszélni kezdtem. - Én szeretnék találkozni a családoddal.

- Umm, én pedig nem akarom, hogy beszélj velük – zaklatottan mormolta.

- D-De miért? Biztosan kedvelném őket – mosolyogtam, hogy oldjam a hangulatot.

- Nem olyanok, mint én, szóval nehezebb lenne kedvelned őket – nevetve duruzsolta a fülembe.

- Ugh – megforgattam a szemeim és játékosan beleütöttem a combjába.

- Tényleg zűrös egy család – komolyabban szólt a hangja. - Igazából kezdjük ott, hogy ők nem is a valódi családom.

Kellett pár másodperc míg feleszméltem és eljutott a tudatomig, amit mondott. Szemeimet összeszűkítve próbáltam kitalálni mire utalt. Gondolkodásom viszont hiábavaló volt.

- M-Mi? – értetlenül kérdeztem.

- Nevelő szülők – halkan mondta. - Az igazi családom elhagyott, amikor kisebb voltam.

Harry érzelmek nélkül beszélt erről. Nyilván hatalmas a harag, amit a valódi rokonai iránt táplál. Egy lesújtó érzés kerített a hatalmába. Szégyelltem magam, amiért még nem kérdeztem rá a családtagjaira. Sosem gondoltam volna, hogy neki bonyolultabb a múltja, mint az enyém.

- Akkor még inkább találkozni szeretnék velük – mélyet sóhajtottam kijelentésem végén.

16 megjegyzés:

  1. Imádom*--*Annyira jól írsz..ahogy írsz az valami elképesztő*-*Nagyon jó lett, siess a kövivel: )♥

    VálaszTörlés
  2. Nos... én egyszerűen imádom a történetedet. Valami fantasztikusan írsz, és az, hogy megcsappant a kommentelők száma, csak azért lehet, mert mindenki lusta írni. Mármint én az vagyok, és csak olyan helyre írok, amit tényleg imádok. Tehát ne aggódj! Várom a következő részt.

    VálaszTörlés
  3. Szia:')
    Sosem hittem volna,hogy idáig eljutsz ezzel a fanfictionnel.
    Az elsők között voltam akik feliratkoztak rendszeres olvasónak a blogodra,majd akik kommenteltek. Kaptál rengeteg véleményt,sajnos rosszakat is,amik miatt szomorú is voltál.A másik blogodhoz képest,szerintem rengeteget fejlődtél,szebben fogalmazol és nekem ez amúgy is jobban tetszik,nem tudom miért.:)
    A mostani részhez pedig csak annyit fűznék,hogy mint mindig köröm rágva várom részeket és ez most sem volt másképp.Csak reménykedni tudtam,hogy Sam emlékei visszatérnek,ami meg is történt(köszönöm..)És még mindig nem nyugodhatok meg,mert lehet,hogy visszatérsz a pénz problémához is..;)Mindig okozol meglepetéseket,csak így tovább!:) <3
    xx,Iduus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen.. Köszönöm a rengeteg biztatást! Nélkületek nem is tudom mit csinálnék.♥' xx

      Törlés
  4. Szia ez a rész is rettentően jó lett én azóta olvasom hogy kritikát kértél tőlünk és egyszerűen nem lehet megunni mert elképesztő ez a történet, remekül írsz, fogalmazol. Annyira izgalmas minden rész ráadásul soha nem sieted el. Nagyon látszik hogy dolgozol vele. Én imádom a blogod. További sok sikert hozzá :)
    Puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni, hogy elnyerje az olvasók tetszését! köszönöm szépen! xx

      Törlés
  5. Ez a rész is nagyon jó lett és a barátnőm ir ilyen kritikás blogot majd szòlok neki hogy írjon a blogodról ;) amugy ő is olvassa :) és megint ismétlem magam ez a rész is nagyon jó lett *___*
    XoXo: Heni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. oh, nagyon hálás lennék, ha szólnál neki! örülök, ha tetszett! :) x

      Törlés
  6. Nagyon jo, kövit de gyorsan ! :D <3 *-*

    VálaszTörlés
  7. nincs szo ami most leirhatna ezt a reszt!tokeletes es meg annal is jobb!annyira orulok hogy Harry kimondta Samnek hogy szereti.olyan aranyos*O*es remelem hamarosan Sam is viszonozza:)szerintem azt a pillanatot majd ugy fogod megirni hogy mindenki bőgni fog rajta:")te mar csak ilyen kegyetlen vagy velunk:DDDDD:$hozd hamar a kovit draga Virág!<3<3

    VálaszTörlés
  8. Juj egyszerűen IMÁDTAM! *-*
    VÉGRE!!:D
    Siess a kövivel!:) *-*

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jóó!<3<3 Következőt!*o*:3<33

    VálaszTörlés
  10. Mosolyt!!(öhm ez egy én fajta köszönés lenne :PXD)

    Először is a rész:nagyon jó nem nem is k*rva jó lett,......(most itt ez a sok pont arra akarna utalni hogy nem tudok mit mondani). Nagyon örülök hogy végre Sam visszanyerte az emlékezetét,na de lógva hagytál minket vagyis Harry-t,mert Sam nem mondott semmit sem a szerelmi vallomásra,és ..és ez így szar mármint Harry-nek milyen rossz érzés lehet neki,persze próbálom megérteni Sam nézeteit is,de akkor is mondani kelet volna valamit !!!
    Na mindegy egyszer úgy is mondani kell valamit..vagyis remélem hogy majd mondani fog.
    Na és kíváncsi leszek Harry válaszára vajon Sam találkozhat majd a nevelő szüleivel?!(de 1 dolgot nem értek mikor Sam itt a végen mondja hogy szeretne találkozni a szüleivel akkor kire gondol az igazi vagy a nevelő szüleire ez itt nekem nem tiszta please segíts ki)Ja és szeretnélek újból megdicsérni ismét csak még egyedibbé tetted az amúgy is egyedi sztorid:minden fanficben (és tényleg mindegyikben)Harry szülei (testvére)mindig ugyanazok( Anne és Gemma)és mindig legnagyobb békében együtt van a család.És itt végre nem .Itt Harry-nek nevelő szülei vannak szóval ezért egy újabb plusz pont jár neked,ügyes vagy!!!:)Imádom hogy olyan egyedi és klassz és ..és (most keresem a megfelelő dicsérő szót:D)előre is elnézést a kifejezésért: k*rva fasza az írásod,kedvenc blogom,de tényleg!!!
    Ja és másodszor:a másik blogodon mikor lesz rész,mert az is szeretem ám!!
    Nagyon várom a folytatást itt és a másik blogodon is!:)
    xoxo Kriszta

    VálaszTörlés
  11. wow! ismét egy hosszú komi! :)
    hamarosan ki fogja mondani, ne izgulj! :D csak gondoltam húzlak egy kicsit titeket..
    egyébként Harry nevelő szüleire gondolt! sajnálom, hogy nem tettem annyira egyértelművé. :|
    a másik bloghoz még nem tudom mikor tudok új fejezetet kreálni.. most ezzel van a legtöbb tenni valóm, mivel itt kb 70 feliratkozó várja az új fejezetet, míg ott csak csekély 10 ember! de ígérem, hogy oda is próbálok újabb részt feltenni! köszönöm, hogy írtál! :) xx

    VálaszTörlés
  12. Fú ez a nevelő szülős nagyon bejött nálam és Sam is hogy találkozni akar a nevelőkkel.
    Nagyon jó lett!!
    Siess a kövivel :D

    VálaszTörlés
  13. Nagyooon jó a történeted. Nekem tetszik. :) Csak így tovább, és minél előbb kövi fejit *.*

    VálaszTörlés

Tiny Hand