2013. június 11., kedd

43. fejezet

Sziasztok!
Most biztosan furcsálljátok páran, hogy hoztam egy új fejezetet.. De ez csak azért van így, mert ebbe már belekezdtem jóval a szüneteltetés előtt, és úgy döntöttem, hogy még ezt a részt felrakom! Szóval hivatalosan mostantól van szüneteltetés. :D Ez egy más irányú fejezet lett, mert kicsit elkanyarodtam az eredeti történésektől, de remélem nem gond, ha ezt a részt is tisztázzuk. :)
Jó olvasást hozzá, drágák!

43. fejezet


A fatövében üldögéltem, és a naplóm írásával ütöttem el az időt. A kedvenc parkomban voltam, egyedül. Most szükség volt a magányra. Tegnap este nem derült ki semmi az állapotomról. Azt mondta az orvos, hogy pár napon belül várható eredmény. Nyilván nem tudja, hogy jelenleg mit érzek legbelül. Hogy majdnem belepusztulok a kíváncsiságba. Hogy félek és reménykedek.
A rózsaszín borítós naplómhoz körülbelül fél évvel ezelőtt nyúltam utoljára. Sok mindent kell lejegyzetelnem. Bár sosem voltam igazán híve ennek a szokásnak, de az utóbbi időben szükségem van arra, hogy kiadjak magamból minden fájdalmat, vagy örömöt, ami ér. A toll hegyével kis figurákat rajzolgattam a papír sarkába, míg a megfelelő szavakon gondolkoztam. Azt hittem csak értelmetlen vonásokkal borítom a finom papírt, míg figyelmes nem lettem egy szabályos szívecske alakra a szamárfülhöz közel. Talán tudtom kívül csináltam, vagy csak egyszerűen lerajzoltam, amit a tudat alattim érez. Az ajkaimon apró mosoly görbült, mialatt egy ˝H˝ betűt alakítottam a szív közepébe.


- Hello, szépségem – rekedtes hang élesedett a fülem mellett.

A szemem sarkából figyeltem, ahogy Harry közelebb fúrja magát hozzám. Felálltam a földről, amíg ő neki támaszkodott a fatörzsnek és elfoglalta a helyem. Aprót legyintett, majd elmosolyodott, miközben szétnyitotta a lábait, hogy helyet biztosíthasson nekem köztük. Lassú mozdulatokkal ültem vissza, s toltam hátrébb magam. A hátam Harry mellkasán pihent, míg a fejemet a válla támasztotta.

- Gondoltam megnézem mit csinálsz.. Olyan régen elmentél otthonról – motyogta két arcra nyomott puszi között. - Meg hiányoztál is.

- Alig másfél órája jöttem le – halkan kuncogtam.

Újra a kezembe vettem a naplóm és megkerestem azt az oldalt, ahol jártam, mielőtt Harry megzavart.

- Herman? – mutató ujjával a szívközepét célozta meg; a ˝H˝ betűt találgatva. - Vagy esetleg Hector?

- Oh, Istenem.. Tudod, hogy téged.. – elcsuklott hanggal fejeztem be.

- Tudom, drágám – mormolta kisebb mosollyal az arcán.

Apró vigyor kunkorodott az ajkaimon, majd összefűztem az ujjainkat. Harry halvány csókokkal árasztotta a fülem mögötti részt, amihez most jól hozzáfért. A napló a hasamon hevert, kinyitva és szavakra várva. De túl meghitt volt minden ahhoz, hogy az írással foglalkozzak. Jobb kezemet kioldottam a fogásból, és félre tettem a füzetet magunk mellé. Az ujjaimat a farmerzsebembe fúrva nyúltam a telefonomért, és a mellé súvasztott fülhallgatómért. Sietősen kibogoztam az összegubancolódott vékony vezetéket, s arra törekedtem, hogy végre használható állapotba hozzam. Harry az elfelejtett mobilomért nyúlt, könnyedén feloldotta a képernyő zárat, ami egyébként egy bonyolult számkód. Fél szemmel figyeltem, ahogy hüvelykujjával görgeti a képernyő felületét, és a zenéim között keres valami számára is hallgathatót. A memóriában található dalok nyolcvan százaléka szerelmes, hiányolós, fájdalmas vagy szomorú számokból áll. Az ujja megállt annál a résznél, ahol épp nem érzelmes dalok egyvelege volt. Nemlegesen megcsóváltam a fejem, és kikaptam a kezéből az eszközt, mielőtt elindított volna egy szörnyű zenét, amit még ő hallgattatott meg velem. Óvatosan bedugtam a fülhallgatót, s az egyik felét át adtam Harrynek. Keresgélni kezdtem az előadók között, és csak a végtelennek tűnő lista végéhez közeledve tudtam megállapodni egynél.

- Akkor nem baj, ha lassú? – alsó ajkamba harapva kérdeztem rá.

Mosolyogva megrázta a fejét, s ejtett egy apró, nedves puszit az arcomra. Végül az Everything Has Changed-nél állapodtam meg. Ebben a dalban van néhány részlet, ami egyértelműen a kapcsolatunkat juttatja eszembe. Esténként, ha nem megy az elalvás, akkor általában szívesen hallgatok lassú számokat. És mostanában az érzelmeimhez passzoló szövegek csendülnek fel a fülhallgatóimból.
A zene elindult, én pedig lehunytam a szemeim. A hátamon szinte éreztem Harry szívverését, miközben teljesen a mellkasához simultam. A refrénhez közeledve kicsit görcsbe rándult a gyomrom. Most először hallgatok a ˝szerelmemmel˝ egy olyan dalt, ami leírja az érzéseim. Az ellazulás közepette viszont a rosszullétem gondolata hamar visszarángatott a jelenbe. Mi van, ha most utoljára lehetünk így, kettesben? Ha súlyosan megbetegszem, mi fog történni?
Az újabb refrénhez érve kipattantak a szemeim, s kétségbeesetten megszorítottam Harry kezeit. Talán szükségem volt arra, hogy minden rezzenését érezzem, mert attól tartottam, hogy ez egy pillanat alatt megszűnhet.

- Minden rendben, édes? – aggódva kérdezett.

- Persze – vágtam rá, elterelve magamról a figyelmet.

*

Az ujjaink finoman összefonódtak, ahogy sréen átvágtunk a park élénk zöld gyepén. Fájlaltam a fejem és Harry jobbnak látta, ha haza megyünk. Hátra pillantott párszor, miközben előrefelé sétáltunk. Mintha ezek a pillantások megbizonyosítanák őt arról, hogy igaz amit lát. Bármi is legyen az.

- Figyelj, baby – idegesen megállított, velem szembe került. Jobb kezét a vállamra fektetve, kartávolságban volt. Éles tekintete az arcom és a mögöttünk lévő útszakasz közt cikázott. - Látod azt a sötét arcot, pár méterre? Ő Will. Neki tartozom. Úgy volt, hogy ma fizetek.. és azért jön ide.

- D-De meg van a pénz? – rémülten csattantam fel.

- Igen. De nem bízom Willben. Csak azt akarom, hogy végig fogd a kezem, érted? – kisfiús ijedtséggel meredt el a szemeimben.

Bólintottam, majd leemeltem a kezét a vállamról, és egy percet sem vesztegetve, összekulcsoltam az ujjainkat. Szája feszengő mosolyra húzódott, s Will érkezésének irányába fordított minket. Idegesen bámultam a kézfogásunkat, és csak azt mondogattam magamban, hogy ˝ne engedd el, ne engedd el˝. A hónom alatt szorongattam a naplómat, s félig arra is koncentráltam. Ha elhagyom, akkor egy élet titkai szivárognának ki a külvilágba.

- Styles – biccentett Will.

Harry szótlanul bólintott egyet, majd megfordultunk, az utat pedig hármasban folytattuk tovább. Will sötét barna, rendezetlen tincsei közé túrt, mialatt az előttünk megnyíló utat fedezte fel. Szép arc vonások jellemezték. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy olyan ember, aki kölcsönöket osztogat és utána keményen behajtja. Én sokkal inkább képzelném el egy helyes egyetemistának, akinek gazdag szülei és tökéletes élete van. Nos, újabb példa arra, hogy nem minden a külső.

- Nem fázol? – Harry aggódósan lepillantott rám, miután látványosan kirázott a hideg. - Oda adhatom a pulóverem, ha kéred.

- Nem, köszi – alsó ajkamba haraptam mondatom végén.

Lesütöttem a tekintetem, s némán tettem meg a lépéseket, a többiekkel egy ütemben. A saját egészségem izgat most a legkevésbé. Ha belegondolok, hogy azzal szívunk egy levegőt, aki megveretett és megfenyegetett engem... Nos, elmegy még az étvágyam is. De most ebben az időpillanatban Harry mellett biztonságban érzem magam.

*

Miután átléptük a küszöböt, már teljesen átfagytam. Bár nem érdekelt ez az apró részlet, tudva, hogy egy olyan alak van a lakásban, aki gond nélkül megöletne valakivel.
Kioldoztam a cipőfűzőimet, majd hanyagul félre dobtam kopott csukáimat. A nappalihoz igyekeztünk, míg Harry elment a pénzért. Azt a szürke utazó táskát még mindig az ágy alatt tartja. Frusztráltan tördeltem az ujjaimat, s az egyik kanapé mellett cövekeltem. Will feltűnően ízlelgette rózsaszín ajkait, felhívva magára a figyelmem. A fülem mögé tuszakoltam hosszú, hullámos hajtincseim, és némán álltam ott, pár méterre az idegen férfitől.

- Ne vedd tolakodásnak.. de egy ilyen lány, mint te.. miért van egy olyan alakkal, mint Styles? – diadalmas vigyor mutatkozott az arcán.

Miért, milyen lány vagyok? Mindenki a csendességemről, és az ˝ártatlan˝ külsőmről ítél meg. Sokan nem is hinnék, hogy milyen vagyok igazából. És sokan nem is tudják. Ami időnként jó dolog, de valamikor nyomasztó. Mint például most.

- Egy olyan pasi, mint te miért játszik élőbankot? Ha már a kínos kérdéseknél tartunk – büszkén mondtam.

Willben elakadtak a szavak. Csöndben kapkodta a tekintetét, és nem válaszolt a kérdésemre. Igen, büszkeséggel töltött el, hogy végre sikerült zavarba hoznom egy fiút – Harryn kívül.

Néhány perc bizonytalan némaság után csoszogást hallottunk a szűk folyosó felől, ami a hálószobától a nappaliig tart. A hosszú, tökéletes formájú lábakat azonosítva megbizonyosodtam az egyértelműről. Harry lépett be a kínos hallgatást megtörve. Elém állt, mintha élő páncélt akarna játszani. Bal kezét hátra nyújtotta, én pedig megfogtam. Az ujjai sebesen fonódtak össze az enyéimmel, én pedig kicsit megnyugodtam. A bal karja mellől leskelődtem. Magas alakja teljesen eltakarta Will-t.

- Megszámolhatod – beszélt halkan, s átadta a nehéz táskát.

- Bízom benne, hogy nem cseszel át ezek után – Will öntelten ránk vigyorgott.

A biztonság kedvéért azért átnézte a kötegeket és miután megnyugodott a pénz látványától, bólintott párat. Az ajtó irányába indult, Harry pedig követte őt. A szívverésem csak akkor szabályozódott, amikor hallottam, hogy becsapódik az ajtó. Will elment. Remélhetőleg örökre.

- Vége? – kérdeztem Harryre nézve.

- Igen. Most már vége, baby – óvatos mosoly görbült telt ajkain.

Ujjaival körbe fonta a csuklómat, s közben lehuppant a kanapéra. Az ölébe húzott; mellkasához dőlve érezni lehetett ahogy a szívdobogása továbbra is hevesebb, mint általában.

- Minden rendben? – az ajkaihoz közel suttogtam.

- Rendben lesz, ha te is jól vagy.. A rosszulléted az, ami igazán aggasztott. Nem a pénz, vagy Will – hadarta.

Mondandója végén érzelmes csókot csalt ki belőlem, a szívem pedig melegséggel telt meg. Hihetetlenül jó arra gondolni, hogy van aki miattad aggódik, még akkor is ha százszor ijesztőbb dolgokkal kell szembe néznie. Hogy te vagy neki az egyik ˝legféltettebb kincse˝.
Szóval igaz, hogy ˝minden vég egy új kezdet˝. Véget ért a régi életem, és kezdődött egy új. Más vagyok, mint azelőtt. És be kell valljam, hogy sokkal jobban szeretek így élni, mint régen. Szeretek mosolyogni, nevetni, érezni, és szeretem a tényt, hogy nem vagyok egyedül..

Folytatás nem tudom mikor lesz..

10 megjegyzés:

  1. Nagyon- nagyon örültem annak hogy feltettél egy új részt !!!! már azon gondolkoztam hogy vajon mikor lesz megint folytatás és ma .... nagyon köszönöm , imádlak !! Megmentettél most ezzel : $$$

    VálaszTörlés
  2. Ez óóó istenem*-*No comment.Elakadtak a szavak bennem.Mint mindíg megint imádtam*-*úgyhogy nem kellett volna az a "De ez mist tényleg lapos lett" "mondóka" tőled.Majdnem mindíg ezt mondod, és tadámm mindíg ugyanolyan jó:33
    és a rész...Most komolyan?!Azthittem ebbe a fejezetbe kiderül, hogy mi lessz a baja Samnek.De nem:/:D áá mind1 is, majd a következőben /remélem:D/
    még1x-er.Imádtam mint mindíg, és kérlek gyorsan köviit!:)♥

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikus, mint mindig! Aranyos volt, mikor ott ültek a parkban. Szinte odaképzeltem magam. :') Ahogy Kinguus-t, engem is megmentettél ezzel a fejezettel! Azonban Sam állapota miatt még mindig nagyon aggódom. Várom a folytatást, puszi, Lana
    xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyosak vagytok! Igyekszem visszatérni.. :') xx

      Törlés
  4. Annyira imádtam ezt a részt is.. Aggódom Sam állapota miatt, remélem nem lesz semmi komolyabb baja..:) Várom a kövit! :) xx

    VálaszTörlés
  5. olyan jóóóó lett mint az összes többi :D remélem nem lesz semmmi baja Sam-nek :D jó pihenést és remélem minél előbb kipihened magad :) ♥♥

    VálaszTörlés
  6. Mint mindig ezt is IMÁDOM!:) Én is aggódok Sam állapota miatt.:/ SIESS a kövivel!:)<3

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szupiiii.!! Remélem nem lesz semi baja Sam-nek..:'// Siess a kövivel.!!
    xXOrsi <3

    VálaszTörlés
  8. szijaa:) oldalamon vár egy díj:) http://dream-britain.blogspot.hu/2013/06/elso-dij.html

    VálaszTörlés
  9. nagyon tetszik *__* siess a következővel... :))))

    VálaszTörlés

Tiny Hand