2013. március 24., vasárnap

13. fejezet

Hello mindenki! Először is, köszönöm az építő kritikákat! Fontos volt, hogy írjatok. :) Tudom, hogy az utóbbi fejezetek kicsit rövidre sikeredtek, de ezután próbálok minél hosszabbakat hozni! A fejezeteket akkor tudom hozni, ha az időm is engedi. Mellesleg néha nagyon belassul az internet és akkor legszívesebben kidobnám az ablakon az egész gépet. :') De ezt a hibát is megpróbálom kiköszörülni!
Másodszor, ez egy eléggé perverz rész lesz, tehát készüljetek. :D Most nagyon tombolós kedvem van, szóval fel vagyok pezsegve. Te jó Isten, állandóan Taylor Swiftet hallgatok. Nem értem ez hogy történhetett meg... Uh. :D
Ok, nem szaporítom tovább a szót, jöjjön a várva várt fejezet, jó olvasást nektek, drágák! 


13. fejezet

Harry talán túlságosan felvette a Ryanes ügyet. Csak barátok voltunk, és leszünk is. Ryanre soha nem néztem úgy mint Harryre. Két teljesen különböző srác, külsőre és belsőre is.

A piros lámpánál álltunk. A forgalom még éjszaka is élénk volt.
Harry arckifejezése nyugtalan volt. Ujjait a kormányon doboltatta. Meglehetősen feszültnek nézett ki.

- Azt akarom, hogy ma este nálam aludj.

Kibökte amit igazából szeretett volna. Habozva végig gondoltam magamban.

- Ígérem nem csinálunk semmi olyat, amit nem szeretnél.

Ujjait az államhoz emelte, maga felé fordította a fejem. Némán rábólintottam.

*

Harry lerúgta magáról a cipőit, majd a falnak támaszkodva figyelte ahogy a fűzömmel bajlódom. Szinte már minden napos vendégnek számítok nála. Ez a gondolat picit megijesztett.

- Nem gond, ha gyorsan lezuhanyzom?

A folyosón sétált végig, s hátra pillantott.

- Addig öltözz át - kacsintott.

Volt egy kis időm alaposabban körbe nézni a lakásban. A folyosó falán lógott néhány érem, de fele annyi volt itt, mint a stadion szekrényeiben. A családjáról nem igazán őrzött képeket, inkább a barátaival közös fotók és a baseball ereklyéi díszítették a tágas lakást.
Beléptem a hálószobába, az ágy szélén hevert egy póló, amit Harry hagyott ott nekem.

A fürdőből még mindig csak a víz csobogását lehetett hallani. Kihasználtam az időt, gyorsan kihámoztam magam a ruháimból és felvettem a pólót.
A vízfolyás megszűnt, csend lett. Harry néhány perc múlva megjelent. Csak a boxere volt rajta. Kidolgozott felső teste magára vonta a figyelmem. A vízcseppek helyenként még ott csillogtak a bőrén.

- Szeretném, ha jól éreznéd ma este magad.

Vészesen közelített, léptei céltudatosak voltak. A szívem a torkomban dobogott, ahogy megállt előttem. Rámásztam az ágyra, a takaró alá akartam furakodni.
Harry hezitálva ledőlt a matracra, tekintete rám szegeződött. Megfogta a kezem, s ráhelyezte a mellkasára.

- Gyerünk, édes.

Bátorított, hogy érintsem meg. Ujjvégeim bizonytalanul haladtak le a felsőtestén. Harry csak mosolygott, ahogy puha ujjaim kényeztették a bőrét. Fölé hajoltam, hagytam néhány nedves puszit a nyakán. A jobb kezem tovább vándorolt, egészen V vonaláig. A mutató ujjammal vonalakat rajzoltam rá. Harry száját elhagyta egy halk nyögés. Élveztem, ahogy a teste kezdi megadni magát nekem. Kicsit megugrottam amikor a kezét az enyémhez nyomta, óvatosan lentebb csúsztatta. Rátenyereltem a ˝lényegre˝. Válaszul mélyen nyögött. Finoman dörzsölni kezdtem a területet.

Összeszorította a szemeit, küzdött a levegő vétellel. Nem igazán voltam még ilyen helyzetben, így nem voltam biztos magamban. Harry mély nyögéseivel egyértelműen tudatta, hogy jó amit csinálok vele. Éreztem ahogy erekciója lassan megmerevedik túlfűtött érintéseim alatt. Harry belenyomta az ujjait a csípőmbe, közben az övé megemelkedett. Váratlan volt ez az érzés. Váratlan, egyben észbontó. A levegő erősen felizzott a szobában. Harry egy gyors mozdulattal megfordított minket. Mellkasa szorosan hozzám simult. Az orrával súrolta a nyakam, közben lentebb haladt. A boxerét kicsit lecsúsztatta, a szemeim tágra nyíltak az újonnan felfedezett testrésztől. Az ágyékát az enyémnek dörgölte, a szemeim összeszorultak az érzéstől. A fehérnemű anyaga húzta meg köztünk a határt, de a hatás így is bizsergető volt. Mozdulatait többször megismételte, ezt félénk nyöszörgésekkel hagytam jóvá.

- H-Harry.

Küszködtem a neve kiejtésével. Beletúrtam a hajába, finoman meghúztam, amikor nyelvével egy csíkot húzott a nyakamon. Kifulladva suttogta a nevem, s nehezen fújta ki a levegőt. Nem álltam készen arra, hogy teljesen átadjam magam neki. Már azon is csodálkozom, hogy ezt megtettük.

- Jó kislány.

A bőrömhöz közel suttogta. Ajkaival gyengéd csókot kezdeményezett. Hajtincsei a homlokomat csikizték. Mosolyogva zuhant mellém, gödröcskéi mélyen mutatkoztak. Miután kicsit feleszmélt a történtek után, lustán felkelt az ágyról, egy tiszta boxerrel a kezében eltűnt a mosdó ajtaja mögött. Próbáltam magamhoz térni az élmény után. Folyamatosan az a néhány perc ismétlődött a fejemben.

*

Harry leült az ágy végébe, megragadta a bokáim, oda húzott magához. Lábaimmal közre fogtam a csípőjét, karjaimat a vállára fektettem. Az ajkaimmal puszit nyomtam a homlokára, ujjaimmal a tarkóját simogattam.

- Sajnálom, Harry. Többre nem állok készen - suttogtam.

- Mondtam, hogy olyat nem csinálunk, amit nem akarsz - lágy puszikat hagyott az állvonalamon.

*

A vékony függönyön át könnyen besütött a nap. Fényben soha nem tudtam aludni, ez most sem volt másképp.
Harry a hátán feküdt, a takaró épp csak a lábait fedte. Kimásztam az ágyból, kezembe vettem a ruháim és bevonultam a fürdőszobába.
Halkan megnyitottam a zuhanyt, a meleg víz a nyakamba zúdult. A tusolás lemosta rólam Harry illatát. A gondolataim még mindig az előző este körül kavarogtak. Életemben először éltem át ilyen intenzív érzést. Magam sem hittem el, hogy egy fiú ennyire össze tudna zavarni.

Belebújtam a felsőmbe, majd nehézkesen felhúztam a lábaimon a farmert.
Harry eltűnt az ágyból. Szinte mezítláb indultam a konyha felé, hogy megkeressem. A pult előtt állt, reggeli szerűséget próbált összehozni.

- É-Én most mennék...

Visszafogottan kijelentettem. Harry zöld szemei azonnal rám találtak, halvány mosoly terjedt el az arcán.

- Elviszlek - még mindig a pult mellett volt.

- Egyedül - félénken befejeztem az előző mondatom.

- Máris meguntál?

Tekintetét levette rólam, feszültté vált. Kezeivel rátámaszkodott a pultra.
Azt hitte többre már nem is vagyok kíváncsi belőle. Kis lépésekkel közelítettem meg őt. Felültem a pultra, oda csúsztam ahol a kezeit tartotta.

- Akarom, hogy később találkozzunk.

Az ujjait felfeszítettem a pultról, hagytam, hogy kezét a lábamra tegye.

- Ma van pár dolgom. - halkan szóltam.

Harry megfogta a csuklóim, a karjaimat a vállaira irányította. Hezitálva beleharapott az alsó ajkába, közben elmosolyodott. Hosszú csókot nyomott a számra, majd szorosan magához ölelt. Ajkai a vállamat súroltak, a bőröm újra bizseregni kezdett. Éreztem ahogy megnyugszik az ölelés alatt.

*

- Hello, Sam.

Ryan a házunk előtt gubbasztott. Felpattant a lépcsőről, ahogy közelebb értem. Kék szemeit rajtam pihentette. Az ujjaival beletúrt szőke hajtincsei közé, nyelvével benedvesítette kiszáradt ajkait.

- Bejössz? - kérdőn ránéztem.

13 megjegyzés:

  1. okeee....nem talalok szavakat,meghaltam,puszi:DDDDDDD annyira jo lett hogy az valami ahw*________*koovit!

    VálaszTörlés
  2. Kicsit Dark feelinges:"D de amugy jooo:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó, várom a kövit <3

    VálaszTörlés
  4. gyaaaaaaaa imádooom!:3 te egy őstehetség vagy!:) kövit hamar kérlek!<333

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett.:) Gyorsan a kövit.:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszett!Remélem a kövi is ehez hasonló lesz!
    Imádoma blogot!És ahogyan irsz˙(Mintha már ezer irtál volna!)
    Légyszi amint tudod hozd a kövit!*-*

    VálaszTörlés
  7. Ahw.:)
    Nagyon jó lett SŐT még annál is jobb!
    Csak így tovább ne hagyd abba.
    ŐSTEHETSÉG VAGY!

    VálaszTörlés
  8. wáááááá kirááály
    siess a köviveeeel!!! :D *w* <333 ^^ :DDD;D

    VálaszTörlés
  9. annnnnyira tetsziik.*-* :]]]
    nagyon jól írsz.!:))))
    köviit.:'DDD

    VálaszTörlés
  10. Imádtam ezt a részt is, mint a többit is!! <3

    VálaszTörlés
  11. Bocsi,hogy nem írok minden részhez csak egy idő után már biztosan nem tudnék semmit írni,de nagyon jó.Tetszik,hogy nem Harry Styles-ről van szó hanem csak Harry-ről és az is,hogy nincs sok szereplő bele tömve csak így tovább <3

    VálaszTörlés

Tiny Hand