2013. május 12., vasárnap

36. fejezet

Hi, babes!
Nos, itt a következő fejezet. Be kell valljam, hogy kicsit megkönnyeztem ennek a résznek a végét... Azok a fránya érzelmek és a fránya vizuális fantázia... Lesz ott egy zene, ami kellően megadja a szomorú hangulatot. Nekem mindig sírnom kell rajta. Ok nélkül is.. :c
Bocsánat a rövid részért, de így is egy csomót kínlódtam vele..
Egyébként örülök az újabb feliratkozóknak! Ha a 40. fejezetig meglesz a száz (!!) rendszeres olvasó, én sírni fogok. Azt hiszem.. :')
Akkor most jó olvasást, drágák! x


36. fejezet - I'll always remember you, daddy!

Végül úgy döntöttem, hogy beinvitálom Ryant. Hiányzott egy váll, amin kisírhatnám magam. Körülbelül két órahosszát maradt, majd el kellett mennie. Egy kicsit felszabadultam, miközben beszélgettünk. Tulajdonképp megvigasztalt. És most csak ennyire volt szükségem.
A délelőttöm elég csendes volt. Egyedül üldögéltem otthon és szüntelenül vártam egy hívásra. Hallani szerettem volna Harry megnyugtató hangját; és hallani szerettem volna, hogy jól van. De ahogy teltek az órák, én egyre bizonytalanabb lettem.
A nappaliban feküdtem a kanapén, miközben a TV-ben ment valami vígjáték. Üres tekintettel bámultam a képernyőt, és közömbös arccal figyeltem a film legviccesebb jeleneteit. Addig játszottam a gondolataimmal, míg el nem jutottam ahhoz a tényhez, hogy haragszom Harryre. Búcsú nélkül itt hagyott, egyedül. Képes volt egy rövid sms-ben közölni velem, hogy talán soha nem látom többé.
A csengő újabb felcsendülése ismét megzavart. Csak egyedül akartam lenni, társaság nélkül. De persze mindenki ilyenkor találja fontosnak a felkeresésem. Mérgelődve elvonszoltam magam a bejáratig, s kezemet a hideg kilincshez tapasztottam. Nagyot sóhajtottam, mialatt kinyitottam az ajtót.

- Hello, Sam.

Felkaptam a fejem, amint az érzékeim megmártóztak az ismerős rekedtes hangban. A szívverésem felgyorsult miközben szemebsültem az ajtónkban ácsorgó Harryvel. Göndör fürtjei kuszábbak voltak, mint általában és a ruhái is piszkosak voltak. Nem tudtam visszafogni magam. A boldogság ami akkor átjárta a testem, csupán a barátom jelenlétének volt köszönhető.

- Annyira örülök, hogy itt vagy – suttogtam, mialatt magamhoz öleltem.

- Menjünk be – motyogta idegesen.

Amíg bentebb merészkedett, én az alsó ajkamat rágva figyeltem a mozdulatait. Miután levetette a cipőit, megindult a nappali felé. Viszont hamar megállt az egyik kanapé akadálya miatt. Apró lépéseket megtéve kerültem meg őt, s így szemben álltunk egymással. Harry feszülten bámulta a kanapét és én nem tudtam miért. Felvont szemöldökkel fordultam az ülő alkalmatosság felé, hogy tudjam mi ilyen érdekes benne.

- Mi ez? – egyre dühösebben kérdezett, miközben kezébe vett egy pulóvert, ami a kanapén volt.

Keményen beleharaptam az alsó ajkamba, s feldolgoztam, hogy Ryan tulajdona ez a felső.

- E-Ez csak Clar-é – határozottan kirántottam az ujjai közül az anyagot.

Harry összeráncolta a homlokát és arra törekedett, hogy lenyugodjon. Egyértelmű volt, hogy ez a pulóver nem kifejezetten lányok részére készült. Ezt mindketten tudtuk. De muszáj volt tagadnom, mert nem akartam még egy összetűzést kettőjük között.

- Miért nézel engem hülyének? – tört ki.

Nemlegesen csóváltam a fejem, s vettem pár mély levegőt. Elhitettem magammal, hogy Harry szándékosan soha nem bántana. Ijedt tekintetemet az övébe vájtam, majd lassan közelítettem felé.

*Harry szemszöge*

Elszámoltam magamban tízig és próbáltam nem mutatni mennyire dühös vagyok. Legbelül nagyon jól tudtam, hogy kihez tartozik az a ruha. Sam egyetlen fiú ismerőse – rajtam kívül – az a szőke féreg. Ryan. Azzal is tisztában vagyok, hogy a barátnőm kissé naiv és hiszékeny. Én soha nem verném át, de tudom, hogy más könnyű szerrel megtenné. Ryan egyik legfőbb célja az, hogy visszaédesgesse magát Samhez. És azt hiszem ez sikerült neki.

- Harry, az amit a múltkor mondtam még mindig igaz – hideg kezei találkoztak az enyéimmel, s összekulcsolta az ujjaink.

Az ujjai mindig jéghidegek. Ez az egyik ok, amiért olyan sokszor megfogom a kezét. Ilyenkor úgy érzem, hogy elég egy érintés és nem fázik tovább. Nem akarom, hogy bármiben is hiányt szenvedjen, amíg én mellette vagyok. Talán időnként túlságosan is féltem, de mivel nagyon sebezhető – kívülről és belülről is – ezért feladatomnak érzem, hogy támogassam és vele legyek, akkor és amikor csak lehet.
Megpusziltam a homlokát, jelezve, hogy nem haragszom rá. Kicsit fellélegzett, de látszott rajta, hogy van még benne valami tüske, amitől nem tud ellazulni. Kezénél fogva magam után húztam, majd leültem egy kényelmes kanapéra. Rózsaszín alsó ajkát harapdálva ült az ölembe. Ujjvégeivel simogatni kezdte a tarkómat, s ezalatt folyamatosan mosolygott. Ő az egyetlen, akinek olyan ˝hatalma˝ van felettem, hogy képes elfeledtetni akár a világot is. Azt hiszem ez az egyik különleges képessége a többi tökéletes tulajdonsága mellett.

- Akkor most már elmondod mi történt tegnap? – érdeklődött.

Nos, igazából ezért jöttem ide. Elmondani neki az elmúlt napban történt dolgokat. A pénz még mindig nincs meg, Will – akinek tartozom – pedig egyre durvább eszközöket készül alkalmazni ellenünk. Azért többes szám, mert Sam is bajban van. Őt is belerángattam. Nem szeretném megijeszteni ezzel, de fogalmam sincs hogyan vigyázhatnék rá anélkül, hogy félnie kellene a hétköznapoktól. Megteszek minden tőlem telhetőt, hisz az ő élete már fontosabb, mint a sajátom. Ha valakinek baja esne, az legyek inkább én, mint ő.

- Én biztonságban foglak tartani – elterelésképp megcsókoltam a nyakát.

- Ez nem válasz volt – motyogta.

Ajkait az enyéimhez nyomta, majd nyelveink összeforrtak egy hosszú csókig. Nos, annak ellenére, hogy előttem még nem igazán csókolózott senki mással, ő a legjobban csókoló lány, akivel eddig találkoztam. Ez is csak egy apró részlete, ami még különlegesebbé teszi. Puha ajkaival incselkedve nyomott puszikat az arcom különböző pontjaira, s közben várta, hogy beszéljek. Bal kezét lecsúsztatta a mellkasomon, bizsergést váltva ki belőlem. Lassan vontatta le az ujjait, míg el nem ért a pólóm szegélyééig. Kicsit hezitálva tolta fentebb az anyagot, de ujjvégeit bátrabban vontatta a csípőmön és a V vonalamon át. Egy akaratlan nyögés csúszott ki a számon, amikor ˝lentebb˝ merészkedett. Megragadtam a csuklóját és némán a felhúztam a számhoz. Halvány puszikkal borítottam érzékeny bőrét, ő pedig frusztrálttá vált.

- Sam? – kérdőn mélyedtem el a tekintetében, miközben ő elrejtette a kezét maga mögött.

*Sam szemszöge*

A tenyerem izzadni kezdett és igyekeztem nem felhívni rá a figyelmet. Ennek az oka annyi volt, hogy ma kicsit megégettem a mutató ujjam a cigi miatt. Bár még csak épphogy három szálat végeztem ki, máris sikerült nyomot hagynom.
Harry egy játéknak hitte a visszahúzódásom. Játékhoz hívően pedig játszani akart velem. Az arcára széles mosoly ült ki, mialatt kezeimet lefogva teste alá temetett. A karjaimat a hátam mögé szorítva akartam semmissé tenni a játék kezdetének lényegét.

- Egyébként tereled a témát – nevetve mormoltam, s ő ezalatt édes csókokat lopott tőlem. - Az eltűnésedről volt szó.

- Tudtad, hogy az illatod nyugtató? – tovább folytatta a terelést. - A hangod simogató.

Kuncogva csóváltam a fejem és csendben maradtam.

- Az ajkaid pedig... eper ízűek – nyelve hegyével megnyalta az alsó ajkam, majd ˝huncut˝ csókot provokált.

Kissé zavarba hozott a szavaival, de ehhez már hozzá szoktam. Kihasználta elgyengülésem és óvatosan talált utat a csuklómhoz. Én még mindig idióta vigyorgással az arcomon olvadoztam a megjegyzéseitől, s szinte alig érzékeltem, hogy megmozdította a kezem. Csak akkor tértem magamhoz, amikor hüvelykujjával sugarakat rajzolt a sérült ujjbegyemre. Felszisszentem, a szemeim összeszorítottam. Nem a fájdalom, hanem a lebukás miatt.

- Bassza meg, Sam – szidkozódott. - Mi a szart csinálsz?

- Istenem.. Már megint kezded – halkan mormoltam.

- Baby, én csak törődöm veled – aggódva mondta.

Lehunytam a szemeim; hallgattam. Harry szüntelenül vázolgatta a köröket az ujjbegyemen, s éreztem, hogy egyre erősebben csinálja. A szemeim kipattantak, amikor már szinte összepréselte az ujjam. Szidkozódva elrántottam a kezem és magam mellé fektettem mindkét karom. A levegő megtelt feszültséggel, ahogy lecsapott ránk az újbóli ˝vitázhatnék˝ érzés. De nem szóltunk egy szót sem. Felvettük a szemkontaktust, s kémleltük a reakcióinkat. Harry rezzenéstelen arccal várta, hogy mondjak valamit.

- Én is ezt teszem, ezért akarom tudni, hogy mi volt veled tegnap – kijelentésemmel tükröztem az előbbi mondatát.

Az alsó ajkamba haraptam, s előre meredtem. Egy ideig időztek bennünk a ki nem mondott szavak. A telefonom csengés hangja pedig már nem hagyta, hogy bármit is tegyünk. Az elfelejtett mobilért nyúltam, ami a mellettünk lévő dohányzó asztalon pihent. Folyamatosan csengett, egy pillanat kihagyás sem volt. Harry közben feltápászkodott felőlem; a lábaimat felemelte, majd leült és az ölébe vette őket. Kíváncsian a fülemhez szorítottam az eszközt és benyomtam a zöld kis hívás fogadás gombot.

zene

- Sam Ross? – egy erős férfihangot hallottam.

- I-Igen, én vagyok az. Miben segíthetek? – udvariasan siettettem.

A szívem hevesen kezdett verni, s minden testrészem remegett. Elképzelésem sem volt, hogy mi ez a váratlan hívás egy idegen alaktól, aki feltűnően komor. Ülőhelyzetbe küzdöttem magam, s összpontosítottam a kis hangszóra a fülemnél. A telefonáló pár percig kertelt arról, hogy ő egy orvos és hogy nem tudott mit tenni, nagyon sajnálja. De én nem értettem semmit. Idegesen tördeltem az ujjaim, miközben az orvos megköszörülte a torkát.

- Sajnálattal kell közölnünk önnel a hírt, miszerint az ön édesapja, néhány órával ezelőtt egy autóbaleset következtében elhunyt.

Tátott szájjal meredtem el az előttem lévő üres éterben, s a tekintetembe érezhető üresség költözött. Abban pillanatban megfagyott bennem a vér. Megszállt egy bizonyos sötétség és képtelen voltam megszólalni. Azt hiszem ezt hívják sokk hatásnak. A mobil kiesett a kezemből, s a földre zuhant. Remegő ujjaimat az arcom elé emelve próbáltam elrejteni magam. A könnycseppjeim valóságos fájdalommal gördültek le forró arcomon, s a torkomban gombóc keletkezett. És ez csak a kezdet volt. Ekkor még nem éreztem mi lesz később.
˝Apa meghalt? Nem, az nem lehet!˝
Ez a gondolatmenet költözött az elmémbe és kitörölhetetlennek tűnt. Minden megszűnt létezni. Csak én voltam és a korlátlan fájdalmam.

- S-Sam, mit mondott? – Harry rekedtes hangja suhant el a fülem mellett.

De én nem reagáltam. A sós cseppek, melyek leperegtek a szemem sarkából, hihetetlen mennyiségű érzelmet vittek magukkal. Eszembe jutott rengeteg apával kapcsolatos emlék. Jó is és rossz is. Apa volt az egyetlen, aki életem végéig szerethetett volna, de elment. Itt hagyott. Ő is. És én még mindig nem bírtam ezt teljesen felfogni. Idő kell ahhoz, hogy feldolgozzam.

- Én veled vagyok, drágám – suttogta Harry, s a karjaiba húzott. - Tudod, hogy én segítek.

Nem tudta mi a bajom, de sejthette, hogy igen nagy a probléma. A testem összerezzent erős karjai hatására. Minden porcikám hidegnek éreztem és küzdöttem a könnyeim ellen. Harry mondatai egyszerű megjegyzésekként távoztak a fülemből. Most nem tudtam rá koncentrálni.

Léteznek angyalok? És ha igen, akkor veled vannak? Azt akarom, hogy apa egy angyal legyen, aki vigyáz rám a távolból. Azt akarom, hogy segítsen, ha baj van és azt akarom, hogy életem végéig kitartson mellettem. Nem kérek többet, csak ennyit.
Család nélkül elképzelhetetlennek gondolom az életet. Nekem most már se édesanyám, se édesapám nincs. Van ennél szörnyűbb érzés? Nem hinném. Talán ez a legkínzóbb az összes fajta fájdalom közül. Elveszíteni egy szeretted, aki közel áll hozzád. Akit a hibái ellenére szeretsz. Aki az egyetlen biztos talajt adó személy az életben.

(Örülnék, ha hagynál néhány sornyi kommentet! xx)

18 megjegyzés:

  1. gyönyörű fejezet lett. a vége nagyon csodálatos lett, megsiratott! ügyes vagy! csak így tovább! :) xoxo: Eszti.

    VálaszTörlés
  2. UGYE NEM?!? meghalt az apukája?úr isten msot a franc lesz?! jajj miért szenvedteted Samet? :( :"DDD annyira imádom a blogot<3! és igen én is besírtam!<3 xo

    VálaszTörlés
  3. Én ezt nem hiszem el.Hogy tud valaki ilyen csodáltos, szívszorongó mondatokat írni?Imádom.Imádom, ahogy írsz.♥
    Istenem:/Szegény Sam, se anyukája se apukája, már csak Harry maradt neki:/♥Az elején azt hittem, hogy valami rossz fog történni, mikor írtad, hogy nehezen írtad meg a végét.Valami olyasmira gondoltam, hogy Harry elhagyja Samet, hogy ne sodorja bajba..De nem :D saláláááá :D Imádtam*---*Gyorsan köviiit♥És ezennel kimondom, hogy ez a világ legjobb blogja*o*Ez az egyik kedvenc blogom♥ügyes vagy, remélem sokáig lessz hozzá türelmed, és sokáig írni fogod ezt a blogot és a 5sos-blogot:)

    VálaszTörlés
  4. Imádtam :D szegény Sam annyira sajnálom :// de legalább Harry visszajött :) kedvenc blog<3

    VálaszTörlés
  5. Nagyon nagyon jora sikredett :D Nagyon gyorsan kövit !! Legyszi :D

    VálaszTörlés
  6. Jajj öhm ..most nem tudok mit mondani,egyszerűen erre nem lehet mit mondani(gondolom rájöttél hogy sikerült megsiratnod)Szegény Sam borzasztó lehet most neki,igazság szerint én nem igazán tudom milyen érzés az ilyen(bár nekem is halt már meg rokonom,szóval de azért mégis tudom milyen ez)de én alapból olyan ember vagyok aki átérzi(vagy próbálja átérezni)a fájdalmat ami ilyenkor jelen van,és én is bőgtem Sam-el .Most tuti hogy ez a mondatom nem lett értelmes(azért remélem átment az "üzenet") ,de teljesen sokkos állapotba kerültem,nagyon szívszorítóan sikerült megírnod már ezt a részt is(és ha a végét is ilyen pityergősre akarod akkor nem tudom mi lesz velem). Szóval ehhez is gratula ,mármint ahogyan sikerült megírnod ahhozxd.!:)
    Óhh szegény Sam annyira sajnálom,még jó hogy Harry visszajött akkor még rosszabb lenne neki.Na mind1.
    A hangulata ellenére nagyon jól sikerült megírnod a fejezetet várom az újat(de ha ne adj isten az is ilyen szomorkás előre szólj kérlek készítek zsebkendőt)
    xoxo Kriszta

    VálaszTörlés
  7. Megértem, ha te is sírsz azokon, amiket írsz. Egymás után, szüntelenül potyogtak a könnyeim. Annyira beleélem magam...hogy már nekem fáj! ;c Remélem, hogy minden megoldódik, és Sam képes lesz feldolgozni ezt a traumát. :'(
    ...és ahogy Nikolett sem, én sem értem, hogy hogy tud valaki ilyen csodálatos, szívhez szóló mondatokat alkotni, amin az ember valóban sír. Tapasztalatból mondom. Rettenetesen tetszett. És sokakkal vagyok egy véleményen, miszerint ez a világ legjobb blogja. :') És NE mondd azt, hogy túlzok, mert egyáltalán nem. Az ilyenekhez tehetség kell, ami neked bőven van, és ezt használd ki. :) - amúgy még most is sírok.:/
    Remélem a következőre nem kellesz sokat várni, hozd, amint tudod.
    Puszi, Lana
    xx.

    VálaszTörlés
  8. A vége meg siratott :') de legalább Harry vissza jött és remélem, hogy Sam nem fog rá szokni a cigizésre ://
    XoXo: Heni

    VálaszTörlés
  9. Nem tudok mit mondani.... Nagyon megható volt ez a rész. És bevallom, hogy még most is sírok. Szó szerint zokogtam és zokogok. Hihetetlen leírásaid vannak. Nagyon-nagyon tehetséges vagy és erre vigyázz! Sokat szerettem volna most írni, de egyszerűen nem tudok..... Nehéz szavakba önteni az érzéseim. Kevés olyan blog van, amin sírni tudok. De a tiéd egy a sok közül! Egy oldalon találtam rá és akkor még nem is tudtam, hogy mi vár rám. Azt hittem, hogy egy ugyanolyan sablonos lesz, mint a többi. De nem! És ezt nagyon szépen köszönöm neked! Istenem, tényleg elképesztően írsz! Te is angyal vagy! Csodálatos ember vagy! Ezt SOHA ne feledd! Bízz magadban! Lehet, hogy nem mindig komizok, de mindig itt vagyok és napjában többször nézem meg, hogy van e új rész. Amikor nincs, egyfajta csalódottság uralkodik el rajtam. Olvasom a soraidat és az jut eszembe, hogy nagyon kevés ember ilyen, mint Te. Rendkívüli érzéked van az íráshoz. Átjönnek az érzelmek. Olykor együtt nevetek vagy sírok Sam-mel vagy Harry-vel. Mikor az a rész jött, amiben Sam elveszítette az emlékezetét, mérhetetlenül csalódott lettem. Nem tudtam mi lesz később..... Most meg ez.. Komolyan mondom fantasztikus vagy! Lehet, hogy ez csöpögősnek hangzott, sőt biztos. De így gondolom! Nem a komik számától függ mennyire jó, mert rengeteg helyen az van, hogy 8 komi után új rész. Ezt legbelül érzed.És tudod mennyi kis pici olvasód van ország szerte? Csak nem mernek nyilvánosan felszólalni! Ne kérdezd, én sem tudok rájönni, mi okból. Ha most ennyit írok (nem erőltetem, ez csak úgy jön, magától), akkor majd a végénél mennyit fogok! Háhh...
    U.i.: Tartozol egy százas papírzsepivel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sokat jelentett, hogy írtál! Most elgondolkodtam néhány dolgon...
      És örülök, hogy meghatóra sikeredett! Ez volt a célom. :) Most már lassan tényleg könnyeket csaltok ki a szemeimből, mert ilyeneket írtok. :') x

      Törlés
  10. Istenem egyszerűen imádtam!:) Szegény Samnek már csak Harry maradt:/ Gyorsan kövit!:) xoxo

    VálaszTörlés
  11. Imádtam!! Tartozom egy vallomással.. Ritkán szoktam sírni, főleg blogokon, de Neked sikerült ezt elérned! Nagyon megható volt ez a rész.. Csak így tovább és gyorsan a kövit!!! :) xx

    VálaszTörlés
  12. ..nagyon megható volt, ahogy leírtad azt a fájdalmat, amit egy gyerek érezhet amikor elveszti a szüleit...tudom milyen érzés, ezért nagyon is hatott rám..nem rendelkezik mindenki ilyen tehetséggel, így leírni a fájdalmat/örömöt/szerelmet/szelítséget, hogy ennyire átjöjjön. Mindent megadnák, hogy én is így tudjak írni, hisz ezt senki sem vehetné el tőlem. Sokszor az irodalom házinál rád gondolok, hogy 'na most milyen hamar készen lehetnék a "te tehetségeddel"'.Nagyon becsüld meg, és ne hagyd abba, mert nagyon sokan vagyunk, akik szeretjük olvasni a blogod és már alig birjuk, ha nem hozol új részt.Minden esetre nekem minden fejezet elolvasásánál megmonzgatod a fantáziámat.. mindig eltervezem, hogy NA, most biztos 'így' meg 'úgy' lesz, erre te olyan meglepetéseket okozol, hogy néha már nevetek magamon. Egy blog igazán így jó, vannak benne szomis részek is és olyan 'minden happy'-sek is. :)), így igazán izgalmas. :) najólvan, nem rabolom tovább az időd, siess a kövivel.<33.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy! Hihetetlenül sokat jelentett, hogy írtál! Köszönök mindent! :') x

      Törlés
  13. Hy!:)
    Ez volt aztán a meglepetésekkel teli rész.Már felkészültünk(azt hiszem mindenki nevében írhatom),hogy Harryre egy jó darabig nem számíthatunk,mert menekülnie kell.A múltkori emlékezet kiesésnél gondoltam,azt,hogy ennél váratlanabb fordulat nem lehet.És,de,lehet.Meghallgattam a zenét is amit ajánlottál,hozzá,szép,de én mással is eltudnám képzelni,attól függetlenül értem,hogy miért választottad hozzá.Nekem is gombóc keletkezett a torkomban,amikor én is felfogtam,hogy meghalt Sam apukája.Még csak elképzelni sem tudom,hogy milyen érzés,ezt megtudni egy gyereknek,aki feltehetőleg hazavárta.
    Ennél sornál már bőgőmasina voltam;" Apa volt az egyetlen, aki életem végéig szerethetett volna, de elment. Itt hagyott. Ő is."Rám is nagy hatással volt,és mint mindig kíváncsian és izgatottan várom a folytatást!:) <3
    xx,Iduus.

    VálaszTörlés
  14. már régóta olvasom a blogodat de eddig még egyszer sem írtam komit..:$ bocsi...és nagyon imádom ahogy írsz alig várom a következőt pussz X..B

    VálaszTörlés
  15. Mikor megláttam azt a 2 sort:"Sajnálattal kell közölnünk önnel a hírt, miszerint az ön édesapja, néhány órával ezelőtt egy autóbaleset következtében elhunyt." az első reakcióm:Bassza meg...xD(Olyan Harrysen :D ).Az utolsó sorokon pedig már majdnem bőgtem.Az egyik nagypapám 5 éve halt meg,de még mindig olyan mintha tegnap lett vna.Ez az utolsó bekezdés felelevenítette azt amikor megtudtam mi történt... :'(

    VálaszTörlés

Tiny Hand