2014. február 4., kedd

64. fejezet

Hiiii, babes :)
Ez a rész nekem jobban tetszik, mint az előző, idk why. Szeretem a tépelődős fejezeteket. :D Igazából nincs mit hozzáfűznöm. Döntsétek el ti, hogy milyen rész lett! :) Kommenteljetek, ha van kedvetek ((lehetne *sad face*))
Uuu, btw, ma 80% esély van arra, hogy adok egy-két videóválaszt askon
- KATT -, bárnem hiszem, hogy bárki is kíváncsi lenne a nyomorék fejemre.. De azért kérdezhettek, ha szeretnétek :)
Na, akkor jó olvasást xx





64. fejezet



- Én ezt nem bírom! ─ törtem meg a csendet.

Tíz perce ülünk az autóban, és hajtunk előre, de közben nem is szólunk egymáshoz. Mi a franc történik velünk?

- Micsodát?! ─ ijedtem nézett rám. Azt hiszem hülyének nézett.

- Te tényleg nem veszed észre?

- Mit kellene észrevenni? Sam, mi van veled?

- Tulajdonképp már az este is ezen gondolkodtam.. Mikor azt mondtad, hogy "szeretlek", az nem volt őszinte ─ nyögtem.

- Ó, ez lesz mostantól az új divat? Rám kensz minden szart, ami velünk történik? ─ kicsit felemelte a hangját, s erősebben szorította a kormányt.

- Ki is tűnt el több, mint egy évre? Ki lépett le Amerikába? Azt hiszem te voltál az.

- Ki hagyta, hogy elmenjek? ─ rám nézett, és úgy kérdezte.

Csendben maradtam, és inkább a forgalmat kezdtem el bámulni, ami mellettünk haladt. Az eső borzasztóan szakadt és mindennek olyan silány hangulata volt.. Kitűnő időjárás a sírásra!

- Nézd, Sam.. ─ kezdett bele halkan. - Még nem szoktuk meg, hogy újra együtt vagyunk. Pár nap alatt ezt nem lehet ugyanolyan állapotba hozni, mint régen volt..

- Vigyél haza, kérlek ─ jelentettem ki.

Úgy tettem, mint aki nem hallotta volna mit mond. Pedig nagyon is hallottam. Talán igaza van. De mi van, ha ez már sosem lesz a régi?

- Hát, rendben ─ sóhajtott.

Nem volt erőm veszekedni. Nem akartam olyan dolgokat mondani neki, amiket később talán megbánnék. Az ujjaimat tördeltem, s mindenfélén kattogtam. Szomorú dalok sorai csendültek fel az elmémben, s igyekeztem tényleg nem sírni.

*

Köszönés nélkül kiszálltam az autóból, és a ház irányába futottam. Az eresz féleség alatt megálltam, és úgy tettem, mintha a kulcsaimat keresném. Csak megakartam várni, hogy Harry elmenjen. Miután hallottam, hogy a kocsi elhajtott, a szívverésem is lelassult. Kiálltam az eresz takarása alól, majd a falhoz dőltem, s leereszkedtem a hideg, vizes betonra. Körülbelül két perc alatt eláztam, de nem érdekelt. Bíztam benne, hogy az eső majd kitisztítja az agyam, és észhez térít.
Több, mint húsz percig ücsörögtem kint a földön, a zuhogó esőben, de nem segített. Nos, nem várhatom, hogy egy kis víz pofozzon helyre. De legalább volt időm gondolkodni. Mostanában sokat teszem ezt. Mindenen csak gondolkodom, de nem mondom ki. Ez nem jó szokás. Miközben bementem a házba, és felslattyogtam a lépcsősorokon, próbáltam valami döntést hozni magamban. Két verzió volt: helyre akarom hozni a kapcsolatot, vagy nem. A szívem minden egyes része azért kapálózott, hogy tegyem rendbe a dolgokat Harryvel. Viszont az agyam már azonnal felsorolt vagy száz érvet, hogy miért nem lenne szerencsés újrakezdeni. Sosem tudtam eldönteni, hogy a szívem vagy az agyam sodor-e a helyes útra. Mindig a szívem döntött ezidáig. Most viszont csak kétségek között hánykolódok, és igyekszem rendbe hozni saját magam.

- Szia Sam! ─ Clar lágy hangja zavart meg, mikor beléptem a lakásba. - Jézusom, mi van veled?

Rémülten nézett végig rajtam, én pedig csak megrántottam a vállam. Ledobtam a kanapéra a táskám, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Szinte érezni lehetett, ahogy Clar aggódva bámulja a mozdulataimat. Nem törődtem vele. Neki most amúgysem tudnám ezt az egészet megmagyarázni.

- Minden rendben ─ hanyagul odaszóltam, mielőtt beléptem volna a fürdőbe.

Magamra zártam az ajtót, s szép lassan levettem a vizes ruháimat. Felszisszentem, mikor a jobb kezem hozzáért a csípőmhöz. Mindkét oldalon volt egy-egy lila folt. Ujjnyomok. Kicsit elmosolyodtam, de nagyjából fél perc alatt felfogtam a dolog negatív oldalát is. Az alsó ajkamra haraptam, s magam köré tekertem egy nagy fehér törölközőt. Megnyitottam a fürdőkád feletti csapot, és elkezdett folyni a forró víz. Mozdulatlanul figyeltem, ahogy a kád megtelik meleg vízzel. Az kulcscsontomat piszkáltam az ujjaim hegyével, ezalatt pedig mélyeket sóhajtoztam. Szinte érzem az érintéseit, puha ajkait, amik ott súrlódtak el még jó néhány órával ezelőtt.
Megráztam a fejem; elhagytam minden eféle gondolatot. Tusfürdőt engedtem a vízbe, majd felkavartam, hogy habos legyen. A földre dobtam a törölközőmet, s óvatosan beleültem a kádba. A bőrömet hirtelen kicsit megviselte a forró folyadék, de ez az érzés inkább megnyugtató volt, mint zavaró. A víz felszínén úszó habot piszkáltam egy ideig. Néma csöndben ültem ott. Ezúttal gondolkodni sem volt kedvem. Amolyan pókerarccal bámultam magam elé, miközben legurultak a könnycseppek az arcomon. Ki sem kellett mondanunk, hogy baj van. Anélkül is érzem, tudom. De ez vajon foglalkoztatja egyáltalán őt? Gondolkodik-e azon, hogy valami nincs rendben? Talán.
Lassan lentebb ereszkedtem a víz takarásában. Egészen addig, míg el nem lepett teljesen. Miután lebuktam, torkom szakadtából ordítani kezdtem. Így legalább senki nem hallja.. És meg kell mondjam, hihetetlenül felszabadító volt. A torkom kicsit belefájdult, de kit érdekel?
Újra felültem. Letöröltem az arcomat, a hajamat pedig a vállamra fektettem. A földön heverő törölközőért nyúltam, majd felálltam, és belecsavartam magam. Kiszálltam, s leengedtem a vizet a lefolyón. Megálltam a tükör előtt, megfésültem a hajam, aztán elkezdtem szárítani. Végig a tükörképemet néztem, és figyeltem, ahogy még leereszkedik pár csepp könny a szemeim sarkából. Gyűlölöm, hogy ennyire gyenge vagyok lelkileg. Nem bírok ki semmit sírás nélkül.

*

- Egy idióta vagy, Ross ─ csapott rá az asztalra Clar.

Elmondtam neki mindent, arról, hogy Harry visszajött, stb. Clar konkrétan a fejemhez vágta, hogy nem érti mit akarok még Harrytől. Hogy ő sosem bírna megbocsátani neki, meg ilyenek.

- Én.. egyszerűen csak.. nem tudom mit tegyek ─ akadozva beszéltem. - Vagy túlságosan szeretem, vagy egyáltalán nem.

- Az utóbbi verzió jobban tetszik ─ szemrehányóan mondta. - Nem tudom mennyire vagy tisztában azzal, hogy egy évig nem is keresett.

- Én sem kerestem őt ─ bűntudatosan mondtam.

- Akkor most megint mi ez? ─ kérdezte haragosan. - Nem érdemel meg téged, ezt te is tudod.

- Én nem érdemlem meg őt, Clar.

- Igen, itt cseszed el. Pont itt! Nem gondolkodsz azon, hogy te milyen lány vagy valójában. Egy visszahúzódó, szerény, aranyos kis könyvmoly ─ beszélt. - Illetve az voltál, egészen addig a pillanatig, amíg nem jött a képbe Harry.

- Változnak az idők, és vele együtt az emberek is ─ sóhajtottam. - Meg amúgyis.. Túlságosan függök tőle.

- És attól félsz, hogy...? ─ nézett rám, a kiegészítést várva.

- Meghalok nélküle?! ─ felhúzott szemöldökökkel meredtem rá.

Clar reakciója egy szemforgatás volt, és egy kis puffogás. Ő olyan szinten ellenzi ezt a kapcsolatot, mint senki más. Talán félt? Aggódik? Furán mutatja ki.

- Néha tényleg nem tudlak követni ─ fejét csóválva mondta.

Egy bosszús sóhajtást követően hátra dőltem a kanapén, ahol ültünk. A plafont bámultam és ezalatt a Back to December sorai visszhangzottak a fejemben. Nem tudom mit tehetnék.

**Másnap délelőtt**

*Harry szemszöge*

A konyhában, egy bárszéken ücsörögtem, és az ebédemet turkáltam. Étvágyam nem igazán volt, szóval nem nyúltam hozzá az ételhez. Egyfolytában csak azon agyaltam, amiket Sam mondott. Ahogy elment. Ahogy kiborult. Hibásnak éreztem magam. Tudom, hogy miattam változott meg az élete. És most nem a jó dolgokra célzok. Az az éjszakát sosem fogja elfelejteni, amikor megtámadták, én pedig nem védhettem meg. Nem tudom, talán nem érzi, hogy mennyire sajnálom a dolgot. Minden szar az én vállamat nyomja, de próbálok a toppon lenni, csak miatta.
A csengő hirtelen megszólalt, s kis remény kúszott belém. Legbelül bíztam benne, hogy talán Sam az. De erre nem láttam sok esélyt. Ha ő egyszer megharagszik valamiért, akkor biztosan nem ő fog eljönni hozzám. Borús ábrázattal csoszogtam el az ajtóig, majd megfogtam a kilincset. Mély levegőt vettem, mielőtt kinyitottam volna.

- Szia! Remélem nem zavarlak ─ Izzie vigyorogva támaszkodott az ajtófélfának.

Hát, enyhe kifejezés, hogy meglepődtem. Itt ilyen gyorsan terjednek a hírek? Már gondolom mindenki tudja, hogy hazajöttem.

- Szia, Izz.. Bocs, de most nem túl alkalmas ─ igyekeztem tartani magam.

- Szerintem meg igen. Na, engedj be és meséld el mi ez a megviselt ábrázat.

Hátrébb álltam, aztán hagytam, hogy bentebb jöjjön. Magam sem tudom mi vett rá erre, de mostanában nem az előnyös döntések pártján állok. Elindultam a konyha irányába, és visszaültem arra a székre, amin az előbb ültem. Folytattam a kaja piszkálását, míg Izz a konyhapultnak támaszkodott, s kíváncsiskodóan fürkészni kezdett.

- Most azon gondolkodom, hogy mi az isten vette rá Harry Styles-t, arra, hogy ilyen depressziós fejet vágjon.. ─ próbálta oldani a hangulatot.

Nemlegesen ráztam a fejem, nem szóltam semmit. Utálom, ha a szívem legérzékenyebb pontjáról akarnak faggatni. Sam Jillian Ross.

- Kinek akarod elmondani, ha nem egy régi barátnak? ─ kedvesen szólt.

Emögött a "régi jó barát" jelző mögött egy kis iróniát éreztem.

- Valamit elrontottam ─ böktem ki. - Megváltoztak a dolgok. Sammel.

- Mit vártál cirka egy év kihagyás után, szívem?

- Újra boldoggá tenni őt; körülbelül ezt ─ sóhajtottam.

- Adj időt magatoknak ─ tanácsolta. - Ha a barátnődnek van egy kicsit esze is, nem hagyja, hogy egy olyan srác, mint te, csakúgy elmenjen. Másodjára is.

- Van esze, és pont ezért nem akar újra és újra csalódni bennem.

- Figyelj, nem sokszor találkoztam vele, de az egyértelműen lejött, hogy becses személyed teljesen képes elkábítani őt, akár egy szimpla nézéssel, szóval a helyedben nem aggódnék ─ határozottan beszélt.

Hülye lennék, ha azt mondanám nem látok Izz állításában realitást. De ennek ellenére mégsem érzem, hogy biztos lenne a talaj a lábam alatt.

- De olyan nehéz néha vele. Rohadtul bonyolult lány.

- Hát nem pont ezért szereted? ─ nevetve megbökte a vállam.

Azt hiszem Izzie segített rávilágítani a dolgokra. És ez meglepett. Mivel Izz, az utolsó találkozásunkkor is táplált magában némi reményt, hogy lenne esélye nálam, vagy valami. Viszont egy kis hátsószándék szagot még mindig érzek a kedves szavak mögött. Izz nem ilyen. Csak akkor ennyire kedves, ha valamit akar. És nem, most nem hinném, hogy én lennék az, amit akar.

- Oké, Izz, aranyos volt, hogy meghallgattál. De térj a lényegre ─ mondtam.

- Nem akartam ilyen durván belekezdeni, de ha érdekel, akkor elmondom ─ céltudatosan beszélt. - Szükségem van a segítségedre...

5 megjegyzés:

  1. Kedves Írónő! :)
    Nagyon jó rész lett ez is, mint a többi. De azért őszintén szólva nekem is egy fokkal jobban tetszett, mint az előző, pedig nehéz felülmúlnod mindig önmagad! De sikerül és ezért csodállak!
    Tetszik, hogy fordulatokat, háttérszálakat viszel bele és nem csak Harryről és Samről szól. Ők a főszereplők, ehe tudom, de kell a sztori és néha az is, hogy őket csak érintse. Szóval nem is kívánhatna az ember jobb olvasmányt, amikor hullafáradtan hazaér a suliból. Még az az örömittas fej, amikor meglátja, hogy a Shadowban új rész! Ne tudd meg! :):)
    Csak így tovább, bár a biztatás nélkül is több,mint kiváló vagy4! Egyszerűen imádom,belefeledkezem. <3

    Jó sulit, sok puszit ((hihi,rím))

    VálaszTörlés
  2. OMG!siess a kövivel,pls <3
    nem csak gyönyörű,de még tehetséges is *.* <3

    VálaszTörlés
  3. egy szóval tudom jellemezni: PERFECT
    De!
    Szomorú!!!
    Ki sem kellett mondanunk, hogy baj van. Anélkül is érzem, tudom. De ez vajon foglalkoztatja egyáltalán őt? Gondolkodik-e azon, hogy valami nincs rendben? Talán.
    OMG :'(
    so...pls siess mert megőrülök!mi lesz velük???ugh :( rossz belegondolni is!!

    VálaszTörlés
  4. Allons-y!
    A furcsa köszönés mögött egy vigyorgó idiótát köszönthetsz!
    Nagyon szeretem a blogod ha össze kéne számolnom már 10x elolvastam és még mindig meglepnek a fordulatok és sírok ha aktuális rész éppen olyan hangulatú... ez az volt.
    Nekem mégis ez a kedvenc részem, bár a többi is az :)
    Imádlak, így tovább! xxOneWhovian

    VálaszTörlés

Tiny Hand