2013. március 16., szombat

9. fejezet


Sziasztoook. Meghoztam a kilencedik fejezetet, mint azt látjátok. :D Örülök, hogy egyre több olvasóm van, imádlak titeket. ♥

Amúgy ti bírjátok Taylor Swiftet? Én az új számát egyenesen imádom. ( Ne utáljatok. :$ ) Sokan mondták, hogy ezt szánta Harrynek, de én nem hiszem. Az öltözetén kívül nem nagyon utal rá más, szóval én még várok arra bizonyos dalra. :3
Szerintem ennek van igazán Haylor szaga, de ezt a számot korábban írta úgyhogy ez sem lehet..
Ok, most már befejezem, olvassatok. :p I hope you like it. x

 9. fejezet

Beléptünk az épületbe. A terem ismeretlen volt, teli volt idegen arcokkal. Harry féltve megragadta a csuklóm, maga után húzott. Leültünk egy félre eső asztalhoz, ahol ott ültek néhányan Harry csapattársai közül. Beültem a fal melletti részre, Harry követett. Az alkohol már akkor erősen uralkodott az embereken.

- Gyerünk, Styles.

Az egyikőjük Harry elé csúsztatott egy nagy pohár italt. Tudtam, hogy valami tömény van benne. Vagyis inkább éreztem. Harry elégedetten húzta meg a poharat, túl korán csúszott le az első ital. A poharak követték egymást, Harry egyre zavartabb lett.

- Lazíts, drága. - hangja elmosódott.

Undorító hangot adtam ki magamból, amikor Harry öntelten rám vigyorgott. Az alkohol a legrosszabbat hozza ki az emberből.
Egy korty sem ment le a torkomon, valahogy előre láttam az este végeredményét. Legalább az egyikőnk maradjon józan.

Kimentem a levegőre, elegem lett az odabent uralkodó állapotból. A szórakozóhely előtt vacogtam. Idegesen járkáltam fel-alá.

- Gyere gyorsan!

Kirontott egy lány, megragadta a karom és visszarántott a terembe. Oda bent szörnyű állapotok uralkodtak. Harry teljesen elázott ahogy a többi haverja is. Egy poharat szorongatott az ujjai közt. Próbálkozott a meginni a tartalmát, de nem bírta.

- Harry.

Gyors léptekkel vágtam át a tömegen. Felsegítettem, hagytam, hogy rám támaszkodjon. A lány segített kivinni Harryt. Egyedül próbáltam betolni őt az autóba. Harry motyogott időnként valamit, de az alkohol elnyomta őt. Nagyon ritkán vezetek, így hosszú időbe telt, míg elértünk a lakásához.
Kivettem a zsebéből a lakás kulcsot, a zárral bajlódtam, hogy bejuthassunk. Nehéz feladat volt tartani egy elázott srácot.

Beestünk az ajtón, elvánszorogtunk a hálószobáig. Harry erőtlenül az ágyra zuhant. Kibújtattam őt a pulóveréből, a földre dobtam az anyagot.
A konyhába siettem egy pohár vízért. A kezem remegett, a pulzusom az egekbe szökött.

- Idd meg, Harry.

A kezébe nyomtam a poharat, teljesítette a kérésem. Miután kiürült a pohár, visszadőlt a matracra. Felpakoltam a lábait az ágyra, s betakartam egy vékony pléddel. A nevemet dünnyögte, majd lassan lehunyta a szemeit. Egy darabig figyeltem ahogy alszik. Jó volt látni ilyen békés állapotban is.

Vettem a bátorságot egy rövid zuhanyzásra. A póló amit itt viseltem, még mindig egy fogason lógott a fürdőszobában. Magabiztosan felvettem az anyagot, minden mozdulatom öntudatos volt. Ennek az oka az volt, hogy Harry mélyen aludt.

Bemásztam a takaró alá, úgy döntöttem mellette alszom el. Tisztán hallottam minden lélegzet vételét, szuszogását. Kicsit frusztráló érzés volt így lefeküdni mellé.

*

A szemeim kipattantak, amint éreztem magamon valami bizsergetőt. A hátamon feküdtem, Harry az ujjhegyével rajzolgatott a karomra.

- Jó reggelt, drága. - óvatosan vigyorgott mellettem.

- É-Én csak.. - mentegetőzni akartam.

- Örülök, hogy itt aludtál.

Harry szüntelenül az arcomat kémlelte. A karomat a hasamra helyeztem, kerültem az érintését.

- Tegnap nagyon eláztál. - suttogtam.

- Valamire emlékszem. - lustán nevetett.

- Nem akarlak többet így látni. Épp elég az apámtól elviselni mindezt.

Hamar kikeltem az ágyból, ásítottam egyet, és a konyhába készültem. A hűtő üresebb volt most, mint mikor legutóbb itt jártam. Éhesen lehuppantam a kanapéra. Elkényelmesedtem rajta, felhúztam magam elé a lábaim. Vártam, hogy Harry felbukkanjon.

- Akarsz enni?

A konyhából szólt. Hamar belépett a nappaliba, elmosolyodott, mikor megpillantott. Magabiztosan megindult az irányomba.

- Szeretnék. - megkésve válaszoltam.

Tekintetét végig vontatta rajtam, újra mosolygott. A gödröcskéi mélyen kitűntek.

- D-De majd inkább otthon.

Idegesen felpattantam a kényelmes kanapéról, Harry tettei kiszámíthatatlanok voltak.

- Sam! - elkapta a csuklóm. - Meg akarom köszönni.

Remegve álltam tőle néhány centire, tudtán kívül szorongatta a csuklómat.

*Harry szemszöge*

Meggátoltam Samet a mozgásban, nem hagytam, hogy csak úgy itt hagyjon. Próbál kibújni minden érintésem alól, ami kezdett bosszantani. Magam elé húztam, mindkét csukóját lefogtam. A fal közel volt, lassan neki toltam apró testét. Szemeit rettegés töltötte meg, annak ellenére, hogy semmi rosszat nem csináltam vele.

- Ne légy ilyen ellenséges.

A füléhez hajoltam, erősen hozzá simultam. A mellkasomon szinte érezni lehetett Sam szívdobogását. Ajkaimmal az állvonala mentén hagytam néhány puszit. Gyengéden szívni kezdtem meleg bőrét. A fülem mellett elhangzó fojtott zihálások megmosolyogtattak. Kezeivel  kétségbe esetten ki akart törni a fogásomból. A teste elgyengülve próbált térhez jutni.

Fogaim között súroltam finom bőrét, amit nem bírt ki nyögés nélkül. Az ujjaimmal folyamatosan hátráltattam a szabadulástól.

- H-Harry! - lehelte félénken a nevem.

Elhajoltam a nyakától, kíváncsi voltam az arcára. Lazítottam a fogásomon, kezei azonnal felszöktek a még friss ˝sebhez˝, amit én okoztam. Összeszorította a szemeit, felszisszent, mikor rátapintott a piros bőrfelületre. A tükör elé lépett, elsöpörte a hajtincseit. Tanulmányozni kezdte a fájó területet.

*Sam szemszöge*

A fájdalmas pont kínozta  bőrömet. Ujjperceimet végig simítottam rajta, felmértem a ˝károkat˝. Harry hevességének bizonyítéka égett a bőrömön. Félve oldalra fordítottam a fejem, Harry elégedetten a falnak dőlt, kaján vigyor terjedt el az arcán.

Felháborodottan rohantam a ruháimért. Bezárkóztam a fürdőszobába. Lerántottam magamról a pólót, a földhöz vágtam.

- Mindig akkor rontja el, amikor kedvelni kezdem.

Bosszankodva motyogtam. Beleugráltam a farmerembe, sürgősen magamra húztam a topom.

Feszülten kitörtem a fürdőből, Harry rám várt az ajtó előtt. Kusza göndör fürtjeit megrázta, ujjaival megigazította őket. Dühösen ránéztem, megköszörültem a torkom.

- Haza megyek. - nyersen kijelentettem.

Sietve a kijárathoz mentem, megragadtam a hideg kilincset. Harry tenyerével visszanyomta az ajtót. Hatalmas kezét finoman a nyakamhoz érintette, hüvelyk ujjával gyengéden megsimította a sebet. Bízva magában, közel hajolt hozzám. Kétségbe esett csókot lopott tőlem. Eltoltam őt magamtól, ujjaimmal letöröltem a szám. Éreztettem vele, hogy haragszom rá.




11 megjegyzés:

  1. annyira imádom ahogy írsz : ) olyan ügyes vagy : 3 ez a kedvenc blogom csak így tovább :*

    VálaszTörlés
  2. Ahhhh :DDDDDDD imádom!!!!!!!!!!!! KÖVIT!♥

    VálaszTörlés
  3. Rohadt jó lett.!!:3333333 örülök hogy rátaláltam erre a blogra.:$$ kövit.!!! pussz xoxoxoxo

    VálaszTörlés
  4. Wáooo!
    Nagyon jó lett!♥
    Gyorsan a kövit.

    VálaszTörlés
  5. Jaj megőrülök annyira jó!
    Naphosszat olvasnám a blogot!Légyszi amint tudod hozd a kövi részt!*-*

    VálaszTörlés
  6. Imadooom ahogy irsz:) koviiit*-*

    VálaszTörlés
  7. nagyon jo lett! *-* siess a kovivel!! <3

    VálaszTörlés
  8. Én szeretem Taylor-t:)És imádom a blogodat is:]Sok sikert a továbbiakhoz♥♥♥

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jóóó!! *ww* Siess a köviveel!! <3

    VálaszTörlés
  10. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  11. ááááááá imádom ezt a blogot! kedvenc*-* siess a következő résszel!:) <3

    VálaszTörlés

Tiny Hand