2013. június 2., vasárnap

42. fejezet

Hii, darlings!
Itt a 42. fejezet, mint látjátok! Rövid lett és nem valami jó, de most be vallom, nem volt kedvem írni.. Nem akarok magyarázkodni, hogy miért nem.. Most ez van. :')
Nagyon hiányoznak a hosszú kommentjeitek! Hová tűntetek emberek?! Remélem visszatértek előbb-utóbb, mert elhatároztam, hogy lesz második évad! Tegnap hajnalban eszembe jutott pár ötlet és úgy döntöttem, hogy azt már egy új évadba fogom leírni! Még ehhez lesz pár rész, aztán egy kis szünet tartok (ha kibírom) és utána indul a második évad! :)
U.i.: dobjatok meg pár kérdéssel, mert elunom az életem: http://ask.fm/Vii1D köszönöm! Jó olvasást & kommenteljetek! x

42. fejezet - I hope

Sof és Clar mellettem slattyogtak, miközben a stadion bejárata egyre közelibb célpontnak látszott. Egy jótékonysági meccs lesz, de most meglepő módon nem a baseball kapott főszerepet, hanem a foci. Nem mondhatnám, hogy lelkesedek ezért, de nem volt kérdéses, hogy eljövök-e. Clar boldogan csapott rá az alkalomra és egyértelmű volt, hogy elkísér. A magány már kezdi felemészteni, és gondolta hátha talál egy jó fej srácot a közelben. Nos, nem mondanám, hogy Harry csapattársai között olyan sok a rendes fiú. Többnyire nagyképű idióták alkotják a csapatot – tisztelet a kivételnek.  Sofie pedig csak egyszerűen megakarja mutatni Gregnek, hogy igazából mennyire jól megvan nélküle. Hát, őszintén szólva nem tudom mi fog kisülni ebből.

- Sam, ugye bemutatsz majd pár embernek? – Clar izgatottan karolt belém.

Szótlanul bólogattam, bár legbelül tiltakoztam ez ellen. Nem örülök, hogy Clar mindenképp közöttük szeretne elvegyülni. A tágas folyosón sétálva figyelmes lettem a körülöttünk tolakodó emberekre, akik a lelátókhoz akartak kijutni. Feszélyezve éreztem magam. Senki sem volt tekintettel a másikra, csak megrohamozták a stadiont. Kétségesnek tűnt, hogy épségben elérhetünk az öltözőig. Hajnalban ment el otthonról azzal, hogy edzeniük kell. Szóval azóta nem láttam. Az óra már túl ért a délen is, én pedig már kezdtem üresnek érezni magam.

- Utat! Gyerekkel vagyok! – ismerős rekedtes hang hozta lázba a szívverésem.

Szemeimmel izgatottan keresgéltem a tömegben Harryt. Az ő hangját ezer közül is felismerném, így nem hittem egy pillanatig sem, hogy más szólalt meg. Reményteli tekintetemmel mélyedtem el a magas srácon, akinek a nyakában volt a tejfel szőke kisfiú, Zack. Az első megállapításom az volt, hogy a legutóbbi találkozásunk óta sokat nőtt. Nos, azóta tényleg sok minden történt.

- Hello, édes – miközben beszélt, leemelte Zacket a nyakából.

Kicsit megilletődtem, amikor a szőke kis srác szorosan magához ölelt. Imádni való volt, mint mindig. Clar hatalmas gyermekbarát révén azonnal ˝kezelésbe vette˝ Zacket. Áradozott a szőke tincseiről és az aranyos mosolyáról. Nevetve figyeltem, ahogy elfoglalják egymást.
Egy nedves, arcra adott puszi terelte el a figyelmem. De igyekeztem nem összepontosítani Harryre. Gondoltam tesztelem, hogy hogyan viselkedik akkor ha nem foglalkozom vele, és körülöttünk emberek vannak. A vigyor az arcomra fagyott, s úgy tettem, mintha Zack cukisága varázsolt volna el.

- Saaam – halkan szólongatott, mialatt orrával bökdöste az arcom. - Akkor este elviszlek a dokihoz, rendben?

- Nem! Én teljesen jól vagyok.. – felé fordulva közöltem.

Az arcán elégedett mosoly bukkant fel, majd egy hosszan tartó csókot kezdeményezett. Ismét ő győzött. Megnyalta az alsó ajkát, s vigyorogva hümmögött, megízlelve a csókot.
Magabiztos mosolya kicsit megkopott, ahogy valaki visszahívta őt az öltözőbe.

- Most megyek – sóvárogva sóhajtott, várva, hogy megállítsam.

Bólintottam, és tátogtam egy ˝sok szerencsét˝. Vonakodva fordult az öltöző irányába, s szép lassan eltűnt az emberek közt. Megfogtam Zack kezét, magam után húztam; Clar és Sof pedig szintén követtek. Feszülten pásztáztam a lelátón üres helyeket kutatva, de meglehetősen sok ember volt. A szőke kisfiú elengedte a kezem, amire én riadtan kapkodtam a tekintetem őt keresve. Kicsit megnyugodtam, amikor rájöttem, hogy anyukájához sietett. Sofie a fejét megbiccentve mutatott pár szabad helyet. Futó lépésben igyekeztünk elfoglalni azt a területet. Egy piros székre huppantam le, ami elég hideg volt. A lányok mellettem ültek és tágra nyílt szemekkel vizslatták a pályára vonuló játékosokat. Hajtincseimet a fülem mögé tűrve, az alsó ajkamat harapdálva kerestem a magas, göndör fürtös srácot. Tekinteteink csak néhány izgatott pillantás múlva találkoztak. Mindkettőnk ajkain óvatos mosoly terült el. Clar játékosan a felkarom bokszolt, s így vonta el a figyelmem Harryről.

- Őt hogy hívják? – Clar rámutatott egy sötét szőke hajú fiúra, aki a kispadon dülöngélt.

Nemlegesen megráztam a fejem, és nagyjából ennyivel letudtam a válasz adást. Nem ismerhetek mindenkit. Ráadásul ha a kispadon kuporog, akkor nyilván egy ˝friss hús˝ a csapatban. Ergo még nem érvényesült.
A bíró hosszan sípolt, majd ezután a labda gurulni kezdett. Az események gyorsan követték egymást. Nem igazán tudtam a meccsre koncentrálni, főleg úgy, hogy köztudottan értelmetlennek tartom ezt a sportot. Soha sem voltam pontosan tisztában azzal, hogy miért kergetnek egy labdát hosszú perceken át. Viszont a fiúk közül nehéz kiemelni olyat, akit nem vonz a foci. Mindenki feszülten meredt a kemény labda formájára és figyelték minden egyes mozdulatát. A nézőtéren lévő tömeg olykor önfeledten ujjongott, vagy fújjolt a játékosokra.

*

A meccs végére kiürült a stadion. Az emberek hamar köddé váltak. Clar elosont ahhoz a sráchoz, akit ˝kinézett˝ magának, Sof pedig sejtelmesen kutatott Greg után. Fogalmam sincs miért töri magát érte. Képtelenség lebeszélni róla. Sofie ˝szerelmes˝, Greg pedig közömbös. Kár, hogy az érzelmeinket túl könnyen tudják befolyásolni néhány kedves szóval.
Az öltözőhöz sétáltam, a körmeimet piszkálva. Túlságosan belemerültem a körömlakk kapargatásba, így akaratlanul is neki mentem az ajtónak, amit éppen kinyitottak. Utálom a kifelé nyíló ajtókat. Egy középmagas alak törtetett előre, aki egy sármos vigyort küldött felém. A felső teste fedetlen volt, csakúgy mint az öltözőben készülődő pasik kilencven százalékának. Az ajtó résnyire kitárult, így megfelelő rálátást találtam a belső térre. Mindenfelé kigyúrt fiúk mászkáltak, és ennek hatására kicsit zavarba jöttem.

- Styles! – legyintett az egyikőjük.

Tekintetemmel a cipőm orrát vizsgáltam, s közben szinte éreztem, ahogy páran rám néznek.

- Hello, gyönyörűm – Harry mély hangja magára vonta a figyelmem.

Félve vezettem fel a tekintetem meztelen felsőtestén. Erős vállizmai elengedtek, ahogy az ujjaimat finoman a bőrébe nyomtam. Nedves csókot kezdeményeztem, s csupán ezért kellett a vállaiba kapaszkodnom. Lábujjhegyen álltam, s kilátást nyertem Harry háta mögé. Ketten összesúgtak, minket bámulva.

- Biztosan a hátamon lévő karmolás nyomokról beszélnek – kuncogva motyogta, mialatt megpuszilta az arcom.

Éreztem, ahogy az arcom égni kezd és vörössé válik. Hiszen minden bizonnyal én okoztam a piros vonalakat a barátom hátán. Leereszkedtem, s visszanyertem az eredeti nagyságom. Könnyen eltűntem Harry takarása miatt. Összeszorítottam az ajkaim és felnéztem rá. A szája szólásra nyílt, miközben hatalmas kezeit a csípőmre helyezve közelebb húzott magához.

- Felöltözöm, aztán elmegyünk az orvoshoz – jelentette ki aggodalmasan.

Nehézkesen rábólintottam, mert tudtam, hogy úgyis addig erősködne, míg nem megyek el vele. Az a rosszullét nagyon megrémisztett. Nem akarom tudni, hogy mi volt az ok.

*

A kórházhoz tartva útközben kitettük Clar-éket, mivel már késő délután volt. Az eső szemerkélt, ami még sötétebbé tette a hangulatom. Leparkoltunk a rideg kórház előtt, s iparkodva kiszálltunk a kocsiból. Jobban összehúztam magamon a felsőm, ahogy a hideg szél megcélozta a testem. Reszketve vártam, hogy Harry bezárja az autót és elindulhassunk. Nyugtalanul bámészkodtam a nagy épület előtt, s azon gondolkoztam, hogy jelen pillanatban is mennyi beteg lehet odabent.

- Mehetünk – indult meg felém.

A vállamra helyezte a kezét, és védelmezően odahúzott maga mellé. Az oldalához bújva próbáltam felmelegíteni a testem. Az eső egyre jobban rákezdett, ami az elázáshoz vezetett. Harry lehúzta a pulóverét kettéosztó cipzárt és betakart vele. Jobb kezével tartotta az anyagot, hogy ne csússzon le rólunk. Ismét a földre tévedtek cikázó pillantásaim. De most Harry Converse-ének kopott orra volt az egyetlen, amit láttam.

- Nyugodj meg, baby – suttogott, s erősebben magához ölelt.

Nos, a megnyugvás az egyetlen, amit most nem tudok véghez vinni.
Néhány pillanat múlva átléptük a küszöböt. Egy váróterembe csöppentünk, ahol rengetegen nyöszörögtek valamilyen fájdalmuk révén. Harry egy fogadópulthoz vezetett minket. Egy fiatal nő ücsörgött a székben egy nagy monitor előtt, és úgy tett, mintha hevesen dolgozna valamin. Üres percek teltek el azzal, hogy a billentyűket nyomkodta. Harry türelmetlenül felsóhajtott, majd rácsapott a pultra. A testem megrezzent, pont úgy, ahogy a székben pöffeszedő recepciósé is.

- Mit kell tenni azért, hogy bejussunk egy rohadt orvoshoz?! – idegesen felemelte a hangját.

Határozottsága megtette a hatást. A recepciós nő rövid időn belül adott egy eligazítást, és azt mondta, hogy nyugodtan menjünk be a doktor úrhoz.
Egy hosszú, kopár folyosón át vezetett az út a 316-os ajtóhoz. A gyomrom görcsbe rándult, s kétségbeesetten néztem magam elé. Remegő ajkaim közül félő sóhajok távoztak. Mindig is gyűlöltem orvoshoz járni. Rémisztő minden, ami a betegségekkel kapcsolatos.

- Sajnálom, de ide nem mehetek be veled – beszélt.

- Ha nem jövök ki tíz perc múlva, akkor könyveld el, hogy halálos beteg vagyok – nevetve mondtam.

Igyekeztem oldani a hangulatát, ami már alapból nem volt túl jó. Nyomott egy meleg csókot az ajkaimra; bizonytalanul elmosolyodott, majd kinyitotta nekem az ajtót, s megvárta, míg bemegyek.

*Harry szemszöge*

Hátráltam pár lépést, miközben Samet elnyelte a rideg rendelő. A szívem hevesen lüktetett, s nem tudtam csillapodni. Izgultam miatta. És tudom, hogy ő is izgul; csak miattam csendesíti el az érzéseit. A rosszulléte emlékeztetett egy korábbi esetre, ami az egyik családtagommal történt. Ilyen és hasonló rosszullétek gyötörték. Kiderült, hogy súlyos betegségben szenved. Agydaganat. Néhány hónap alatt teljesen leépült, majd belehalt. Igaz, hogy egy távoli rokon volt,  és nem tudtam róla sok mindent, de ez mégis borzalmas. Fiatal és életerős 24 éves lány volt. Még anno belegondoltam, hogy én mit éreznék, ha valami ilyesmi történne egy közeli szerettemmel. Belehalnék. És mi van, ha Sammel is történik valami? Akkor garantált lenne az összeroppanásom. Nem tudnám elveszíteni őt. Nem bírnám ki a hiányát.
Ezekkel az információkkal szemben én igyekeztem a dolgok pozitív lehetőségeit előtérbe helyezni. Hogy ez csak egy átlagos ájulás volt és nincs semmi következménye vagy előzménye. Végülis ez is előfordulhat. Samnek még nem volt hasonló betegsége. És ezután sem lesz. Tudom. Vagyis csak remélem.

13 megjegyzés:

  1. most komolyan itt hagyod abba?? ez most komoly??? ajjj már :D

    VálaszTörlés
  2. hy!:)
    Egyszerűen olyan "könnyű" fejezet volt amellett,hogy mind izgatottan várjuk a rosszullét okát.A focit én sem bírom,szóval nem bántam,hogy nem folytál bele a meccsbe:P Enyhén meglepődtem,amikor Harry szemszögét olvastam.Agydaganat?!:o Jesus,ez durva betegség.Én is szeretnék egy ilyen Harry-t :3
    A 2.évadot ,pedig kifejezetten várom!;)
    xx

    VálaszTörlés
  3. Amikor te a 'rossz.' jelzőt használod akkor nem tudom mit erzel.:Dnagyon jò lett es gyorsan a kövit..de tényleg...!.nagyon jò lett es es es kb azon kívül hogy IMÁDOM nem tudok mást mondani.:)<3

    VálaszTörlés
  4. Te ha azt írod, hogy "ne volt kedved írni".."unalmas lett" akkor mit érzel?!Jól vagy olyankor?Mert szerintem nem:DTe mindíg ugyanolyan jól írsz:)És ezért nagyra tartalak, te vagy a kedvenc "íróm", de most kajak:)
    Na, de most vissza térve a részhez.Hogy merted itt abbahagyni?!hm?!:DKis mocsok!♥:DCsak kérlek mond, azt, hogy semmi féle Agydaganad betegsége nem lessz Samnek:oMert én akkot nem lennék Harry helyében az már biztos..
    IMÁDTAAAAAAM!!GYORSAN kövit please:"):3

    VálaszTörlés
  5. Miaz, hogy "nem valami jó" ?! Szerintem ez a fejezet nagyon jó lett, éppúgy mint a többi :) Best Blog Forever! <3 Mindig tűkön ülve várom a következő fejezetet. A 2. évad nagyon jól hangzik, tuti, hogy azt is imádni fogom!
    Tehát egy szó mint száz... ZSENIÁLIS A BLOGOD!
    Gyorsan hozd a kövi részt, mert már nagyon ideges vagyok Sam miatt. Mi lesz vele...
    Így tovább! xx

    VálaszTörlés
  6. Én nem éreztem különbséget, ugyanolyan jól írsz mint szoktál, nem csalódtam. Még mindig imádom a blogod :)
    Várom a második évadot is, úgy mint a kövi részt is :)
    xx

    VálaszTörlés
  7. Ugye most csak szórakozol velem/velünk hogy ilyenkor abba hagyd?! Ezért "követelem" hogy minél hamarabb hozz új részt!:DD Iszonyatosan jó lett. Siess a kövivel!:) <3 Xx

    VálaszTörlés
  8. hogy akarsz hosszú komikat, ha alig jön a rész. :D:D ?! amúgy tökéletes rész volt, imádtam!! *.*

    VálaszTörlés
  9. Elsősorban bocsánatot szeretnék kérni, amiért már egy ideje nem írtam megjegyzést. :c
    Másodsorban pedig őrült módján sikítottam, mikor elolvastam ezt:
    ˝ lesz második évad!˝. Jaaaj, úgy örülök neki! c:
    Viszont annak nem örülök, hogy majd ezután egy kis szünet lesz, ugyanis függő vagyok. :D Tehát nem fogom kibírni.

    Velem is előfordul, hogy nincs kedvem írni. Semmi ihletem. Egyszerűen kifogyok az ötletekből, vagy tudok az írásra összpontosítani.

    *

    Nagyon izgulok Sam állapota miatt, és fogalmam sincs, hogy mire gondolhatnék a rosszullétét illetően. Hogy esetleg terhes, komoly betegség, múlandó, vagy egy kis semmiség. Áh...fogalmam sincs. Mindenesetre nagyon tetszett. Imádom. c: Leírhatatlan, hogy mennyire jó! :)
    Nagyon várom a folytatást.
    Puszi, Lana
    xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy örülsz. :)
      aranyos vagy. :') xxx

      Törlés
  10. annyira jóóó!!! http://trulymadlydeeplylovewithyou.blogspot.hu/ ez az én blogom.nézzetek be kérlek és ha tetszik iratkozz föl, vagy legalább komizz(lehet negatívis)

    VálaszTörlés
  11. jaj dejóóó már annyira vártam :DDD kíváncsi vagyok mi baja lesz Sam-nek. Remélem nem súlyos ♥♥ imádom a blogodat

    VálaszTörlés

Tiny Hand