2013. május 1., szerda

31. fejezet

Hi, babycakes!
Most nincs túl sok mondanivalóm.. Szeretném, ha minél többen véleményeznétek, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok erről a részről.. :') A 5SOS-es fanfic új fejezetének már meg van a fele, de cirka hét feliratkozó van csak.. :| Nos, se baj! Én azért folytatom és remélem idővel többen leszünk! C:
U.i.: Bal oldalt csináltam egy ask ablakot; oda írhatnátok pár kérdést, ha unatkoztok.. Jó olvasást! xx
31. fejezet

Pislogtam párat, míg élesedett a látásom. Arra lettem figyelmes, hogy a fejem hasogat és majd szét robban egyszerre. A szemeimet összeszűkítve mértem fel a terepet. Hófehér falak vettek körbe, s minden kopár volt. Fogalmam sem volt róla hogyan kerültem ide. Egy óriási űr van a fejemben és nem tudom hová tenni a dolgokat.
Az ágy végénél ácsorgott Clar. Idegesen babrálta az ujjait, majd miután megköszörültem a torkom, felfigyelt rám.

- Oh, Istenem! Már azt hittem fel sem akarsz kelni – hadarta.

Közelebb akart jönni, de valamiért mégsem tette. Csak ekkor vettem észre, hogy valaki szorítja az egyik kezem. Oldalra pillantottam, s az ágy mellett gubbasztó srácot kezdtem bámulni. Aggódóan nézett engem, s keze egyre erősebben fogta az enyémet. Ijesztő volt, hogy nem tudtam ki ő. Göndör fürtjei nedvesen tapadtak a homlokához és a pólójából is csöpögött egy kevés víz.

- Hogy érzed magad, édes? – kétségbeesetten kérdezte.

Édes? Egyre jobban megrémültem, mivel halvány elképzelésem sem volt arról, hogy mi történik és hogy ismerem-e egyáltalán őt. Az alsó ajkamat rágva felnéztem Clar-re és próbáltam segítséget kérni tőle.
Az utolsó emlékem az, hogy a barátnőimmel moziban voltam. Semmi másra nem tudok visszagondolni.

- Umm, Harry, kimennél egy kicsit? – feszülten kérte az idegen fiút.

Felállt mellőlem, s vonakodva, mélyeket sóhajtozva hagyta el a kórtermet. Értetlenül vártam valamilyen magyarázatot, bízva abban, hogy Clar többet tud róla, mint én.

- K-Ki ő? – rémülten kérdeztem.

Clar leült oda, ahol az előbb a magas srác ült, s egy hosszú lélegzet vételt követően rám nézett.

- Nos, ő Harry – mondta halkan. - Ha jól tudom, akkor ti együtt vagytok.

Kérdő tekintettel merültem el a szemeimben, s próbáltam emlékezni. A szívem összeszorult és nem tudtam mit mondani. Nehéz szembe néznem mindezzel, hisz nekem még soha nem volt kapcsolatom. Legalább is nem emlékszem rá. Feldolgoztam a tényt, hogy emlékezetkiesésem van. Gondolkozni kezdtem, s az elmém elhitette velem, hogy nyilván komoly lehet a kapcsolatom vele, ha itt volt mellettem. Az a mérhetetlen féltés, amit észrevettem zöld szemeiben, egyértelműen erre utalt.
Néhány perc múlva a kilincs megmozdult, s a magas srác bukkant fel újra. Clar felállt; de mielőtt kilépett volna a folyosóra, suttogott valamit Harrynek. Majd az ajtó bezáródott, s ketten maradtunk. Félénken a fal felé húzódtam és kezeimmel magam elé húztam a lábaim. Az ujjaimat összekulcsoltam, hogy megtarthassam mindkét lábam.

- Szóval, hogy vagy? – nem túl őszinte mosoly terjedt el az arcán.

Megvontam a vállam és közömbös maradtam. Egyelőre nem tudtam megemészteni az emlékeim elvesztését.
Próbált továbbra is megőrizni a mosolyát, de másodpercek alatt könnyek gyűltek a szeme sarkába. Képtelen volt visszatartani a sírást és én hibásnak éreztem magam. Hosszú ujjaival az ágy szélét piszkálta, s igyekezett elrejteni a sós cseppeket, melyek legördültek az arcán. Kezem bátortalanul elindult az övé felé, s bizonytalanul megfogtam. Nem akartam, hogy miattam hulljanak a könnyei. Ezek után már kétség sem fért hozzá, hogy biztosan közel álltunk egymáshoz.

- Inkább az a kérdés, hogy te hogy vagy – alig hallhatóan motyogtam.

Nem mondott semmit. Mosolygott és közben sírt. A szavak nem hagyták el a száját, mert azt hiszem nehéz lett volna a jelenlegi állapotáról beszélnie.

- Mesélj rólunk – próbáltam szóra bírni. - Akármit.

Letörölte a könnyeit, majd tekintetét az enyémbe fúrta. Telt ajkain végig húzta a nyelvét, szipogott egyet, s szája szólásra nyílt.

- Négy hónapja találkoztunk először – reményteli tekintettel kezdett bele.

*

Körülbelül egy órán át beszélt erről a négy hónapról. Tágra nyílt szemekkel dolgoztam fel a mondatait és hihetetlennek tűnő történeteink könyvbe illőnek látszottak. Nehéz volt elhinnem azt, hogy ennyi mindenre voltam képes. Hogy ennyire megváltoztam volna. Hallgatni viszont egész más, mint átélni. Továbbra sem tudtam emlékezni. Minden homályos volt és nem tudom mikor nézhetek szembe újra a jelennel. Miután Harry befejezte a történetünk mesélését megkérdezte, hogy dereng-e valami. Nem hazudhattam. Határozottan rávágtam, hogy ˝még semmi˝. Bár már nagyon várom, hogy újra emlékezhessek mindenre.

- És ha előröl kezdenénk? – kíváncsian fürkészett.

- Mit? – összehúzott szemöldökökkel vártam a válaszra.

- Mindent – sóhajtott fájdalmasan.

Nos, nem hiszem, hogy még egyszer lenne türelme hozzám. Amit elmondott erről a bizonyos négy hónapról, az alapján én nem fáradoznék újra. Persze ha tényleg mély érzései vannak, akkor szó nélkül belemennék.
Arckifejezésemmel utaltam arra, hogy nem tartom jó ötletnek. Most azonban elveszve érzem magam. Nem tudom mit tehetnék. Rajta áll, hogy van-e ereje ismét ennyit tornázni a bizalmamért. Csak remélni tudtam, hogy az emlékeim visszatérnek és nem kell az életem utóbbi időszakát újra kezdeni.

*Harry szemszöge*

Az érzéseim összezavarodtak, de biztosan tudtam, hogy Samet nem engedhetem el. Szerintem soha nem gondolta volna, hogy valójában én sokkal hamarabb bonyolódtam belé, mint ő belém. Most hogy nem emlékszik még nehezebb. Hogyan kelthetném fel benne újra az érzelmeit? Csak egy mód van erre. Úgy döntöttem, hogy elviszem oda, ahol először voltunk kettesben. A baseball stadion. Talán ott beugrik neki valami. Legalábbis bízom benne.
Elhallgattunk egy időre. Mindketten a gondolatainkba merülve meredtünk magunk elé. Tulajdonképp kiesett neki az utóbbi fél év. Leírhatatlanul sajnálnám, ha örökre elfelejtené azt a sok közös emléket. Hisz vele minden perc tökéletes volt. Az nem lehet, hogy elfelejtődjön minden.

- M-Mi a baj? – szólalt fel halkan.

A könnycseppek ismételten a szemem sarkába szöktek, de most próbáltam erős maradni. A szívem kétségbe esetten vágyott arra a sok érzelemre, amit Samtől kaptam. De most olyan, mint ezelőtt pár hónappal. Gátlásos és bizonytalan. Akár a legelején.
Válaszolni szerettem volna egyszerű kérdésére, de az ajtó kinyílt, s előkerült az orvos. Kezei közt szorongatta Sam kórlapját és komótosan közeledett. Felálltam, s kicsit félre vonultam a terem sarkába. Onnan figyeltem, ahogy megvizsgálja a barátnőmet. Felébredt bennem az érzés, hogy megakarom érinteni és hallani akarom, ahogy finom hangján suttogja a nevem. Visszaakartam kapni őt. Kicsit olyan, mintha elveszítettem volna. Hisz szinte idegenként tekint rám. Kék szemeiből eltűnt az a varázs, ami általában előjön, ha velem van. Távolság tartó és visszahúzódó. Nem tudtam elképzelni fájdalmasabb dolgot, minthogy ez történik. Hogy már-már azt érzed, hogy olyan, mint az oxigén. Nem tudsz nélküle létezni és aztán  egyik percről a másikra ismeretlenné válsz számára. Soha nem hittem volna, hogy tudok így gondolni valakire, de most már tisztában vagyok azzal, hogy ő gyorsabban szerettette meg magát velem, minthogy át tudtam volna gondolni az egészet.
Egyik nap besétált az életembe egy csendes és tisztességes lány, akiről kiderült, hogy sokkal összetettebb, mint a többi. Különlegesebb.

- Ha minden rendben lesz, akkor holnap haza is tudjuk engedni – jelentette ki az orvos.

- D-De mi lesz az emlékeivel? – idegesen kapkodtam a tekintetem Sam és az orvos között.

- Nos, ez csak átmeneti állapot – beszélt. - Beletelhet egy bizonyos időbe, míg visszatér az emlékezete. Nem kell siettetni.

Bólogattam, mintha megelégedtem volna a válaszával. Mégis mennyi idő kell? Egy hét vagy fél év? Nem mondott túl sokat ezzel. Továbbra is kétségek között tengődtem a gondolataimmal. Sam és én ismét egyedül lettünk a helyiségben. Egyikőnk sem beszélt. Némán bámultuk egymást. Mély sóhajomat követően elindultam az ágy felé. Megfogtam a kezét, s lehajoltam. Nyomtam a homlokára egy puszit, s a kelleténél kicsit tovább időztek rajta az ajkaim. Csukott szemmel lélegeztem be édes illatát.
Nehézkesen eltávolodtam tőle és elengedtem.

- Hiányzol, baby – elcsukló hangon suttogtam neki.

Lépteim a kijárathoz vittek. Csendesen bezártam magam mögött az ajtót, s ott hagytam Samet. A folyosón üldögéltek a barátai és az apja, valamint egy idegen nő. Mindannyian  alaposan végig néztek rajtam, de nem szólítottak meg. Talán látták, hogy most jobb ha nem kérdezősködnek. Igyekeztem kijutni a négy fal közül és szívni egy kis friss levegőt.

*Sam szemszöge*

A fejem nyilalni kezdett, úgy mint nemrég. Túl sok információ szakadt a nyakamba pár óra alatt. A már fenn álló fájdalom csak erősödött. Furcsa módon beugrott néhány emlékkép. De Harryt még mindig nem találtam. Több időre van szükség.
Az ajtón ismét kopogást hallottam. A következő pillanatban egy alak lépte át a küszöböt. A kezében szorongatott egy hatalmas csokor vörös rózsát és épphogy a lábait láttam.

- Hello, Sam.

Ryan arcát láttam felbukkanni a virágok mögül. A szám mosolyra húzott, mialatt a szőkés barna hajú srác bentebb jött. Örültem a látványnak. Emlékeim szerint évekkel ezelőtt találkoztam vele utoljára. Kikerekedett szemekkel tanulmányoztam Ryant, aki folyamatos vigyorgást mutatott felém. Megváltozott.
Barátságosan helyet foglalt mellettem és beszélgetni próbált. De a folyosóról rekedtes hang kiáltotta a nevem. Kissé megugrottam, amikor Harry berontott a békés kórterembe. Szikrázó zöld szemei dühösen mélyültek el rajtam. A szöszi szorgosan felpattant, s távolodott tőle. Ismerik egymást?
A göndör fürtös srác erőszakosan a falnak tolta Ryant, miközben eltúlzott haraggal motyogott neki valamit. A félelem átjárta a testem, s reszketve kuporodtam újra a fal mellé. Rémisztő volt, hogy az előbbi érzelmes Harry körülbelül tíz perc alatt saját maga teljes ellentétévé vált. Elhűlve figyeltem, ahogy fenyegeti Ryant és sarokba szorítja. Látszott rajtuk, hogy korábban már eldőltek köztük az erőviszonyok.

- Húzz innen te féreg! – szánakozva rántott rajta egy utolsót, majd ellökte a szőkét.

Ryan pillanatok alatt felszívódott szó nélkül. Harry feszülten tördelte az ujjait, s közben hallható volt csontjai roppanása. Volt egy sejtésem, ha most nem egy közintézményben lettünk volna, akkor biztosan kiveri belőle a lelket is.

- Mi volt ez? – remegve kérdeztem.

Azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon engem bántott-e már. Az előbbi erőszakos megnyilvánulása arra utalt, hogy nem igazán tudja féken tartani az indulatait.

- Ő bántott téged – szégyenkezve beszélt az iménti tettei miatt. - Ha még egyszer fájdalmat okozna, én megölném.

A vér megfagyott bennem, ahogy mondatai távoztak szétnyílt ajkai közül. Nagyot nyeltem és közben próbáltam megállni, hogy ne fussak el. Megrémisztett, az, hogy ilyen hidegen beszélt arról, hogy gond nélkül tudná likvidálni az egyik régi barátomat. De ha már itt tartunk, miért és mivel bántott Ryan? Szavakkal vagy tettekkel? Annyi kérdés merült fel bennem, hogy egyszerűen összezavarodtam. Viszont attól is zaklatott lettem, hogy Harry ennyire véd engem. Percről percre jobban tudatosul bennem, hogy ő komolyan kötődik hozzám.

13 megjegyzés:

  1. Imádom Imádom imádom Imááádoomm*-*Mindenre gondoltam, csak arra nem h Samnek elmékezet kiesése lessz..Reméllem hamar elmékzni fog Harryre*o*Annyira jóó lett, és ahogyan leírtad*-*♥Gyorsan kövit :33

    VálaszTörlés
  2. ÚRISTEN*______* nekem most van végem! ugye ez nem komoly?:OO ugye emlékezni fog?? :( mond hogy fog! :'O egyébként grat mert megint úgy írtad le mint ha én is ott lettem volna a kórházban*O* fantasztikus vagy és siess a kövivel!!

    VálaszTörlés
  3. Szia;$
    Mindenre fel voltam lélekben készülve,hogy Harryt megverik/megölik,Sam-et elrabolják vagy teljesen elszakadnak egymástól.Nagyon megdöbbentem amikor felfogtam,hogy mi van. Szerintem ilyen "WTF?!" fejet vághattam.Egyébként mellékesen megjegyzem,hogy mint mindig most sem csalódtam benned.Remek lett.:') Kíváncsian várom a folytatást!;$
    xx,Iduus.

    VálaszTörlés
  4. aaa. :O nanee! :))
    én azt álmodtam, hogy Harry elviszi Samet egy kis házba, amit Harry apukája hagyott rá és onnan vissza sem mentek, szóval összeköltöztek.. és igen, mindenre gondoltam.. de ERRE nem. :)) olyan izgi, már várom a kövit. :D

    VálaszTörlés
  5. Uuuuu egy percre azt hittem hogy ki fog békülni azzal a bunkò Rayenel de aztán jött Harry *___* és mint mindig meg mentette. *________* Egyszerüen imádom !!!!!!!!
    XoXo: Heni

    VálaszTörlés
  6. Istenem! Ez annyira fantasztikus volt, hogy fogalmam sincs, hogy tudom majd szavakkal megfogalmazni. De megpróbálom.

    Nos, tehát, nem szeretném mindig ugyan azt leírni, hogy imádtam, mert tudod, hogy minden részt nagyon, de nagyon szeretek.

    Tudod, néha elfog egy olyan érzés -e csodálatos blog olvasása közben, mintha eggyé válnék a főszereplővel. Teljesen beleélem magam a helyzetébe, vagy az adott szituációba. Mint mindig, most is így történt, és be kell valljam, hogy ettől a résztől:
    " - K-Ki ő? – rémülten kérdezősködtem. "
    Egészen a végéig sírtam.

    Megmagyarázhatatlan, hogy miért. Egyszerűen nem tudom! Arra lettem figyelmes, hogy a szemem sarkában könnycseppek jönnek létre, majd halkan sírni kezdtem.

    Talán egy, egyetlen hibája van ennek a blognak...hogy túlságosan TÖKÉLETES. :') De ezen ne változtass. :3 Maradjon mindig ilyen tökéletes c:

    Azon tűnődöm minden egyes nap, hogy hogy tudsz ilyen csodálatosan írni?:) Hogy lehet valami ilyen tökéletes? És, hogy tud valaki ilyen tökéletes írni?
    Nem kell szerepelnie benne Harrynek, hiszen az 5SoS fanfic is ugyan ennyire tetszik! Bár, bevallom, még mindig ez a kedvencem.

    Egyet, egyetlen egyet kérek tőled: hogy soha, de soha senkiért, és semmiért ne hagyj fel az írással, mert már az ' i'm in love with you' -nál rájöttem, hogy te írónak születtél. Ehhez nem fér kétség. Amibe belekezdesz, az már csak tökéletes lehet! :) Tapasztalatból mondom :D!

    Sosem szoktam ilyen hosszú kommenteket írni, de ha a te blogodra kattintok, akkor minimum 10 sort írok. :D
    Remélem nem untattalak ezzel a sok fecsegéssel, de én már csak ilyen sokat írok/beszélek.! :D

    Siess a következővel!

    Puszillak, Lana xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. IMÁDLAK! köszönöm, hogy ilyen sokat írtál, mert nagyon fontos az olvasók véleménye! nagyon köszönöm az összes támogatást, szeretem az összes drága olvasómat! *BIG HUG FOR EVERYONE* xxx

      Törlés
  7. Mi?? miért?? OMG most elveszítette az emlékezetét ,na már csak ez hiányzott szegény Sam és szegény Harry.Na és mikor bejött azon a rohadt ajtón Ryan homlokon csaptam magam és megint azt tudom csak mondani hogy na már csak ez hiányzott ,Még jó hogy Harry közbelépett,már csak az kellet volna hogy nem is tudom Sam ismét megkedvelje és összejöjjenek.Annyira örültem mikor Harry berontott és letámadta Ryan-t hogy az nem igaz.
    Ez a rész mondhatni hogy hatalmas pofára esés volt számomra ,mert egyáltalán nem erre számítottam én abban a hitben éltem hogy Harry kihúzza Sam-et a partra és minden megy tovább a maga rendjében,de nem te rendesen megleptél(amiért gratula,mert általában kitalálom hogy mi fog következni,de itt nem sikerült.tudsz valamit te lány xd)Most fogalmam sincs mit mondhatnék még mindig az események hatása alatt vagyok ,de azért remélem hogy Sam hamar visszanyeri az emlékeit és megint minden good lesz!Tessék mielőtt hozni az új részt,már tűkön ülve várom!!:)
    xoxo Kriszta

    VálaszTörlés
  8. Amikor felfogtam,hogy nem emlékszik Harry-re elkezdtek folyni a könnycseppek az arcomon. Nagyon jó.Kérlek siess. De már a következő részben hozd vissza az emlékeit!:). xx

    VálaszTörlés
  9. Nagyoon szeretem és teljesen beleéltem magam!
    Iszonyatos az hogy emlékezet kiesése volt Samnek és remékem hamarosan vissza kapja!
    Nagyon jól írsz! Nincs szó melyel kilehetne fejezni! A hülye csikák ne zavarjanak meg az írásban! Bocsánat a csúnya beszédért!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jo lett , kövit de gyorsan :D ;D legyszi :) *-*

    VálaszTörlés
  11. Istenem tegnap kezdtem el olvasni a történetet és áááá Imádom. Szinte a kedvencem lett *-* Siess a kövivel.:3

    VálaszTörlés
  12. én 4-5 napja találtam rá a blogodra és már most imádom.Ezen a fejezeten kikönnyeztem annyira jól átlehetélniPuxikah Merci

    VálaszTörlés

Tiny Hand