4. fejezet

- Hello. - Harry az ajtó előtt állt.

Kék póló volt rajta, egy fekete csőnadrággal. Nem öltözött túl, szóval bíztam benne, hogy azért jött, lemondja a ˝randit˝.

- Gyere, így is jó leszel. - megragadta a csuklóm, kihúzott a házból.

Rövidke sikítás hagyta el a szám, de Harry nem engedett el. Kinyitotta az ominózus fekete kocsija ajtaját. Erőm eltörpült az övé mellett, nem bírtam ellenkezni. Beült a vezető ülésbe, beindította az autót. Percek alatt elhagytuk a környéket.

- Ez már a rablás egyik fajtája. - ráförmedtem.

- Tényleg? - kuncogott.

Az egészet egy jó játéknak fogta fel. Csak annyi volt a gond, hogy egyedül ő élvezte.

- Hova megyünk? - elmosódott a hangom, a lábaimat felpakoltam magam elé, karjaimmal magamhoz szorítottam őket.

Ugyanabban a ruhában voltam, amiben délelőtt. Fázni kezdtem. Vetettem egy pillantást Harryre, mert nem hallottam választ a kérdésemre.

- Időben megtudod.

Harry gyorsan hajtott, nagyokat fékezett. Nem éreztem biztonságban magam mellette. Szorongtam. Anya autóbalesete óta nem ülök szívesen kocsiba, főleg nem idegen mellé.

- H-Harry, lassíts. - hangomban érezhető volt a félelem.

- Baj van?

- Csak nem szeretem ezt. Ne vezess így, kérlek. - remegve sóhajtottam.

- Beszélhetsz róla. - rám vezette a tekintetét, gyönyörű zöld szemeiben megértést találtam.

- Éjszaka az autópályán rövidítettünk.. egy busz frontálisan nekünk ütközött... anya nem élte túl. - behunytam a szemeim, a szívemen lévő hatalmas súly egy picivel könnyebb lett.

- Sajnálom, Sam. - mély hangja elhalkult.

- Nem kell. Utálom ha sajnálnak. - motyogtam.

- Mmh. - Harry rosszallóan megcsóválta a fejét.

- Sokan mondták már, hogy idegesítő vagyok. Felesleges fáradnod. - kötekedve mosolyogtam.

- Szeretem a problémás lányokat. - öntelten vigyorgott. - Mellettük nem lehet unatkozni.

- A szöszit is biztos ezért bolondítod.

- A szöszi és köztem semmi nincs. - magyarázkodott.

- Nyilván.

Tovább húztam az idegeit. Kíváncsi voltam meddig bírja. Tekintete a szélvédőn volt, időközben lassított a tempón.

- Semmi. - megerősítette.

Egyre erősebben markolta a kormányt, feszültebben figyelte a forgalmat.

- Akkor miért fogdosott? Ahogy rád nézett.. mintha teljesen beléd lenne zúgva. - bámulni kezdtem az arcát, várva a választ.

- Sosem szeretett.. csak használt. - éreztem a hangján, kényes területre tapintottam.

- Szóval csak kihasználjátok egymást? - felvontam a szemöldökeim, vártam, hogy mondjon valamit.

Harry sokáig időzött a válasszal, talán túl mélyre merészkedtem.

- É-én.. Gondolom. - nyögte.

Reakciója arra utalt, hogy homályos számára is a dolog.
Abba hagytam a kíváncsiskodást. A csend addig tartott amíg megérkeztünk. Egy hatalmas stadion előtt álltunk meg az autóval. Körülöttünk óriási fák voltak, világítást csak az autó fényszórói csináltak.

- Gyere. - kiszállt a járműből, kezével intett, hogy menjek utána.

Gyorsan kipattantam a meleg kocsiból, a levegő lehűlése váratlanul ért. Harry a bejárat felé indult, én az autó mellett maradtam.

- Sam? - megfordult, érdeklődve pillantott végig rajtam.

- Fázom. - kezeimmel a felkarjaimat dörzsöltem, reszkettem.

Harry visszajött, kinyitotta a kocsit. Behajolt a hátsó üléshez, kirántott egy cipzáros felsőt. Fogai közé vette a kocsi kulcsot, egyik kezében a telefonja, másikban a pulóver volt.

- Csak ez van. - mosolygott, gödröcskéi újra lenyűgöztek.

A hátamra akarta segíteni a ruhát, de kikaptam a kezéből. Belebújtam a szürke anyagba. Az ujja hosszú volt, combközépig ért az egész.

- Jól áll. - vigyorgott.

Kezét a vállamra akarta fektetni, úgy döntöttem kihagyom a lehetőséget.
Beléptünk a stadionba, Harrynek kulcsa volt hozzá. Gondoltam, hogy sok időt tölt ott. Rutinos mozdulattal a villany kapcsoló felé nyúlt, a folyosó megvilágosodott. A gyomrom görcsbe rándult a tudattól, hogy csupán ketten vagyunk az óriás építményben. Harry a kezemért nyúlt, a csuklómat találta meg. Kibujtattam a csuklóm az ujjai közül. Nem akartam semmilyen fizikai kontaktust kettőnk közt. A folyosón rengeteg szekrény volt, mindben játékosok mezei és hatalmas kupák pihentek. Hirtelen megálltam, a szemeim elkerekedtek, megpillantottam egy képet. Harry volt rajta. A csapattársai felemelték őt, Harry egy aranykupát emelt a magasba. Mindenki őt ünnepelte.

- Ez a tavalyi országos bajnokság volt. - zsebre dugott kezekkel állt mellettem, büszkén mesélt a képről. - A kilencedik inningben lealáztuk az ellenfelet.

- Inning? - felnéztem rá, nem vagyok jártas a baseballban, így nem értettem miről beszél.

- Az inning, menetet jelent. - elmosolyodott.

- Nem tudhatom. - puffogtam.

Tovább indultam felfedezni. Több száz érem csüngött a falon, a szekrényekben. Sok darabon szerepelt Harry neve. Ahhoz képest, hogy négy éve sportol, szép teljesítmény. Egyértelművé vált, hogy szerelmese a baseballnak.

- E-ez nem amerikai sport? - egy buta kérdéssel tudtam szolgálni.

- Bárki játszhatja. Még az angolok is. - az üres teret megtöltötte a nevetése.

- Neked inkább valami más sportot tudnék elképzelni.. - összeszorítottam az ajkaim, gondolkodni kezdtem. - Te kitűnő kosaras lehetnél.

- Nem az én világom. - kuncogott.

Zsebre dugtam a kezeim. Elfelejtettem, hogy Harry pulóverében vagyok. Ráakadtam egy apró tárgyra. Az ujjaimmal kitapintottam. Azonnal felismertem. Sokszor találkoztam már ilyennel. Egy üvegnyitó. Meglehetősen fura eszköz, egy zsebbe.

- Oh, de régen kerestem már. - kivette a kezemből, a farzsebébe csúsztatta.

- I-iszol? - kétségbe esetten felkaptam a fejem, egy pillanatra sikerült elkapnom a tekintetét.

- Ritkán, a haverokkal. - hamar elhagyta a szemkontaktust.

Beértünk egy tágas páholy szerűségbe. Néhány puha, kényelmes fotellal volt berendezve. Azt hittem az lesz a végállomás, de Harry tovább ment. Követtem. Az ajtó mögött egy kezelő pult volt. Harry bátran benyomott pár gombot. Egy nagy kattanás követte a műveletet, megugrottam a hirtelen zajra, de Harry mozdulatlanul várta a kattanás következményét.

Felkapcsolódtak a lámpák, fény derült a stadion közepén terülő óriási pályára. Harry elégedetten bámult ki az ablakon. Mindkettőnket lenyűgözte a látvány, de főleg őt.

- Gyakran hozol ide lányokat? - őszintén mosolyogtam.

- Te vagy az első.