2013. november 28., csütörtök

59. fejezet

Sziasztok bébik! :)
Gondolom most kicsit meglepődtetek, hogy új bejegyzést írtam. Khm.. Pár napja úgy döntöttem, hogy írok egy-két bónusz fejezetet. Vagy alternatív befejezést, vagy hívjuk bárminek. A lényeg, hogy Sarry visszatér néhány rész erejéig. Ez a fejezet amúgy valamikor egy évvel az elválásuk után játszódik. Tehát úgy nézzétek :D
Oké, hát remélem tetszeni fog és nem bánjátok, hogy megírtam.. Egyébként kommentelni is szabad, hehe.
Nos, jó olvasást nektek!

59. fejezet


A tavaszi délutánok mindig kicsábítanak a szabadba. Ez most is így volt. Egyik pillanatról a másikra eldöntöttem, hogy fogom a cókmókom és kimegyek a parkba olvasgatni. Mostanában a komolyabb irodalmi művek foglalnak le, mivel az egyetem ezt követeli meg. És ez nincs is annyira ellenemre. Clar úgy is a barátjával tölti a tavaszi szünetét, valahol Skóciában, szóval egyedül lennék.
Az alsó ajkamat harapdálva kuporogtam az "Anna levelei" című olvasmány felett, ami egy múlt évszázadi mű. A főhősnő reménytelenül szerelmes egy férfiba, aki sosem tudná viszonozni ezeket a mély érzéseket. Kissé szívszorító. Még nem tudom mi lesz vége, de nem sejtek sok jót. A regény lapjait átnyálazva töltöttem a délután nagy részét, és élveztem. A szél néha belekapott a hajamba, és kicsit kicsípte az arcomat a hűvös, de ennél tökéletesebb időpontot el sem tudtam volna képzelni egy ilyen olvasós naphoz. Egy rozoga padon ültem jó magam, és a táskám is mellettem volt. Bár ne csak egy egyszerű táska volna mellettem. Sokkal jobban örülnék egy erős karnak, mely átölel és biztonságot nyújt. Nos, ezekről a képzelgéseimről jó ideje lemondtam. Nincs szükségem csalódásokra és fájdalomra. Nem szándékozom egy újabb évet eltölteni azzal, hogy menthetetlenül beleszeretek egy fiúba aki a teljes ellentétem, aztán megvárni míg elmegy és soha többé nem jön vissza. Sóvárogni utána, és sírni. Nem akarom. Épphogy kilábaltam a múltból. A sebeim még mindig nyíltak, és még mindig véreznek, de már nem fájnak annyira. Megemésztettem, hogy valami soha sem lehet az enyém. Nekem nem Ő jutott. Nem Őt szánta az sors. Talán ideje lenne végleg lezárni mindezt. De képtelenség. Mindennap ugyanitt kötök ki. Ugyanennél a gondolat menetnél. Harry. Mindennap okokat keresek a múltra. Mindennap belehalok egy kicsit a tudatba, hogy ennyire egyedül vagyok. De sírni már nem tudok. Túl régóta emészt a dolog, hogy komolyabban is belefolyjak a részletekbe. Ami történt, megtörtént. Mint mindig, most is mély levegőt vettem és eltereltem a gondolataim. Ismét belefeledkeztem a regény soraiba, és nem koncentráltam másra.
Újabb 10 oldal elteltével ismét megálltam. Mintha valaki a közelemben lenne, olyan érzés fogott el. A könyv az arcom előtt volt, úgyhogy semmit nem láttam, ami előttem volt. De tudtam, hogy van itt valaki. Ó, biztosan Ryan akar megint idióta ijesztgetős poénokat bevetni nálam, hogy "nevessek". Aranyos meg minden, de én nem vagyok vevő erre.

- Uhm, Sam Jillian Ross ─ érdes hang ejtette ki a nevem.

Hatalmasat nyeltem, a szívverésem pedig felgyorsult. Nem akartam elvenni a szemem elől a könyvet. Nem akartam látni, hogy ki az aki engem szólít. Ez a hang.. Nem tudom.. Az a fura bizsergés végig futott rajtam, ami régen is. Kicsit megrémültem. Ezt a hangot százezerből is könnyen felismerem.. De ez lehetetlen. Biztosan csak az érzékeim próbálnak becsapni. Vagy kezdek megbolondulni.

- Baby ─ újra megszólalt.

Egy mutatóujj akasztódott a könyvembe, és elhúzta előlem azt. Az ölembe zuhant a regény. Nem néztem fel. A vénáimban kihűlt a vér, s magam sem tudtam, hogy most mi történik. Majd egy meleg kéz ért az enyémhez. Fel kellett néznem. Legalább egy pillanatra. Megtettem. Ő.. Lágy arc vonások, itt-ott göndör tincsek, magas termet, irigylésre méltó lábak, hatalmas, puha kezek. Ez most egy álom, vagy.. Nem, nincs "vagy". Ez csak egy álom lehet.

- Rég találkoztunk, édes ─ bizonytalan mosoly görbül Harry arcán.

Engem pedig abban a pillanatban elöntött a vörös köd. Értetlenül vetettem rá egy hanyag pillantást, majd kirántottam a kezem az ujjai közül. Elvesztettük a szemkontaktust, amit én szakítottam meg. Valami történt.. Nem tudom megmagyarázni. De egyáltalán nem örültem. Örülni? Mégis minek? Azt sem tudom mit keres itt, hogyan talált meg, és miért.

- Sam! ─ és újra kimondta a nevem.

A szívemből kiszakadt egy darab, úgy éreztem. De megvontam a vállam, felkaptam a táskám és átdobtam a fejem fölött a pántját, hogy a másik vállamra essen, majd határozott léptekkel kikerültem őt. Elsiettem onnan, mielőtt bárki meglátja ezt a kis jelenetet.

- Mi van veled, Sam?! ─ utánam igyekezett, s próbált értelmet keresni a menekülésemre.

Nem szóltam semmit. Csak előre mentem. Legbelül a szívem és az agyam veszekedni kezdtek. A szívem annyira boldog volt, mint régen. Az agyam pedig csak annyit hajtott, hogy "húzz innen és ne állj le egy percre se vele; emlékezz mit tett". Képtelenség volt megtalálnom az arany közép utat. Még fel sem fogtam, hogy Harry van mellettem. Nem voltam biztos benne, hogy ez most akkor tényleg a valóság-e vagy valami rossz rémálom.

- Szólalj már meg, kérlek ─ fájdalmasan mondta.

Elszámoltam tízig és felmértem a lehetőségeket. Szóljak hozzá és szidjam le, veszekedjek vele, és mondjam a szemébe, hogy utálom; vagy némán folytassam az utam és kínozzam a szótlanságommal?

- Mégis mit mondhatnék? ─ törtem ki. - Azt akarod hallani, hogy mennyire gyűlöllek? Mert akkor kimondom: gyűlöllek. El sem hinnéd mennyire, te rohadék ─ majdnem sírva fakadtam, de tartottam magam.

- É-Én.. A kurva életbe, Sam! Rohadtul nem az én hibám volt. Te mondtad, hogy menjek el. Nem értem mi bajod van.

- Á, szóval mindjárt én leszek a nyomorult, mi? Igen, ez a híres Styles mentalitás. Vagy neked van igazad, vagy senkinek ─ dühösen beszéltem.

- Elárulnád mit tettem, amiért gyűlölsz? Te nem voltál hajlandó felvenni a telefont; válaszolni a rohadt sms-ekre és üzenetekre. Te akartad ezt abbahagyni, nem én ─ ő is hasonló reakciót mutatott mint én. Dühös volt.

- Ó, bocsáss meg, hogy nem akartam életem végéig rád várni. Arra nem gondolsz, hogy ezt azért tettem, hogy ne fájjon egyikőnknek se? Nyilván nem. Te csak magadra gondolsz ─ szemrehányóan szóltam.

- Igen, csak magamra gondolok, hogyne. Hiszen csak összetörted a szívem és az érzéseim, annyira szeretlek és annyira nélkülözhetetlen vagy. Soha, senki nem csinálta ezt azelőtt velem, te is tudod. Benned bíztam a legjobban eddigi életemben, és te vagy az egyetlen, aki igazán számított nekem valaha is. És ezt nem azért mondom, mert nyálas akarok lenni, mert tudod, hogy nem vagyok az; de nem akarod megérteni a helyzetem.

- Te nem érted ezt az egészet. Azt hiszed ezzel csak te vagy így? Az Istenit már! Azt elfelejtetted, hogy te voltál az első fiú az életemben, minden értelemben?! Annyira utállak ─ az utolsó mondatom sokkal bizonytalanabb volt, mint ez előbbiek.

- Akkor mi a francért váltunk el egymástól aznap?!

- Mert én akkor is csak rád gondoltam. Hogy te mennyire szeretnél "szárnyalni". Én meg amúgy is csak egy unalmas szar vagyok, aki nem túl érdekes egy magadfajtának ─ sóhajtottam.

- Te minden vagy, csak unalmas nem. Szar meg főképp nem. És mifajta vagyok én?! Egy ugyanolyan ember, mint te, vagy itt bárki más. És én csak.. Nem tudom.

- Hát ez az. Nem tudod. Azt sem tudtad, hogy én.. Hogy én kerestelek ─ nyögtem nehezen.

- Mikor? És hol? És én miért nem tudok erről? ─ bizonytalanul kérdezősködött.

- Akkor mikor te egy csinos, szőke hajú lánnyal voltál egy szaros baseball meccseden. Isteni volt látni, ahogy taperol téged ─ újra megindultam a park kijárata felé, ő pedig követett.

- Te jó ég.. A-Az egyáltalán nem az volt, amire te gondolsz. Mármint meg van rá a magyarázat.

- Ó.. Magyarázat.. Hm. Most nem kéne magyarázat, ha nem etettél volna korábban olyanokkal, hogy "mennyire szeretsz, és hogy te az enyém, én a tiéd vagyok". Mert ezek után még fájdalmasabb volt ez az egész hülyeség.

Pár pillanatig csendben maradtunk. A parkoló autók között sétáltunk a főút irányáig.

- Soha nem etettelek semmivel ─ halkan mondta.

Megálltunk. Elém lépett, s finoman megragadta a felkarjaim, és kicsit hevesebben neki tolt az egyik ajtó oldalának. A homlokát az enyémek döntötte, én pedig másodpercenként egyre inkább azt éreztem, hogy meghalok. Belehalok ebbe. Ahogy hozzámér. Még mindig..

- Akkor az mi volt amit láttam? Pontosabban ki? ─ igazából majdnem összeestem előtte, de igyekeztem erős maradni.

- Az a lány sosem érzett volna így, mikor hozzáérek ─ apró mosolyt engedett el, s az ajkait az enyéim felett súrolta. Istenem.

- Ez nem válasz.

- Az edzőnk lánya volt az, Liv. Az edző megkért, hogy legalább néha álljak vele szóba.. Tudod, ő eléggé kedvelt engem. Mármint Liv.

- Ó, és azt várod, hogy elhiggyem ezt a gyenge kis magyarázatot? ─ félénken incselkedtem.

- Egyébként Liv sosem taperolt volna. Többek között ezért ─ Harry a pólója nyak része alá nyúlt, s ujjaival kihúzta az anyag alól a láncait.

Még mindig ott lógott az S betűs medál, amit én adtam neki. Azt hiszem látványosan elpirultam, mikor megláttam, hogy milyen tökéletes állapotban van, és hogy még mindig hordja.

- Soha nem veszem le, szóval elhiheted, hogy fontos ─ újra közelebb lépett.

Lehajolt kicsit, és elkapta a kezeimet. Miközben az orra érintette az enyémet, feltolta a kezeinket és lassan összefűzte az ujjainkat. Megszorítottam az övéit, s türelmetlenül fúrtam a nyelvem a szájába. Megőrjít ennyi idő után is. Fél éve láttam utoljára azon a meccsen, azelőtt pedig több hónapig azt sem tudtam mi van vele. Most meg szorongatom a kezét és megcsókolom. És a szívem, a testem, a végtagjaim, mindenem fokozatosan elolvad. Imádom, ez utánozhatatlan. Mondjuk rajta kívül még nem nagyon csókolóztam senki mással, tehát hasonlítási alap nincs, de másra nem is vagyok kíváncsi. Egész biztos, hogy ez a legjobb. Amit tőle kapok.

- Gyűlölsz ─ mormolta, elválva a csóktól.

- Utállak ─ suttogtam.

- Ki nem állhatsz ─ folytatta.

- Seggfej vagy.

- És szemétláda.

- Meg sem érdemelsz ─ a fejemet csóválva mondtam.

- Tudom, de akkor is az enyém vagy; ez ellen nem tehetünk, sajnálom ─ óvatosan elmosolyodott.

- Hát igen, elég nagy szarban vagyunk ─ leszorítottam a vigyorgást.

- Lehet, de én boldog lennék, ha folytatnánk ezt az egész szart, mert meglehetősen boldoggá tenne mindez..

- Uhm, ez nem ilyen egyszerű ─ mondtam.

- Miért? Visszajöttem, és az Istenit neki, hiányzol, Miss Ross! ─ az ujjaimat kezdte piszkálni, s egy fél lépést tett hátra.

- Én egyetemre járok már egy jó ideje, és elég jól megy. De ha te most jönnél és összezavarnál, akkor képtelen volnék a tanulásra koncentrálni. Ráadásul te folyton elalszol, későn fekszel le, és túl nagy lenne a kísértés, hogy ne maradjak fent veled késő estig, aztán ne veled keljek fel másnap.. Egyszóval lerombolnád a kiegyensúlyozott életem részleteit ─ gyengén érveltem.

- Nem kéne feltétlenül együtt laknunk.. Ha az úgy neked könnyebb lenne.

- Harry. Ezt ne ─ sóhajtottam.

- Akkor.. Most tényleg az egyetemed miatt nem lehetünk.. Te meg én?

- Te meg én, az Sarry. Megfigyelted már? ─ tereltem.

- Baby, ne szórakozz ─ komolyan nézett.

- Most hagyjuk. Majd később. Inkább mutatnék valamit ─ bátortalanul megfogtam a kezét, és magam után húztam.

Mély levegőt vettem, s igyekeztem higgadt maradni. Egyelőre jobb ez így.

14 megjegyzés:

  1. Annyira jó*.* Annyira imádom*.* Annyira..annyira kimondhatatlanul b*szott jó blog:D <33 kövi bónusz részt kér a nép gyorsan B.

    VálaszTörlés
  2. URISTEN.Ez egyszerűen tökéletes bonusz fejezet lett.Szerintem senki sem tudta volna szebben, jobban megfogalmazni.
    Uh te jo eg.Mikor olvastam, olyan érzésem volt, mintha átélném ezt az egészet.Annyira imadom.Leírhatatlanul.
    "baby"..és ez a szó.imadom, mikor Harry babynek hívja Samet.
    Annyira hiányzott már ez az egész.Mindig megmosolyogtatsz az ilyen részekkel.Kétségek nélkül kijelenthetem, hogy te egy életmentő vagy..mikor elolvasok egy-egy részt, feldobodik a kedvem.szóval még egy indok, hogy IMÁDJALAK..<3
    Amúgy ebbe részbe bevörösödtem, de rendesen:DD

    "Megálltunk. Elém lépett, s finoman megragadta a felkarjaim, és kicsit hevesebben neki tolt az egyik ajtó oldalának. A homlokát az enyémek döntötte, én pedig másodpercenként egyre inkább azt éreztem, hogy meghalok. Belehalok ebbe. Ahogy hozzámér. Még mindig.."
    Végre.Sarry jelenetek.Ah
    Bocsi az értelmetlen mondatok miatt, de ez a fejezet, egyszerűen F A N T A S Z T I K U S lett.(ismét) szóval..
    ui:.KÉRLEK szépen hamar hozd a következő részt, mert már most nem birok magammal, lol.(amugy reméljük, hogy több bonusz fejezet lesz, mint kettő:D)Ja és amugy a U&I és a Happily ment, soo a sírás garantálva volt. xx

    VálaszTörlés
  3. Tökéletes!!Imádom*-*...meghaltam!*o*.
    Egyébként annyira jó érzés újra olvasni!..minden egyes sornál megkönnyeztem,de most nem a szomorúságtól,mint az utolsó résznél,hanem az örömtől....újra...Sarry..:').. <333
    Köszönöm szépen,hogy szebbé tetted az estémet!<3 :')

    VálaszTörlés
  4. *Figyelmeztetés: nyálas és érzelgős komment*
    Egy szó. Fantasztikus. Imádtam minden szót annyira jól írsz egyszerűen hihetetlen, annyira imádom a blogot meg téged is te kis aranyos, hogy arra vetemedtem, hogy kommentet írjak, ez nem szokásom. Nehéz összeszedni, hogy mire gondolok, mert igazából nem tudom, hogy mit írjak. Hálás vagyok amiért rátaláltam még májusban a blogra. Hálás vagyok, mert azóta elég sokat beszélgettem veled. Hálás vagyok, mert megismerhettelek. Hálás vagyok, hogy olvashatom. Hogy részese vagyok ennek a közösségnek akiket az köt össze, hogy olvassuk és szeretjük az írásaid. Hálás vagyok, mert ezt megírtad. Az egész történet az első szavaktól kezdve kedvencem és azóta is imádom. Minden amit leírsz valódi-az érzések, a történések, olyannyira valódi, hogy miközben olvasom eszembe se jut, hogy Harry történetesen egy világhírű énekes. Sok mindent kaptam eddig is a történettől, de még többet tőled Virág. Szóval csak annyit szeretnék, mondani, hogy köszönöm. Köszönök mindent.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aw, rendesen könnyezek :(
      nagyon aranyos vagy és én köszönöm!♥

      Törlés
  5. Jaaaj annyira örülök neki,hogy lesznek még ilyen részek:D Elmondhatatlanul boldog vagyok:D egyszerűen csak KÖSZÖNÖM <3

    VálaszTörlés
  6. Istenem, istenem, istenem!!*-* Imádom!*w* Nagyon örültem ennek a résznek, és a többinek is fogok!:D Még mindig fantasztikusan írsz! Hiányzott Sarry.♥ Remélem sok bónusz fejezet lesz, csak így tovább, várom a kövit!;)

    VálaszTörlés
  7. Isteneemm annyira imádom..Nagyon megleptél ezzel a résszel.♥ Imádom ahogyan írsz és fogalmazol egyszerűen zseniális! Örülök neki hogy vannak ilyen bónusz részek:)) Remélem jó sok lesz belőle♥♥
    Sok puszii

    VálaszTörlés
  8. Istenem... Nem lehet leírni ezt az érzést, amikor újra találkoztak! Annyira meglepett a dolog, hogy nem is akartam elhinni!!! De mint mindig, most is tökéletes fejezetet találtál ki, és fogalmaztál meg. Egyszerűen csodálatos lett!! De az a baj, hogy már ugye lehet tudni, hogy mással fog összejönni a végén... Az lenne a legjobb, hogyha a legvégén ők jönnének össze... De ez már nem lehet, ugyanis befejezted már a blogot...:'((
    u.i.: már várom a kövi részt!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igazából én 2. évadot akarok. hiányzik ez az egész és nekem is rettentően jól esett újra Sarryről írni.. :')

      Törlés
  9. Annyira boldog vagyok és annyira örülök, hogy azt nem tudom ide neked leírni. Imádlak amiért hoztál új részt. Azt hittem, hogy vége és akkor annak annyi, de most...áááh nagyon örülök. Irtózatosan jó rész lett. Minél hamarabb a kövit:DDD

    VálaszTörlés
  10. AAAAANYIRA JÓÓÓÓÓ !!! nagyon ügyesen irsz ... remélem hogy nem hagyod abba a blogot és folytatod sok-sok résszel !!! :D <3 I love it !!!

    VálaszTörlés

Tiny Hand