2013. május 14., kedd

37. fejezet

Hi, darlings!

A mai borzalmas napom után erőt vettem magamon, hogy megírjak egy ilyen rossz fejezetet. Jelen pillanatban én is szörnyen letargiás vagyok, csakúgy mint az általam megformált Sam. Szóval együtt érzek vele. :D De komolyan. Azt hiszem életem eddigi legborzalmasabb napját éltem túl! Rossz kedv, rossz érzések. Remélem, hogy legalább ti feltudtok vidítani pár sor komival. :')
Jó olvasást! x

37. fejezet - I hate myself

Nem akarósan pislogtam párszor, hogy felébredjek. Szinte egész éjszaka szüntelenül sírtam, és nagyjából egy szűk órát tudtam alvással tölteni. Megdörzsöltem a szemeim, s kimásztam az ágyból. Az egész alakos tükör épp útba esett, én pedig alaposan végig néztem magamon. Kétséges volt, hogy hogyan került rám Harry pólója, de ez most nem nagyon izgatott. Hát, eljött ez a nap is. Ma el kell mennem a kórházba. Azonosítanom kell apám holttestét. Annyira borzalmas ezt kimondani. Még mindig nem tudtam teljesen felfogni, hogy meghalt. Képtelenségnek tűnik ezt feldolgozni. Körül néztem a szobában, hogy találjak pár emléket apáról. A polcokon díszelgő képeken kívül viszont semmi másra nem lettem figyelmes. Elcsoszogtam az ágy széléig, s ezalatt könnyek gyűltek a szemem sarkába. Erőtlenül az ágyra zuhantam és ˝magzatpózban˝ zokogtam. Az ujjaim közt egy gyűrött képet szorongattam és az elmém akaratlanul is előhívta a kép emlékét.

- Hello, édes – Harry fáradtságtól rekedt hangja töltötte meg a teret.

Valószínű, hogy miattam ő sem aludt egy szemhunyásnyit sem. Lehuppant a matrac szabad részére és némán bámulni kezdett. Szipogtam néhányat, mire ő közelebb merészkedett hozzám. Karjaival körbe vette gyenge testem, s erőfeszítés nélkül magához húzott. Ő most velem együtt fogja átélni ezt a nehéz időszakot. Alapjában véve is elég gyenge személyiség vagyok, aki emellett nagyon érzékeny is. Egyedül nem bírnám ki. Csinálnék valami visszafordíthatatlan hülyeséget, ami kihatna az elkövetkezendő életemre. Vagy épp véget vetne annak. A fürdőszobában lehet találni borotvapengét. Csak pár mozdulat és vége minden szenvedésnek. Elég csupán egy-két karcolás a csuklómon és befejezhetem. Erőtlen vagyok és kétségbe esett. Ezt találom a legkézenfekvőbbnek.

- Elkísérlek a kórházba – mondta féltve, s megszorította a kezem.

Aprókat bólintottam és viszonoztam a szorítást. Az elmémbe egy fájdalmas gondolat költözött, miszerint nem tudom végig csinálni. Nem tudok család nélkül élni. De közben itt fekszik mellettem Harry. Akinek értem dobog a szíve, és aki elég hihetően mondta azt, hogy szeret. Vele megtehetném, hogy itt hagyom? Ha meghalnék, vajon mit tenne? Azt hiszem összeroppanna. Kívülről erős, de belülről nagyon is érzékeny.
Félénken felpillantottam rá, s elhomályosodott tekintetemmel kerestem az övét. Zöld szemei tele voltak aggodalommal. Ő is tisztában azzal, hogy elég egy gyenge pillanat és könnyen megtennék bármi őrültséget.

- Hoznál valami reggelit? – a könnyeimet törölgetve, sírós hangon mormoltam.

- Azonnal – megpuszilta a homlokom.

Szemeimmel követtem a lépéseit és addig mozdulatlanul feküdtem, míg be nem zárult mögötte az ajtó. Keményen ráharaptam az alsó ajkamra, s a sós cseppjeim még intenzívebben csorogtak le az arcomról. Egy részem azt súgta, hogy ˝menj, tedd meg˝ a másik pedig azt, hogy ˝erősnek kell lenned˝. Percekig őrlődtem magamban, s közben a fürdőszoba ajtót tanulmányoztam. Egy váll vonást követően eldőlt bennem mit akarok. Kezeimmel a szemeimet dörzsöltem, s elfojtottam az őszinte sírást. A szívem egyre gyorsabban dübörgött a mellkasomban, ahogy becsukódott az ajtó. Egyedül maradtam a mosdóban. És csak egy célom volt. Elfelejtettem az élő, vagy holt szeretteimet. Csupán a félelem és a fájdalom volt érzékelhető a testemben. A lelkem valahogy üres lett, és mindent sötétebbnek láttam. Mérhetetlen csalódottságot éreztem. A szívem egyik kis darabjában viszont ott volt Harry. A penge már remegő ujjaim között időzött, mialatt rágondoltam. De egy újabb váll vonással leráztam magamról minden mély érzést. Úgy voltam vele, hogy a fájdalom úgysem fog elmúlni. Így tehát nincs értelme az életnek. Az ajkaimat harapdálva figyeltem a csuklómnál látható vastag vénákat és vártam a pillanatra. Arra a másodpercre, amikor mély levegőt veszek és megteszem. A falnak dőlve csúsztam le a földig, majd befurakodtam a mosdókagyló alá. A hideg csempe dermesztő hatása sem érdekelt.

- Sam! – Harry idegesen kiáltotta a nevem.

Rémülten felkaptam a fejem, de a penge már elsiklott a bőrömön. A kilincs szinte letört, olyan erővel rontott be Harry. Megdermedt egy pillanatra a látványtól. Csak annyi látszott, hogy a karomról lecsorog némi vér.

- Oh, ba... – káromkodni készült, de arcvonásai meglágyultak, mielőtt befejezte volna azt a szót.

Tudta, hogy a kiabálással és a szidással csak még jobban megrémisztene. Reszkető ujjaim közül kikapta a pengét, ami a véremtől volt színes. Letérdelt mellém a hideg kőre és biztonságot nyújtó karjai közé terelt. Hideg kezeimmel megmarkoltam a vállait, s arcomat a nyaka hajlatába temetve zokogtam. Égető könnycseppjeim nagyon fájdalmasnak érződtek. Hangos sírásom megtöltötte a szűk fürdőszoba terét. Harry szótlanul szorított magához; nem hagyta, hogy eleresszem.

- Gyűlölöm magam, amiért gyenge vagyok – sírva motyogtam a nyakánál.

Utálom az életem. Jelentéktelen porszemnek érzem magam. Nincs családom. Ezután csak sodródni fogok az árral? Harry az egyetlen, aki itt van. Képes lettem volna elhagyni, ilyen módon? Kérdéseim céltalanul cikáztak az agyam hátsó zugában és ezekben a pillanatokban azt hittem, hogy mindennek vége. Most már gyáva is vagyok, nem csak gyenge. Soha sem bírtam egyedül megbirkózni az élet nehézségeivel. Egyedül éreztem magam, amíg nem jött Harry. És szégyellem azt, hogy ilyen egyszerűen itt hagytam volna őt. De talán mindenkinek jobb lenne, ha inkább eltűnnék innen. Örökre.

- É-Én nem tudnék nélküled élni – kissé kétségbeesetten duruzsolta a fülembe.

- Ha te itt hagynál, akkor nem tudom mit csinálnék.

Ekkor még ezt sem tudtam felfogni. Harry mondanivalója ismét szívszorító volt. Én pedig csupán hétköznapi kijelentésekként hallottam mindezt.
A csuklóm közben éreztette velem a fájdalmat. Égető és hasogató sajgás szállta meg a karom.  Harry egy nedves törölközőt szorított a csuklómhoz, s ezalatt aggódóan tanulmányozta az arcom. Figyelmes lett némi bűntudatra.
Az ajkaimat összeszorítva tűrtem, ahogy egyre erősebben szorítja az anyagot az alkaromhoz. Rossz volt, de mégsem a legfájóbb.

*

Egy hosszú lépcsősoron át vezetett az út le a ˝hullaházig˝. Egy fehér köpenyes férfi kísért le minket oda. Harry velem volt és fogta a kezem. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit tettem volna, ha nincs mellettem. Határozott fogásával igyekezett megtartani remegő ujjaim, s bízott abban, hogy nem fogok összeroppanni a következő percek hatására.
Egy tágas és rideg terembe kerültünk, ahogy bezáródott mögöttünk az ajtó. A gyomromban szorító érzés keletkezett, s hirtelen kirázott a hideg. Rövid lépéseket megtéve közelítettünk a szürke tárolókhoz. Szörnyű volt látni, hogy az emberek ilyen óriási fiók szerűségekben végzik. A magas kórházi alkalmazott átvizsgált egy széles papírlapot, amin a tárolók számai és a bennük fekvő holttestek nevei szerepeltek. Hatalmasakat nyeltem, s próbáltam nem sírva fakadni.

- Ez lesz az – mondta komoran, s megtorpant az egyik óriás fióksor előtt.

Kulcsát elfordította a 96-os tároló ajtaján, majd kihúzta azt. Egy fém tálcán feküdt egy letakart test, aki minden bizonnyal az édesapám.

- Nem muszáj látnod – Harry egy pillanatra elterelte a figyelmem. - Majd én megnézem, ha nem te nem akarod – nyomott egy puszit a homlokomra.

Alsó ajkamat harapdálva hezitáltam azon, hogy mit reagáljak. Lehet, hogy jobb lenne, ha mégsem látnám ilyen állapotban. Súlyos levegővételemet követően bólintottam egyet. Eltávolodtam néhány méterre a fémtálcától, s igyekeztem higgadt maradni. Legközelebb már csak a temetésen láthatom apát. De inkább ott, mint itt, ilyen állapotban. Sápadtan és hidegen.

- Igen, ő az – erősítette meg Harry.

Kívülről erős maradtam, de belül ordítottam. Szerettem volna visszatekerni az időt és mindent újra átélni apával. Ez minden, amire most vágyom.

*Egy héttel később*

- Összepakoltál mindent? – Harry az udvarról kiáltott.

Nem szóltam semmit, csak mélyeket sóhajtozva járkáltam a lakásban. Elköltözöm. Egyedül már nem tudnám fenntartani ezt a házat. Ráadásul minden a nem létező családomra emlékeztet. Egy utolsó dobozt tartogattam a kezeimben, amiben pár régi fénykép pihent. Rengeteg emlék a közös nyaralásokról és az együtt töltött időkről. Még mindig fáj a tény, hogy nincs többé senkim. Ez azt hiszem éltetem végig fájni fog.
Holnap délután van a temetés. Végső búcsút veszek apától. Örök nyugovóra tér. Elszomorít minden ezzel kapcsolatos gondolat. Megtanulhattam, hogy igazán csak akkor tudod értékelni amid van, ha már elvesztetted. Nos, ez nagyon nagy igazság. Az utóbbi időben elég kevés időt töltöttem apámmal és ezt mérhetetlenül sajnálom. Azt pedig főleg, hogy Harryt sem ismerhette meg.

- Akkor itt van vége – suttogtam, s lassan hátrálni kezdtem a bejárat felé.

Lehunytam a szemeim és némán hagytam, hogy az elmém feldolgozza az életem egyik meghatározó fejezetének lezárulását. Elhagyom a családi házat. És nem önszántamból. A kényszer vitt rá erre. És persze a barátom aggódása. Megvan győződve arról, hogyha nem költözöm hozzá huzamosabb időre, akkor nem lehetek biztonságban. Nos, fogalmam sincs, hogy ez jó ötlet-e. De most nincs más, akinek számíthatnék a támogatására. Harry pedig csak örülni tud, hogy korlátlan időtartamra bevackolom magam a lakásába.
A gondolatmenetem megszűnt. Kinyitottam a szemeim és átléptem a küszöböt. Bezártam az ajtót, s elforgattam a kulcslyukban lévő fémkulcsot. A zár kattant egyet, az emlékek pedig a házban maradtak. Tizennyolc év legfontosabb eseményei vannak bezárva a négy fal közé. Nem tudom meddig lesz ez így. Harry azt javasolta, hogy adjam ki a házat valakinek és addig is használatban van. Plusz még pénz is folyna be belőle. És jelenleg elég nagy szükség van a nagy értékű papírdarabokra. Talán kiadom. Még nem vagyok ebben biztos. Nehéz lenne figyelemmel követnem azt, hogy egy teljesen másik család lakjon ott, ahol én felnőttem.

- Mehetünk, baby? – Harry rekedtes hangja kizökkentett az agyalásból.

Hatalmas kezei körbe vettek hátulról, s állát a vállamnak támasztva bámultuk az előttünk álló házat. Órákig lettem volna még ott, azon az udvaron. De Harry izgatottsága nem hagyott nyugodni. Minden porcikája remegve várta, hogy lecuccoljak hozzá. Be kell valljam, hogy én kicsit vonakodom ettől a költözködéstől. Félek, hogy nem úgy fog elsülni, ahogy azt mi, ˝változó kedélyű szerelmesek˝ gondoljuk.

*

Az autó út csendes volt. A könnyeim titokban ereszkedtek le a szemem sarkából. Nem akartam, hogy Harry észrevegye, hogy megint sírok. Már nagyjából eljutott az elmémig, hogy apa többé nem sétál be a konyhába, mosolyogva és jó kedvűen. Többé nem jön haza fáradtan, nem alszik el a TV előtt és nem ölel meg. Ehhez viszont soha nem fogok hozzászokni.
A hatalmas költöztetős dobozok lepakolása után fáradtan zuhantunk rá a kanapéra. Testemmel ránehezedtem Harryre és némán nyugtattam magam azzal, hogy biztonságban vagyok. Franklin vehemensen szagolgatta végig a tág lakás összes pontját. Neki is ez most az új otthona. A nappaliban egy, már alig használt párna szolgál számára ezentúl fekvőhelynek.

- Tetszik a lakás? – suttogta mély hangján. - Csak mert átalakíthatjuk, ha az neked úgy jobb.

Lustán körbe néztem a nappaliban és felmértem a körülményeket. Alapvetően szép és rendezett helyen él, de a színek kicsit kopárak.
Felnéztem Harryre, aki kíváncsian várta a válaszom. Az ajkaim szétnyíltak, s beszélni készültem.

- Kifesthetjük? – alig hallhatóan kérdeztem.

Félénken elnevette magát, majd ajkait a számhoz préselte. Meleg nyelve utat fúrt a számba, én pedig szempilláimat rebegtetve dolgoztam fel a gyengédséget, amit oly' szorgosan nyújtott nekem. Hosszas csókunktól bizsergett a testem, de az ellazulás továbbra sem ment. A fejemet a mellkasára döntve kíséreltem meg a feloldódást. Legalább az ő kedvéért sikerüljön kicsit jobb érzéseket feléleszteni. Egymás ujjaival játszadoztunk, amikor Harry mélyről jövő sóhaja megborzongtatott. Hüvelykujjával a múltkori érvágás hegét simogatta, s a szájához emelve puszit ejtett rá. Bízott benne, hogy hamar eltűnik az a borzalmas emlékeztető, ami a gyengeségemre utal.

22 megjegyzés:

  1. Bibi én lettem az első ez a rész is rohadt jò lett :)
    XoXo: Heni

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó rész lett imádtam ♥ :D fantasztikusan írsz, csak így tovább :D minél hamarabb kövit! :) ♥♥

    VálaszTörlés
  3. Most komolyan??:o ez lett sz*r?? Na nee.Te mikor "rossz állapotban" vagy még akkor is nagyon jól írsz.Az eddgi részek közül egyik sem lett semmitmondó;)Imádom, ahogyan a szavakat használod..úgy írsz mint egy író, aki már vagy 10-15 éve a szakmajában van, de komolyan.Szerintem nagyon sok felnőt nem tudna ilyen minőségű történetet kitalálni vagy éppen leírni:)Ezért légy magadra nagyon büszke♥Én is így szeretnék ríni, mint te, de ezt már vagy 100x-or leírtam :D
    És ne legyél szomorú, mert akkor én is az leszek:((és remélem azt nem akarod :P Légy vidám♥Ki kell használni az időt:")
    UI:.Imádtam*-*Gyorsan kövit:)
    Don´t Worry...Be Happy...Drink Pepsi...Be Sexy :"DD♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. uh, hát nagyon köszönöm!
      egyébként most már sokkal jobban érzem magam! :) x

      Törlés
  4. Rossz fejezet? Ugyan már, ne viccelj velem. Nagyon tetszett; sőt, egyenesen imádtam :') Hidd már el, hogy jó! Sőt, a legjobb. És még attól is jobb, amit el tudsz, vagy tudunk képzelni. Nem sírtam, de be kell valljam, ezt is, mint a legtöbb szomorúnak sikeredett fejezetet: megkönnyeztem.
    Siess a következővel, kérlek, mert a végén még elvonási tüneteim lesznek, ha sokára hozod. :)
    Amúgy nagyon köszönöm ♥ ( tudod mit(5SoS) :'3 )
    Sok puszi,
    Lana xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem voltam formában és szerintem tudok jobbat is írni.. de persze nagyon örülök, hogy nektek tetszett! :)
      még ma elkezdem írni a harmincnyolcadikat. ha minden úgy alakul, akkor holnapra/holnap utánra elkészül!

      és igazán nincs mit! hálás vagyok nagyon, de nagyon! :') x

      Törlés
  5. a blogra szavakat sem találok!ez a depis ügy csak még jobban elhiteti velem hogy valódi érzésekről van szó!én is könnyeztem!remélem feldobjuk a napodat,mert nem szeretnénk ha szomorú lennél!:))

    VálaszTörlés
  6. Imádoom a blogot!!! Nagyon tetszik! Egyszerűen zseniális, még a Dark-nál is jobb! Gyorsan hozd a köviit <3 xx

    VálaszTörlés
  7. Nem értem miért mondasz,mindig,olyat,hogy nem lett jó.Jó lett csak egy újabb szemszögből nézve.Mindenkinek vannak letargikus és nulla életkedves napjai,sajnos.Nem mellékesen,ez nem egy jó dolog,de most "hasznodra " válik,hisz Sam is egy ilyen állapotban van,amit mi olvasók,így még jobban át tudunk érezni!:)
    Így tovább!:)
    xx

    VálaszTörlés
  8. Imadom a blogot :D Nagyon jo ! Gyorsan kövit ! :D

    VálaszTörlés
  9. Öhm....először is teljesen megértelek ......én is ilyen semmi vagyok mostanában ,mosott szar..és ..és fúú bassza meg inkább előbb elmondanám részt majd aztán lelkizek jó?!
    Szóval egyet értek az előttem szólókkal :nem lett szar a rész,és az az igazság hogy ezt szerintem még jobban "megsirattam" mint az előzött,mert úgy mint Sam-ben bennem is most tudatosul igazán az a "tény" hogy meghalt az apukája és én is belegondoltam milyen szar lehet most Sam-nek....szóval na a hangulatom így is a béke feneke alatt volt de ez tett még rá még egy lapáttal.De az felelőtlenség és hülyeség lett volna Sam részéről hogy megöli magát(vagy csak meg akarta vágni a csuklóját és ennyi mármint csak annyira hogy életben is maradjon??)Jó hogy Harry időben megjelent és megmentette a helyzetet és Sam-et is egy igazi hero.Na a lényeg a rész jó és mindig is az volt és az lesz és arra kérlek hogy hidd el nekünk nem csak én vagyok aki azt mondja hogy nagyon de nagyon jó amit csinálsz,tehát hidd el amit mondunk gondolj bele logikusan ennyi ember hazudna egyszerre ráadásul ugyan azt?!,nem!És én amúgy is mindig olyan "ami a szívemen a számon"ember voltam és vagyok is és mindig megmondtam az igazat másoknak(mondanám hogy kérdezz meg valakit de sajna nem ismerjük egymást és így felesleges lenne kérdezősködnöd is :D)Na jó kb. ennyi!
    Most visszatérnék egy kicsit a lelkizéshez ha nem gond: én mint diplomával nem rendelkező pszichológus(xd)azt tanácsolom neked(csak tanács tehát nem kötelező megfogadni)hogy beszélj a problémáidról...és lehetőleg egy idegennek(mármint azért ne úgy hogy most beavatod mindenbe csak úgy szolidan nevek nélkül /xy/ stb.)A lényeg most nem magamat akarom fényezni meg semmi de kajak jó hallgatóság vagyok és azt mondják mások hogy elég jó tanácsokat tudok adni bármilyen téren(jó azt nem mondom hogy mindentudó jós vagyok vagy ilyesmi de na mégis xd)szóval fogalmam sincs hogy milyen problémád lehet ,de ha kell hogy csak úgy "kiöntsd" valakinek a lelked és elmond a problémáid én itt vagyok (ez egy kicsit érzelgősen és bénán hangzott főleg tőlem de ez van xd :P)De na kajak ha kel valami segítség szólj és ....adok e-mail címet vagy valami és majd ott dumcsizunk!:)
    Fel a fejjel csajszi ,minden rendbe fog jönni idővel!!
    (hú de költői lettem :P) Na most tuti hogy egy kis regényt írtam megint, de sebaj nem mindig van ilyen ki kell élvezni ezt is!:)
    Bye!
    Kriszta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is: örülök, hogy tetszett ez a rész (is).. :P Másodszor: nagyon aranyos vagy.. tényleg jól esne beszélgetni valakivel! :') ha gondolod add meg az e-mail címed, de akár fb-n is beszélhetünk! xx

      Törlés
  10. En tudom mi a baj... Veled vagyok Virág! :)) Ha bármiröl akarsz beszélni csak szolj! Amugy isteni resz lett mint mindig;)) Hamar hozd a kövit!!! XO: Kinguus

    VálaszTörlés
  11. mikor azt írod, hogy 'ez most nem lett jó' akkor már tudom, hogy ugyanolyan tökéletes, mint a többi. arra gondoltam, hogy ezt még gyorsn elolvasom és megyek aludni, hisz úgysem bírnám ki délutánig, mire hazajövök a suliból.. erre már másfél órája azt csinálom, hogy elolvasok egy részt és már alig látok a könnyektől. Amikor jött a hullaházas rész ott kibuktam és 10 percig próbáltam eltakarni a sírásom, nehogy anya meglásson. Egyszerűen úgy beleélem magam és jön, hogy sírjak, pedig nem vagyok én olyan érzékeny típus..(vagy mégis),te tudsz hatni rám, pedig nem mindenkinek sikerül, ehhez tehetség kell, és neked ebből van bőven. Legszivesebben mindig ezt olvasnám és van úgy, hogy majdnem minden órában megnézem a blogot, hogy nem tettél-e fel új részt. Nem is tudom.. én már függő vagyok. :D amúgy szeretnék én látni tőled egy olyan igazán rossz részt.. :)) csak úgy kiváncsiságból.. nem tudom, ha neked ez annak számít, akkor melyik az amelyik úgy érzed, hogy jól sikerült. <33. mindegyik tökéletes és siess, mert nem birom sokáig. :)

    VálaszTörlés
  12. Nekem olyan hihetetlen azt olvasni, hogy ilyeneket írtok a blogomhoz.. Jó érzéssel tölt el, hogy valakinek igenis sokat jelent a történet. :') Nagyon hálás vagyok, hogy írtál! xx

    VálaszTörlés
  13. Kedves V.!
    Facebookon találtam rá a blogodra és kíváncsi voltam rá így rögtön elkezdtem olvasni. Majd annyira elragadott a történet, hogy egy nap alatt el is olvastam az egészet. Nekem kicsit olyan darkos, de ettől függetlenül nagyon imádom. Tehetséges író vagy.:)
    És itt vár rád egy kis ajándék.:) http://mylifeisntfairytale.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
  14. mikorra várható a következő rész? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. i don't know. még a felénél sem tartok. :s

      Törlés
    2. ezt nem csinálhatod velem. :/

      Törlés
  15. istenem nagyon jó lett mint mindig :) Imádtam! Siess a kövivel!:) xx

    VálaszTörlés
  16. Minden rendben veled? Semmi élet jelet nem adsz magadròl. Remélem jól vagy
    XoXo: Heni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, mondjuk.. Nincs minden rendben, de mindegy.. ez már megszokott. A rész azért késik ennyit, mert kevés szabadidőm volt a héten.. De pillanatok kérdése és felkerül! xx

      Törlés

Tiny Hand